[Evangelium] 2014-07-31

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 31., Cs, 01:00:01 CEST


   2014. július 31. – Csütörtök

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa  olyan,
   mint amikor a  hálót a  tengerbe vetik  és az  mindenféle halat  összefog.
   Mihelyt megtelik,  a  partra vonják,  és  nekiülve kiválogatják:  a  javát
   edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják.  Így lesz a világ végén  is.
   Kivonulnak az angyalok,  a gonoszokat elválasztják  az igazaktól és  tüzes
   kemencébe vetik,  ott sírás  lesz és  fogcsikorgatás. Értitek-e  mindezt?”
   „Igen!” – felelték.  Erre így  folytatta: „Minden írástudó,  aki jártas  a
   mennyek  országáról  szóló  tanításban,  olyan,  mint  a  családapa,   aki
   kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit,
   más helyre ment onnét.
   Mt 13,47-53

   Elmélkedés:

   Az Isten  országáról  szóló példabeszéd-sorozat  utolsó  eleméhez  értünk.
   Jézus itt egy halászhálóhoz hasonlítja az országot, amely mindenféle halat
   kifog a  tengerből. A  példázat mondanivalója  összecseng a  búzáról és  a
   konkolyról mondott hasonlat üzenetével.  A jók és  a rosszak együtt  élnek
   ebben a világban mindaddig, amíg Isten ítéletet nem tart. Emberileg  talán
   sokszor siettetnénk  az  ítéletet,  de Isten  türelmet  gyakorol  mindenki
   iránt. Várakozásának értelme  az lehet,  hogy igazságossága  nem éri  utol
   azonnal az embert, hanem mindenki lehetőséget kap a javulásra.
   E példázat újabb oldalát mutatja meg az Isten országának, tudniillik  azt,
   hogy mindenki  meghívást  kap. Tévedés  volna  ugyanis az  Isten  országát
   csupán a látható  Egyház tagjaira  leszűkíteni, hiszen  az isteni  működés
   annak keretein kívül is megtapasztalható. Az Isten országa a  személyekre,
   a  közösségekre  és  az  egész  világra  vonatkozik,  s  annak  folyamatos
   megvalósulása azt  jelenti,  hogy  az isteni  törekvés,  üdvözítő  szándék
   állandóan átformálja, megújítja az embereket  és a világot. Ez a  törekvés
   felismerhető, megtapasztalható,  s  arra  ösztönöz,  hogy  együttműködjünk
   vele.
   Vajon engem átformál, megújít ez  az isteni erő? Növekszik-e bennem  Isten
   országa? Kész  vagyok-e együttműködni  e törekvéssel,  hogy Isten  országa
   növekedjék általam? Örömmel tölt-e el, hogy Isten jelen van az életemben?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Áldott vagy, atyáink  Istene, századok századain  át minden dicséretre  és
   magasztalásra egyedül méltó, mert mindenben a te akaratod valósul meg,  és
   nem az  emberé.  Te  vagy  az,  aki  megtanítod  a  benned  hívőket,  hogy
   akaratodat cselekedjék,  és csodáidat  minden  időkön át  hirdessék,  mert
   Szentlelked vezet mindenkit a jóban, saját szívének és akaratának ihletése
   által.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140731.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Néhány friss információ a füzet-akcióról:
   1. Örülök a  számos pozitív visszajelzésnek  és köszönjük az  adományokat!
   Előreláthatólag 14-15 ezer  füzetet sikerül  gyártatnunk és  szétosztanunk
   gyerekeknek. A  felajánlások és  igények figyelemmel  kísérhetőek ezen  az
   oldalon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
   2. A kedvezményezett plébániák papjai 30 szentmisét mondanak azokért, akik
   adományukkal támogatták, támogatják a füzet-akciót.
   3. Néhány  érintett  szülő  jelezte, hogy  vásárolna  a  füzetekből,  mert
   kisiskolás gyermeke szívesebben  írna ilyen  füzetekbe. Mivel  árusítással
   nem foglalkozunk,  inkább  megoldjuk  valahogy  a  személyes  küldést,  de
   ingyenesen.  Ha  nagyon  akar,  utólag  adománnyal  támogathat  a   szülő.
   Szeretnénk az eredeti karitatív szándéknál maradni.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. július 28.
   És itt az eredeti üzenet:
   Idén nyáron egy új  evangelizációs lehetőséget tervezek. Karitatív  céllal
   iskolai füzeteket készítünk és adományozunk gyerekeknek. Teljesen szabvány
   füzetekre kell gondolni, négyféle változatban: első osztályos  vonalazású,
   négyzetrácsos, vonalas  alsós és  felsős.  Az újdonság  az benne,  hogy  a
   borítója  vallásos  tartalmú,  azaz  gyermekek  számára  készült  rajzzal,
   egy-egy evangéliumi jelenettel az  elején. Hittannak és más  tantárgyaknak
   egyaránt használható.
   A cél  az  evangelizáció. A  gyereknek  legyen a  focistás  és  popsztáros
   füzetei között  egy vagy  akár több  vallásos is,  amit például  hittannak
   használ.  Katolikus  iskolákban  nem  ciki,  de  állami  iskolában  bizony
   hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ. Az atyák részéről pozitív a
   kezdeményezés  visszhangja,  mert  a  vallásos  öntudat  ilyen  módon   is
   növelhető a gyerekekben.
   Plébániákra  és  egyházi  iskolákba  juttatnánk  el  az  iskolás  gyerekek
   számától függően nagyobb, néhány száz  darab mennyiségben, a kiosztást  ők
   végzik. Külön címre nem küldenénk, mert  a postadíj többe kerülne, mint  a
   néhány füzet.  A  gyerekek  természetesen  ingyenes  kapnák.  Augusztusban
   küldenénk  mindenhová,  hogy  az  iskolaév  kezdetén  osztható  legyen.  E
   karitatív akcióval az evangelizáció mellett a hitoktatást is  támogatnánk,
   segítenénk.
   Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ el, a  kezdő
   füzetcsomag nem szokott  elég lenni, évközben  újat szükséges  beszerezni.
   Nagyobb mennyiségben 74  Ft egy  ilyen füzet  nyomtatása és  6 Ft/db  áron
   postázható (persze nem  egyesével). 1600  Ft adományból 1  gyermek 1  éves
   füzetigénye biztosítható, vagy 20 gyermeknek jut 1-1 darab.
   Szeretettel, kérem,  ha  van  rá lehetősége,  Ön  is  támogassa  karitatív
   akciónkat!
   Az adományozók által felajánlott  mennyiség, valamint a  kedvezményezettek
   listája   folyamatosan   frissítve   megtekinthető   az   alábbi   linken:
   http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
   Köszönöm,  ha   nagylelkű   adományával   Ön   is   segíti   a   gyermekek
   evangelizációját!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. július 20.
   A füzet akcióra szánt adományokat 2014. augusztus 10-ig várjuk. Köszönjük,
   hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Iskolai füzet
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen  e-mailben.
   Kérem, írja  meg nevét  és  postacímét irányítószámmal,  valamint  röviden
   jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról