[Evangelium] 2014-01-07

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Jan. 7., K, 01:00:01 CET


   2014. január 7. – Kedd

   Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott  maga előtt. Megesett a szíve  az
   embereken, mert olyanok voltak,  mint a pásztor  nélküli juhok. Ezért  sok
   mindenre kezdte őket tanítani.  Későre járt már  az idő, amikor  odaléptek
   hozzá tanítványai, és  figyelmeztették: „A  vidék elhagyatott,  az idő  is
   eljárt.  Bocsásd  el  őket,  hogy  a  környékbeli  tanyákra  és   falvakba
   mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így  válaszolt:
   „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret  venni
   kétszáz dénárért, hogy  elláthassuk őket?” Erre  Jézus megkérdezte:  „Hány
   kenyeretek  van?   Menjetek,  nézzetek   csak  körül!”   Körülnéztek,   és
   jelentették: „Öt kenyerünk  és két  halunk.” Ekkor  meghagyta nekik,  hogy
   csoportokban telepítsék le  mindnyájukat a zöld  gyepre. Le is  telepedtek
   százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
   halat, föltekintett az égre, és  hálát adott. Majd megtörte a  kenyereket,
   és tanítványainak  adta,  hogy osszák  ki.  A két  halat  is  szétosztotta
   valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még  tizenkét
   kosarat szedtek tele  a kenyér és  a hal maradékából;  pedig ötezer  férfi
   evett a kenyérből.
   Mk 6,34-44

   Elmélkedés:

   A kenyérszaporítás  csodájának Márk  szerinti  változatát olvassuk  ma  az
   evangéliumban. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus tanítja az embereket.
   Nem kell csodálkoznunk  azon, hogy  viszonylag rövid  idő alatt  tömegesen
   keresik őt az emberek. Ennek oka  egyrészt az, hogy az igazság  tanítására
   felfigyelnek, másrészt az, hogy Jézus  csodás módon képes meggyógyítani  a
   betegeket.  Mind  erővel  rendelkező  tanítása,  mind  isteni   hatalmáról
   tanúskodó gyógyítása sejtetni engedik, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt
   a sejtést erősíti  meg tulajdonképpen a  kenyerek megszaporítása. Abban  a
   korban széles körben elterjedt nézet volt, hogy a Messiás megismétli  majd
   a pusztai vándorlás  idején történt csodát.  Miként egykor Isten  mannával
   táplálta népét a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után, ugyanúgy  a
   Messiás kenyeret fog adni az embereknek.
   Jézus  a  meglévő  öt  kenyeret  és  a  két  halat  használja  fel,   hogy
   megszaporításukkal sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden  bizonnyal
   e kevés étel  nélkül is  tudott volna csodát  tenni, de  mégis fel  akarta
   használni azt, amit az  ember átenged neki,  bármennyire kevés legyen  az.
   Isten áldásával  e megsokasított  kevés  elegendőnek bizonyul.  Az  isteni
   nagylelkűség  megtapasztalása   indítson   minket   arra,   hogy   legyünk
   nagylelkűek és önzetlenek!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap
   felé haladtunkban,  hátra  nem tekintve,  nem  méricskélve, mibe  kerül  a
   segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket
   várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma
   reggel kezdődnék az életem.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140107.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról