[Evangelium] 2014-02-25

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Feb. 25., K, 01:00:01 CET


   2014. február 25. – Kedd

   Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem
   akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
   mondta nekik: „Az Emberfiát  az emberek kezére  adják, megölik, de  miután
   megölték, harmadnapra feltámad.”  Ők nem  értették ezeket  a szavakat,  de
   féltek megkérdezni Jézust.
   Ezután Kafarnaumba  értek. Amikor  már  otthon voltak,  Jézus  megkérdezte
   tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert
   az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
   Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt,  és így szólt: „Ha valaki  első
   akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a  szolgája.”
   Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához  ölelte,
   és ezt mondta  nekik: „Aki  befogad egy  ilyen gyermeket  az én  nevemben,
   engem fogad be. Aki  pedig engem befogad, nem  engem fogad be, hanem  azt,
   aki küldött engem.”
   Mk 9,30-37

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy  az első jövendölés után (vö.  Mk
   8,31-33) Jézus  immár  másodszor  jövendöli meg  szenvedését,  halálát  és
   feltámadását. Tanítványai azonban  még mindig  nem értik  szavait és  azok
   lényegét. Sőt, mondhatjuk, hogy teljesen érzéketlenek a problémára, hiszen
   maguk között inkább arról tanakodnak, hogy ki a nagyobb közülük.
   Ezután Jézus  a  tanítványi  élet  fontos elemére  mutat  rá,  amikor  egy
   gyermeket állítva eléjük példaként, értésükre adja, hogy nem az uralkodás,
   a hatalom vagy a felemelkedés a  fontos, hanem a szolgálat. Nem  véletlen,
   hogy Jézus  a szolgálatot  hangsúlyozza,  hiszen szenvedését  és  halálát,
   tehát azt, amiről éppen  előzőleg beszélt nekik,  ő is szolgálatnak  fogja
   fel. Olyan  szolgálat ez  Jézus  részéről, amelyet  az  Atya vár  tőle  az
   emberek  üdvössége   érdekében.  Isten   szenvedő  szolgája   lesz,   hogy
   megváltásunkat szolgálja engedelmes halálával és feltámadásával.
   A kérdés számunkra  az, hogy  megértem-e Jézus  szolgálatának lényegét  és
   akarok-e szolgáló  tanítványa lenni?  Napjainkban sokan  legfőbb  értéknek
   tekintik az érvényesülést, az ambíciót, a karriert. Ha nem másokat akarunk
   szolgálni a ránk ruházott hatalommal, önzéssé fajul mindez. Ha nem másokat
   akarunk  segíteni  vezető  helyzetből,  csupán  hatalomvágy  ég   bennünk.
   Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálat szellemét!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Te mindig  közeledsz felénk. Egész  életünk várakozás, várakozás  a
   beteljesedésre. Nyugtalan a mi  szívünk, amíg meg  nem nyugszik Benned,  a
   Veled való találkozásban. Kérünk,  add, hogy már  most, mai életünkben  is
   felismerhessük a jeleit  annak, hogy találkozni  akarsz velünk. Add,  hogy
   várakozásunk ne legyen hiábavaló.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140225.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!!
   Idén tavasszal kedvezményes áron kaphatóak  a könyvek, amelyek az  általam
   írt e-vangéliumi elmélkedéseket tartalmazzák.
   A 3 különböző tartalmú sorozat:
   A hit forrása (2011-2012-2013 évek)
   Igéddel éltess engem! (2008-2009-2010 évek)
   Szívünkben mély nyomot hagyott (2005-2006-2007 évek).
   Aki bármelyik sorozat három kötetét együtt rendeli meg, csak 2-ért  fizet,
   azaz 1  kötetet  ajándékba,  ingyen  kap.  A  postaköltség  Magyarországra
   bármennyi könyv rendelése esetén csak 800 Ft.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   az e-vangélium küldője
   2014. február 25.
   A könyv rendelése: Kattintson a linkre, majd az űrlapot kitöltve küldje el
   a küldés gomb segítségével. (A link biztonságos, még akkor is, ha  esetleg
   a böngésző mást jelez.)
   https://docs.google.com/forms/d/1jWl4KUT2YLpNAwPp_N9E6IBrtdgY2kjsclax85fwPe4/viewform


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról