[Evangelium] 2014-10-07

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Okt. 7., K, 01:00:01 CEST


   2014. október 7. – Kedd, Rózsafüzér Királynője

   Abban az időben: Jézus és  tanítványai miközben Jeruzsálem felé  haladtak,
   betértek az  egyik faluba.  Egy Márta  nevű asszony  befogadta őt  házába.
   Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta  meg
   sürgött-forgott a  sok  házi  dologban.  Egyszer  csak  megállt:  „Uram  –
   méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy  szolgálni?
   Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
   Az Úr azonban így válaszolt: „Márta,  Márta, te sok mindennel törődöl,  és
   téged sok minden nyugtalanít, pedig csak  egy a szükséges. Mária a  jobbik
   részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
   Lk 10,38-42

   Elmélkedés:

   A tétlenség és a lustaság, amely oly sokakat megkísért, súlyos bűn.  Sokan
   szeretik  a  munka  könnyebb   végét  megfogni,  s  haszontalan   dolgokra
   pazarolják idejüket, ahelyett hogy  szorgalmasan dolgoznának. Mások  pedig
   éppen az ellenkező végletbe esnek, éjjel-nappal megállás nélkül dolgoznak,
   még be  sem  fejeztek  valamit,  máris új  munkába  kezdenek.  Az  állandó
   tevékenykedés szintén a bűn forrása lehet.
   Nehéz  megtalálni  a  kettő  közti  egyensúlyt  életünkben,  mert  könnyen
   elhajlunk egyik vagy másik irányba.  A két evangéliumi szereplő, Márta  és
   Mária a  két lelkületet  jelenti.  Az egyik  dolgozik, a  másik  látszólag
   tétlen, hiszen csak Jézusra  figyel, s nem tesz  egyebet. Egyikük a  lázas
   tevékenykedés híve, a másik a csendes szemlélődésé.
   Néha az  egyik, máskor  a  másik lelkület  áll hozzánk  közelebb.  Egyszer
   belefeledkezünk a munkába, s mindent magunk akarunk megtenni, máskor pedig
   tudunk időt  szánni Istenre.  Lelkünk  nyugalmát akkor  leljük meg,  ha  a
   tevékenység és a szemlélődés helyes arányát megtaláljuk. A szemlélődés  és
   az imádság feltehetően  mindig Istenre  irányul. De  a tevékenységeink,  a
   munkánk is  irányulhat  őrá, ha  azt  szolgálatként végezzük  Isten  és  a
   felebarát felé.
   Jézus arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az ő követésének  alapja
   tanításának a hallgatása. Megteszem-e az „egy szükségeset?”
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is,
   azokkal  is,  akikkel  másképp  bánsz,  mint  velünk.  Te  taníts   minket
   szeretetre, hadd  kamatoztassuk adottságainkat  hátrányos helyzetben  lévő
   testvéreink  javára.  Add,  hogy  testvér  módjára  szeressük  őket,  hogy
   megosszuk velük  minden  javunkat,  eléjük sietve  felkínáljuk  nekik,  és
   könyörögjünk, hogy fogadják el.
   Boldog Charles de Foucauld

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-07
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141007.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   A számos visszajelzés alapján úgy döntöttünk, hogy visszatérünk az eredeti
   formához, azaz  az evangélium,  az elmélkedés  és az  ima küldéséhez.  Úgy
   tűnik, hogy  az évek  során a  többség hozzászokott  ehhez, illetve  ennek
   hossza megfelelő.
   De nem akarjuk megfosztani semmitől azokat sem, akik szeretnék olvasni  az
   olvasmányt, a zsoltárt és a szentleckét, ezért minden nap a küldött e-mail
   ezentúl tartalmazni  fog  egy  olyan  linket,  amelyre  kattintva  ezek  a
   szövegek elérhetőek. A meghallgatás  linkje szintén továbbra is  megmarad.
   Remélem, hogy ezzel a köztes megoldással mindenki elégedett lesz.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról