[Evangelium] 2014-11-18

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Nov. 18., K, 01:00:01 CET


   2014. november 18. – Kedd

   Abban az időben: Jézus Jerikó városán  haladt át. Élt ott egy Zakeus  nevű
   gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és  megismerni
   Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
   előrefutott, felmászott  egy vad  fügefára, hogy  láthassa, mert  Jézusnak
   arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és  megszólította:
   „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő
   sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták,  méltatlankodva
   megjegyezték: „Bűnös embernél  száll meg.”  Zakeus azonban  odaállt az  Úr
   elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és  ha
   valakit  valamiben  megkárosítottam,  négyannyit  adok  helyette.”   Jézus
   kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött  erre a házra,  hiszen ő is  Ábrahám
   fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
   Lk 19,1-10

   Elmélkedés:

   A vak koldus meggyógyításának története után, ma ismét egy olyan  emberről
   olvasunk az evangéliumban, aki rászorul  Jézus segítségére. De amíg a  vak
   koldus ezt  tudta, Zakeus  nem  érzi ennek  szükségét. Ő  egyszerűen  csak
   kíváncsi, aki látni akarja Jézust.  A vámosok vezetője nem gondolja,  hogy
   neki bármire  is  szüksége  lenne  az Úrtól,  s  nem  sejti,  hogy  milyen
   változást  fog  eredményezni  életében  a  Jézussal  való  találkozás.  Az
   evangélium nem számol  be ugyanis Zakeus  hitéről, s nem  szól arról  sem,
   hogy meg akarna  térni, vagy  a koldushoz hasonlóan  hangosan kérné  Jézus
   segítségét. Nem azzal  a szándékkal  keresi Jézus  közelségét, hogy  ettől
   majd megváltozik az  élete, de  valamit mégis keres.  Miközben az  emberek
   gúnyosan nevetnek rajta és ujjal mutogatnak rá, ő csak ül csöndben a  fán,
   s szemeivel vagy talán  a szívével is a  közeledő Jézust keresi. És  Jézus
   vele is csodát tesz. Nem  a szemét, hanem az  eddig érzéketlen és a  mások
   előtt bezárt szívét nyitja meg. Az  emberek lenézik őt, de Jézus  meglátja
   benne az egyetlen elveszett bárányt, akit meg kell mentenie.
   Előfordulhat,  hogy   nem  is   érezzük   azt,  hogy   rászorulunk   Jézus
   támogatására. Engedjük,  hogy Jézus  belépjen életünkbe  és ne  zárjuk  ki
   annak lehetőségét, hogy  megváltoztassa azt!  Keressük közelségét,  legyen
   bennünk a vágy, hogy lássuk őt! Fogadjuk örömmel, amikor hozzánk közeledik
   és megszólít bennünket!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Úr Jézus, mindenség királya, előtted a kételkedő hitre jut. Áldalak  téged
   a   keresztségért,    melyben   eltörölhetetlen    pecsétként    színünkre
   szoríthatunk. Uralkodjál szívünkben is  szívesen, ne kelljen  kételyünkkel
   hadakoznod. Áldott legyél, Szentháromság, aki megszenteled népedet a hit a
   szentségek és a parancsolatok ajándékával.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-18
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141118.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról