[Evangelium] 2014-06-22

[Evangelium mindennap]

   2014. június 22. – Vasárnap, Krisztus szent Teste és Vére: úrnapja

   Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a  mennyből
   alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni.  Az
   a kenyér, amelyet  én adok, az  én testem a  világ életéért.” Vita  támadt
   erre a zsidók között:  „Hogyan adhatja ez  testét eledelül nekünk?”  Jézus
   így felelt  nekik:  „Bizony, bizony,  mondom  nektek: Ha  nem  eszitek  az
   Emberfia testét, és nem isszátok az  ő vérét, nem lesz élet bennetek.  Aki
   eszi az én testemet, és issza az  én véremet, annak örök élete van, és  én
   feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az  én
   vérem valóban ital. Aki eszi  az én testemet, és  issza az én véremet,  az
   bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya
   által élek,  úgy  az  is, aki  engem  eszik,  énáltalam él.  Ez  az  égből
   alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a
   kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
   Jn 6,51-58

   Elmélkedés:

   Egy kenyér, egy test
   Ma, az Oltáriszentség ünnepén arra  a kérdésre próbálunk választ  találni,
   hogy  mi   lehetett  Krisztus   szándéka   az  utolsó   vacsorán   végzett
   cselekedetével? Miért akarta, hogy a kenyérben és a borban jelen legyen az
   ő teste és vére?  Miért parancsolta apostolainak,  hogy az ő  emlékezetére
   ismételjék meg cselekedetét? Krisztus Urunk szándékát az őskeresztény idők
   szertartásából, az imádságokból és az igehirdetésből ismerhetjük, valamint
   mindenekelőtt   a   Szentírásból,    pontosabban   Máté,   Márk,    Lukács
   evangéliumából és Pál apostol leveleiből,  de ezek az iratok már  tükrözik
   az első  keresztény közösségek  imádságait és  szertartásait is.  Abban  a
   reményben keressük  Krisztus szándékát,  hogy ez  megmutatja számunkra  az
   Oltáriszentség hatását, az Eucharisztia célját.
   Jézus  szándékai  közül  elsőként  azt  kell  megemlítenünk,  hogy  ő  azt
   szeretné, hogy kapcsolatban legyünk vele. Nem csupán az imádságban vagy  a
   testvéri közösségben megtapasztalható  lelki kapcsolatra kell  gondolnunk,
   hanem valóságos kapcsolatra. A  csodálatos kenyérszaporítást követően  már
   nem az embereknek kiosztott  kenyérről beszél Jézus,  hanem arról az  „élő
   kenyérről,” amit majd  adni fog, tehát  az Oltáriszentségről. Ezt  mondja:
   „Aki eszi az én testemet és issza  az én véremet, az bennem marad, én  meg
   benne”  (Jn  6,56).  Láthatjuk,   hogy  nem  valamiféle  laza,   felszínes
   kapcsolatról van szó, hanem Krisztussal való egyesülésről. A  szentáldozás
   révén,  Krisztus  testének  vétele   által  eggyé  válunk  ővele.   Milyen
   csodálatos ajándék ez  számunkra! Jézus  bennünk akar  élni. Éltetni  akar
   bennünket. Valahányszor szentáldozáshoz járulunk,  az Istennel való  lelki
   egyesülés vágyával tegyük ezt. Itt értjük  meg azt, hogy miért nem  szabad
   úgy áldoznunk, hogy  bűnben élünk: a  szent Istenhez méltatlan  az, ha  mi
   bűneinkhez ragaszkodva, bűnben élve közeledünk hozzá. A szentmisében  erre
   a bűn nélkül való közeledésre emlékeztet minket a bűnbánati liturgia.
   Krisztus  második   szándéka  az,   hogy   közösségre  lépjünk   a   többi
   kereszténnyel.  Szent  Pál  apostol   ezt  írja  a  korintusiakhoz   szóló
   levelében:  „Mi  ugyanis  sokan  egy  kenyér,  egy  test  vagyunk,   mivel
   mindnyájan  egy  kenyérből  részesülünk”  (1Kor  10,17).  Az   egyházatyák
   írásaiban már a kezdeti időszaktól fogva jelen van a következő két jelkép:
   miként a gabonaszemek az őrlés és a sütés után eggyé válnak, egy  kenyeret
   alkotnak, és  ahogyan a  szőlőszemek a  préselést követően  a bor  levében
   eggyé  válnak,   ugyanígy   kell   a   Krisztus   testét   magukhoz   vevő
   keresztényeknek eggyé válniuk.  Egymással eggyé válva  alkotják az  Egyház
   közösségét.  E   ponton   fedezzük  fel,   hogy   az  Egyház   alapja   az
   Oltáriszentség.  Egyház  nélkül,   közösség  nélkül  elképzelhetetlen   az
   Eucharisztia ünneplése. A szentmisében a Miatyánk közös imádkozása és  ezt
   követően az  egymással való  kiengesztelődés szertartása  segít minket  az
   egymással való testvéri közösségre.
   Jézus harmadik szándéka az, hogy lelkileg megerősítse azt, aki az ő testét
   magához veszi. Ez  akkor valósul  meg, ha  a szentmise  nem csak  Krisztus
   áldozata, hanem az én áldozatom  is. Nem csak Krisztus felajánlása,  hanem
   én is felajánlom magamat az  Istennek. Nem csak Krisztus hálaadása,  hanem
   az én hálám kifejezése is Isten felé. Engednem kell tehát, hogy e szentség
   szentté tegyen  engem. Méltatlanságom  tudatában, de  a megszentelődés,  a
   lelki gyógyulás vágyával  a szívemben vegyem  magamhoz Krisztus testét.  A
   szentmisében ezt tudatosítja bennem a rövid ima: „Uram, nem vagyok  méltó,
   hogy hajlékomba jöjj,  hanem csak egy  szóval mondd, és  meggyógyul az  én
   lelkem.”
   E szempontok segítsenek minket, hogy az Oltáriszentséggel kapcsolatban  ne
   csupán az ünnepélyességre és a külsőségekre figyeljünk, hanem annak  lelki
   hatásaira is!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus, aki  valóságosan jelen  vagy az  Oltáriszentségben!
   Bűneim őszinte  megbánásával  készülök  arra,  hogy  veled  találkozzak  a
   szentáldozásban. Légy  lelkem  tápláléka,  éltess engem!  Abban  a  hitben
   fogadom  szent  testedet  az  átváltoztatott  kenyérben,  hogy  titokzatos
   testednek, az Egyháznak tagja vagyok.  Szüntess meg a keresztények  között
   minden széthúzást,  hogy  testvéri  szeretetben  éljünk  egymással.  Annak
   reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140622.mp3