[Evangelium] 2014-07-20

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Júl. 20., V, 01:00:01 CEST


   2014. július 20. – Évközi 16. vasárnap

   Abban az időben: Jézus egy másik  példabeszédet is mondott a tömegnek:  „A
   mennyek országa olyan, mint amikor egy  ember jó magot vetett a  földjébe.
   Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé,  és
   elment. Amikor  a vetés  kikelt és  kalászba szökkent,  felütötte fejét  a
   konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték:  „Uram,
   te ugye jó magot vetettél a  földedbe? Honnét került hát bele a  konkoly?”
   Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték:
   „Akarod-e, hogy  elmenjünk és  kiszedjük belőle?”  Ő azonban  így  felelt:
   „Nem,  nehogy  a  búzát  is  kitépjétek,  amikor  a  konkolyt  kiszeditek!
   Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig  mindkettő. Aratáskor majd megmondom  az
   aratóknak: Előbb  a  konkolyt  gyűjtsétek  össze,  kössétek  kévébe,  hogy
   elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!”
   Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan,
   mint a mustármag,  amelyet egy ember  elvetett a földjébe.  Bár kisebb  ez
   minden más magnál, mégis, amikor  felnő, nagyobb minden veteménynél.  Fává
   terebélyesedik, úgyhogy  jönnek  az  ég madarai  és  ágai  között  fészket
   raknak.” Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan,
   mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az
   egész megkel tőle.”
   Mindezt példabeszédekben  mondta el  Jézus  a sokaságnak,  és  példabeszéd
   nélkül nem  mondott  nekik  semmit, hogy  beteljesedjék,  amit  a  próféta
   mondott: Példabeszédekre  nyitom ajkamat,  s hirdetem,  mi rejtve  volt  a
   világ kezdetétől.
   Akkor elbocsátotta a tömeget,  és hazament. Tanítványai pedig  odajárultak
   hozzá és kérték:  „Magyarázd meg  nekünk a szántóföldről  és a  konkolyról
   szóló példabeszédet!”  Erre ő  ezekkel a  szavakkal válaszolt:  „Aki a  jó
   magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai,
   a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az  ördög.
   Az aratás a  világ vége,  az aratók pedig  az angyalok.  Ahogy a  konkolyt
   összeszedik és  tűzre  vetve elégetik,  úgy  lesz  a világ  végén  is.  Az
   Emberfia elküldi  angyalait, hogy  szedjék össze  országában mindazt,  ami
   botrányos, és  minden törvényszegőt.  Ezeket  tüzes kemencébe  vetik,  ott
   sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni  fognak
   Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”
   Mt 13,24-43

   Elmélkedés:

   A jó mag
   Az elmúlt  vasárnapi  elmélkedés gondolatait  folytatva  a mai  napon  azt
   nézzük meg, hogy mit hirdetett egykor Jézus? Mi az ő tanításának tartalma?
   Milyen üzenetet hirdetett, s szavai miként érintenek bennünket?
   Elsőként azt  kell  megemlítenünk,  hogy Jézus  szavaiban  nem  valamiféle
   emberi bölcsesség tükröződik  vissza, hanem az  az üdvözítő igazság,  amit
   Isten, a mennyei  Atya közölni  akar velünk,  emberekkel. A  mi Urunk  ezt
   mondja: „Én azt  mondom, amit az  Atyánál láttam. …  Az igazságot  mondtam
   nektek, amelyet az Istentől hallottam” (Jn 8,38-40). Hallgatói mindezt úgy
   érzékelték, hogy tanításában  különleges erő rejlik.  Ezért mondták  róla:
   „Úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (Mt
   7,29). Jézus  igehirdetése  bizonyos feszültséget  teremt,  választás  elé
   állítja a hallgatóságot. Mindenkit arra  késztet, hogy állást foglaljon  a
   hallottakkal kapcsolatban. Azt érezzük,  hogy nem maradhatunk  közömbösek,
   nem  engedhetjük  el  a  fülünk   mellett  a  tanítást,  nem   maradhatunk
   kívülállók. Megérint minket  az Úr  szava, az örömhír,  a megtérésre  való
   hívás, a  szeretetre  való buzdítás.  A  kérdés az,  hogy  befogadjuk-e  a
   tanítást,  engedjük-e,  hogy  átformálja   életünket,  vagy  továbbra   is
   ragaszkodunk a magunk okoskodásához.
   Másodszor arra kell figyelnünk, hogy  Jézus tanítása jó mag, tiszta  búza.
   Nem haszontalan  gyomnövény,  amit  ki  kellene irtani.  A  búzáról  és  a
   konkolyról   szóló    példabeszédben    két   szempont    kiemelendő:    a
   megkülönböztetés  és  a  türelem.  A  jó  és  a  rossz   megkülönböztetése
   bölcsességet, okosságot  kíván  tőlünk, hiszen  a  gonosz lélek,  a  sátán
   gyakran alkalmazza azt a  csapdát, hogy a rosszat  jónak tünteti fel.  Nem
   engedi, hogy a dolgok  mélyén észrevegyük a  rossz szándékot, a  helytelen
   célt. A  kísértés természete  ugyanis ilyen.  Sok esetben  már csak  későn
   vesszük észre, hogy  beleszaladtunk a  sátán csapdájába  és rossz  irányba
   haladunk.  Nekünk,   keresztényeknek   éppen   azért   kell   rendszeresen
   imádkoznunk a  Szentlélekhez,  hogy  meg  tudjuk  különböztetni  a  jót  a
   rossztól. Miközben  Isten  az  üdvösség  tanításának  jó  magját  veti  el
   szívünkbe, a sátán  a hazugság,  a megtévesztés  magjait igyekszik  belénk
   ültetni. A másik lényeges dolog a  türelem. A rosszal, a bűnnel nem  lehet
   eszement módon hadakozni. Hozzá kell ahhoz szoktatni magunkat, hogy  jelen
   van a világban, jelen van körülöttünk, hatással van ránk, de nem  adhatjuk
   át magunkat, életünket neki. Ha azt gondoljuk, hogy minket nem ér kísértés
   és minden rosszat távol tudunk  magunktól tartani, akkor a sátán  kiválóan
   végzi megtévesztő  munkáját. A  példabeszédben  az úr  engedi, hogy  a  jó
   növény és a konkoly együtt nőjön, de  csak egy ideig. Az aratáskor majd  a
   búza a magtárba, a konkoly a tűzre kerül.
   Harmadszorra  arról  ejtsünk  szót,   hogy  az  igehirdetéssel   megbízott
   apostolok és tanítványok valójában csak Jézus feltámadása után értik  meg,
   hogy amit  hirdetniük  kell  Jézus  életéről  és  haláláról,  az  örömhír.
   Mesterük  többször   is  említette   ugyan,  hogy   „örömhírt  hozott   az
   embereknek,” de  aligha  értették korábban  ennek  jelentőségét.  Krisztus
   tanításának megértésében a feltámadás  fordulatot hoz, örömhírré  alakítja
   az isteni üzenetet. A krisztusi  örömhír, az üdvözítő üzenet a  feltámadás
   örömében születik meg. Az Úr tanítását akkor értjük meg és valósítjuk meg,
   ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Istenünk! Látjuk és  elismerjük, hogy a  világban, az Egyházban  és
   bennünk egyaránt  jelen van  a jó  és a  rossz. Isten  és a  sátán küzd  a
   lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és
   elutasítsuk a gonosz kísértéseit!  Növeld bennünk az életszentség  vágyát,
   hogy  készek  legyünk   engedelmeskedni  neked,  teljesíteni   akaratodat!
   Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére  is
   hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a  te
   kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140720.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról