[Evangelium] 2014-11-09

[Evangelium mindennap]

   2014. november 9. – Évközi 32. vasárnap, A Lateráni-bazilika felszentelése

   Abban az  időben:  Mivel  közel  volt a  zsidók  Húsvétja,  Jézus  fölment
   Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és  galambot
   árultak, valamint pénzváltókat,  akik ott ültek.  Ekkor kötelekből  ostort
   font, és kikergette mindnyájukat  a templomból, ugyanígy  a juhokat és  az
   ökröket  is,  a   pénzváltók  pénzét  pedig   szétszórta.  Az   asztalokat
   felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket,  ne
   tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszébe jutott,  hogy
   írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
   A zsidók  erre  így  szóltak:  „Miféle  csodajelet  mutatsz,  hogy  ezeket
   teszed?” Jézus  azt válaszolta:  „Romboljátok le  ezt a  templomot, és  én
   három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat  esztendeig
   épült ez  a templom,  és te  három  nap alatt  fölépíted azt?”  Ő  azonban
   testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,  tanítványainak
   eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
   Jn 2,13-22

   Elmélkedés:

   Isten házában
   A mai napon a Lateráni  Szent János-bazilika felszentelését ünnepeljük.  A
   bazilika Róma városában  található, a mindenkori  szentatyának, mint  Róma
   püspökének a székesegyháza,  valamint „a  város és  a földkerekség  minden
   templomának anyja és feje.”
   Az ünnep evangéliuma a jeruzsálemi templom megtisztításának, a  kereskedők
   kiűzésének történetét beszéli  el, nem  elhallgatva Jézus  felindultságát.
   Felfokozott  helyzetekben,   amikor   megnyilvánul   emberi   természetünk
   hevessége vagy  eltölt  minket  valamiféle indulat  és  buzgóság,  gyakran
   elszóljuk magunkat.  Itt nem  a káromkodásokra  vagy más  trágár  beszédre
   gondolok, mert sosem veszíthetjük el annyira önuralmunkat, hogy ne tudnánk
   odafigyelni  beszédünkre.  Az  elszólás  esetében  egyszerűen  csak   arra
   gondolok, hogy felindultságunkban olyan  dolgokat is elmondunk, amit  más,
   nyugodtabb helyzetben nem árulnánk el.
   Hasonló  történhetett   Jézussal   is.  Miután   nagyon   megindultan   és
   meglehetősen hevesen kiűzi  a kereskedőket  az Isten házából,  a mi  Urunk
   elszólja magát a  csodajelet követelő  nép előtt  és –  bár burkoltan,  de
   mégis  felismerhetően  -  feltámadásáról  beszél.  Amikor  az  evangéliumi
   beszámolók  szerint   megjövendöli  szenvedését   és  halálát,   általában
   feltámadására is tesz  utalást, most azonban  nem egy ilyen  jövendölésről
   van szó. Jézus elszólja  magát, elárul valamit  eljövendő sorsáról, de  az
   emberek nem értik meg beszédét. Jézus  teste lesz az a „templom,” amely  a
   halál nagypénteki rombolása után három nap múlva újjáépül húsvét  hajnalán
   a feltámadásban.
   Jézus, a mennyei  Atya Fiaként  jogosan tartotta  a jeruzsálemi  templomot
   saját otthonának. A kereskedők egyrészt azért háborodtak fel, mert  kiűzte
   őket megszokott és  jó jövedelmet  biztosító helyükről,  másrészt azon  is
   megbotránkoztak, hogy Jézus  Isten Fiának tartja  magát, hiszen nyíltan  a
   saját Atyja tulajdonaként beszél arról  a templomról, amely hitük  szerint
   az egyetlen Isten lakóhelye.  A mennyei Atya  gyermekeiként mi is  jogosan
   tekintjük saját plébániánk templomát, az Isten házát a mi otthonunknak.  E
   házba Jézus egyrészt  vendégségbe hív  minket, hogy  saját testét  nyújtsa
   nekünk lelki ételként, másrészt azt is szeretné, ha igazi otthonra lelnénk
   Isten házában, akinek gyermekei vagyunk.
   Jézus rejtélyes kijelentést tesz, amikor ezt mondja: „Romboljátok le ezt a
   templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). Szavait nem értik,
   mint ahogy cselekedetét sem. A  kijelentés értelme rejtve marad egy  ideig
   mind  tanítványai,  mind  ellenfelei  számára.  De  mindkét  csoport   jól
   megjegyzi azt,  s maguk  között talán  többször meg  is vitathatták  annak
   értelmét. Jézus ellenfeleinek akkor jut  eszébe a mondás, amikor  vádolják
   őt és arra készülnek, hogy halálra ítéljék (vö. Mt 26,61). A kereszt alatt
   gúnyos hangnemben  szintén felemlegetik  mondását az  arra járók  (vö.  Mt
   27,40). Az ő számukra  tehát még ekkor, azaz  a keresztre feszítéskor  sem
   válik világossá e szavak értelme.
   Jézus tanítványainak viszont néhány nappal később, a feltámadást  követően
   eszébe jut az  egykor tett  állítás, s megértik,  hogy saját  feltámadását
   jövendölte meg előre Mesterük. A feltámadás hitünk számos titkát világítja
   meg. A feltámadt Krisztus hirdeti, hogy Isten jelen van a világban.  Jelen
   van mindenütt, ahol ott van a Feltámadott.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen  vagy az Oltáriszentségben, jelen  vagy
   templomainkban. Minden  templom az  igaz Isten  imádására és  tiszteletére
   szolgáló hely,  jelenléted helye,  a  hívő közösség  helye, a  veled  való
   találkozás  helye,  az   irgalom  helye.   Jelenléted,  közelséged   miatt
   templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra
   egy kis  földi  mennyország. Segíts  minket,  hogy a  mennyei  Atya  földi
   házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-09
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141109.mp3