[Evangelium] 2014-01-09

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jan. 9., Cs, 01:00:02 CET


   2014. január 9. – Csütörtök

   Abban az időben Jézus a  (Szent)lélek erejével visszatért Galileába.  Híre
   elterjedt az  egész  környéken.  Tanított  a  zsinagógákban,  és  mindenki
   elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
   Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
   Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és  éppen
   arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam.  Fölkent
   engem és  elküldött,  hogy örömhírt  vigyek  a szegényeknek,  hirdessem  a
   foglyoknak a szabadulást,  a vakoknak  a látást, hogy  szabaddá tegyem  az
   elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az
   írást,  átadta  a  szolgának,  és   leült.  A  zsinagógában  minden   szem
   rászegeződött. Ő  pedig  elkezdte  beszédét: „Ma  beteljesedett  az  írás,
   amelyet  az  imént   hallottatok.”  Mindnyájan  igazat   adtak  neki,   de
   meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
   Lk 4,14-22a

   Elmélkedés:

   A Szentírást, főként az  evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk  olyan
   történetekkel   és   példabeszédekkel,   amelyek   hasonlítanak    egy-egy
   élethelyzetünkre. Mintha  csak rólunk  szólna  néhány jézusi  beszéd,  oly
   könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen
   azonosulunk  a  negatív  szereplőkkel,  bár  kétségtelen,  hogy  a   rossz
   tulajdonságok bennünk  is  megvannak.  Nem  akarjuk  magunkat  bűntelennek
   beállítani, de  csak  nehezen  tudnánk  azonosulni  a  kételkedőkkel  vagy
   azokkal, akik  állandóan  belekötnek  Jézus  szavaiba.  Inkább  a  Jézusra
   figyelők, s az ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a  szívünkhöz,
   az ő szerepük már jobban elfogadható számunkra.
   A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a Szentírásból a  názáreti
   zsinagógában, ő is  magára ismer a  prófétai jövendölésben. A  felolvasást
   követő magyarázatában  egyértelműen  hallgatói  tudtára adja,  hogy  az  ő
   személyében beteljesedtek  a  felolvasott  szavak. Hasonlót  mi  soha  nem
   mondhatunk el magunkról, de mindenképpen érdemes úgy olvasnunk a  Bibliát,
   hogy az egyes jelenetek szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok
   hasznos tanácsot kapunk mindennapi élethelyzeteinkre. Ha ilyen  módszerrel
   olvassuk az evangéliumokat, hirtelen élővé változnak a szövegek. Próbáljuk
   csak ki! Meg fogunk lepődni azon, hogy e szövegek valóban rólunk szólnak.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus,  szívem  mélyén  visszhangzik a  mennyei  Atya  tanúságtétele
   rólad,  hogy  te  Isten  Fia  vagy.  Hittel  fogadom  el  ezt  az   isteni
   kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te  vagy az Isten Fia, aki  magad
   is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi  üdvösségünkért.
   Szenvedésedben,    halálodban    és    dicsőséges    feltámadásodban    is
   megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy.  Segíts engem, hogy hozzád  hasonlóan
   egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140109.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról