[Evangelium] 2014-02-23

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Feb. 23., V, 01:00:01 CET


   2014. február 23. – Évközi 7. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus  így szólt  tanítványaihoz:  Hallottátok,  hogy  a
   régieknek ezt mondták: Szemet szemért,  fogat fogért. Én pedig azt  mondom
   nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal,  hanem ha valaki arcul üt  téged
   jobb felől, tartsd oda neki a bal  arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye  a
   ruhádat, annak add  oda a  köntösödet is.  És ha  valaki egy  mérföldnyire
   kényszerít, menj  vele kétannyira.  Adj annak,  aki kér,  és aki  kölcsönt
   akar, el ne fordulj tőle.
   Hallottátok,  hogy   ezt  mondták:   Szeresd  felebarátodat   és   gyűlöld
   ellenségedet. Én  pedig azt  mondom nektek:  Szeressétek  ellenségeiteket,
   tegyetek jót  azokkal, akik  gyűlölnek benneteket,  imádkozzatok  azokért,
   akik üldöznek  és  gyaláznak  titeket,  hogy  gyermekei  legyetek  mennyei
   Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra  és gonoszokra egyaránt, és esőt  ad
   mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
   Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a
   jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a  testvéreiteknek
   köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?
   Ti legyetek  olyan  tökéletesek,  mint  amilyen  tökéletes  a  ti  mennyei
   Atyátok!
   Mt 5,38-48

   Elmélkedés:

   Új parancs
   Az elmúlt vasárnapi elmélkedésben már utaltunk arra, hogy a szeretet Jézus
   által  hozott  új   törvénye  felülmúlja  az   ószövetségi  törvényt,   és
   visszavezet minket a  törvények eredeti szándékához,  tehát ahhoz,  amiért
   Isten megteremtette  a  világot és  az  embert.  A mai  evangélium  ezt  a
   gondolatot viszi  tovább.  Jézus  minden emberre,  még  az  ellenségre  is
   kiterjeszti a szeretet törvényét. Az ószövetségi törvény az egyenlőség  és
   az  arányosság   elvét   tiszteletben  tartva   megengedte   az   ellenség
   bántalmazását. A jót  jóval, a  rosszat rosszal  lehetett viszonozni.  Ezt
   fejezte ki a „szemet  szemért, fogat fogért” elv,  amelyet Jézus említ.  A
   gyakorlatban ez  az jelentette,  hogy  aki barátságosan  közeledik,  ahhoz
   szeretettel  közeledünk,  aki  viszont  rosszat  tesz  nekünk,  azzal  nem
   szükséges jót tennünk. Ezt a régi szemléletmódot és gyakorlatot írja felül
   a szeretet mindenkire kiterjedő törvénye.  Jézus így fogalmaz: „Ha  valaki
   arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat” (Mt 5,39).  Majd
   így folytatja: „Hallottátok,  hogy ezt mondták:  Szeresd felebarátodat  és
   gyűlöld  ellenségedet.   Én   pedig   azt   mondom   nektek:   Szeressétek
   ellenségeiteket,  tegyetek   jót  azokkal,   akik  gyűlölnek   benneteket,
   imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket” (Mt 5,43-44).  E
   szavaihoz kapcsolódik  még, amit  az Úr  az utolsó  vacsorán mondott:  „Új
   parancsot adok  nektek, hogy  szeressétek  egymást; ahogy  én  szerettelek
   titeket, úgy szeressétek ti is  egymást” (Jn 13,34). Ez utóbbi  kijelentés
   fényében értjük  meg igazán,  hogy Jézus  nem csupán  beszélt a  tökéletes
   szeretetről, arról, hogy  ne viszonozzuk a  minket bántalmazók  erőszakát,
   hiszen ő éppen ezt a tökéletes szeretetet valósította meg, amikor vállalta
   a szenvedést és a kereszthalált.
   A bántalmazások esetén  – legyenek  azok csupán  szóbeliek vagy  súlyosabb
   esetben tettlegesek – sok emberből  azonnal feltör az indulat. Nem  csupán
   ösztönösen  védekezünk,  és  ehhez  természetesen  jogunk  is  van,  hanem
   mindjárt  felébred   bennünk  a   vágy,  hogy   viszonozzuk  a   támadást,
   szembeszálljunk  azzal,  aki  bánt  minket.  Komoly  próbatétel,   kihívás
   számunkra, hogy  ezt az  ösztönös viselkedést  legyőzzük magunkban,  és  a
   későbbiekben se kezdjük el azon  törni a fejünket, hogy majd  alkalomadtán
   miként tudunk bosszút állni. Így  érthetjük meg, hogy az  ellenségszeretet
   alapja a  megbocsátás,  mégpedig  a tökéletes  megbocsátás.  Elfelejtem  a
   sérelmeket, kitörlöm emlékezetemből a bántásokat, nem gondolok arra többé,
   hogy milyen rosszindulatból  fakadó cselekedetet  kellett elszenvednem.  A
   tökéletes megbocsátás  a  kiindulópontja  annak,  hogy  ne  viszonozzam  a
   rosszat, hanem jót tegyek azzal  is, aki ellenségének tekint engem.  Sokan
   arra hivatkoznak, hogy ez nehéz,  sőt lehetetlen. Igen, lehetetlen  annak,
   aki nem tud megbocsátani. De lehetséges annak, aki valóban megbocsát.
   Érdemes elgondolkoznunk azon,  mennyiféle okot  szoktunk felsorolni  arra,
   hogy  miért  nem   viselkedtünk  valaki   iránt  szeretettel.   Kitalálunk
   mindenfélét,  felhozunk  vélt  és  valós  sérelmeket  egyaránt.  Százféle,
   ezernyi  magyarázatot   kitalálunk,   hogy   igazoljuk   magunkat,   miért
   viselkedtünk közömbösen vagy bántóan. A végtelenségig tudjuk sorolni, hogy
   miért nem tartunk valakit méltónak a szeretetünkre. Felejtsük el  mindezt!
   Hiszen a  mérleg serpenyőjébe  ugyanannyi  okot tudnánk  elhelyezni,  hogy
   miért kötelességünk a szeretet gyakorlása. De mégse soroljuk ezeket, hanem
   csak egyet tegyünk oda: Jézus  úgy szeretett minket, hogy meghalt  értünk.
   Mi okunk lehet ezek után arra, hogy bárkitől is megtagadjuk a szeretetet?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus! Te a tökéletes  szeretetre adtál példát, amikor nem  ütöttél
   vissza annak, aki megütött téged, nem köpted le azokat, akik  leköpdöstek.
   Még  szavakkal  sem  viszonoztad  a  téged  gúnyolók  rosszindulatát.  Nem
   bántottad azokat,  akik megostoroztak,  fejedre töviskoszorút  nyomtak,  a
   kereszt hordozására kényszerítettek és  a keresztre szegeztek. Az  Atyához
   imádkoztál értük és szívből megbocsátottál  nekik. Taníts minket, Urunk  a
   tökéletes szeretetre és  a megbocsátásra!  Életed és  halálod adjon  erőt,
   hogy senkit ne tekintsünk ellenségnek és a szeretetet mindenkivel  szemben
   gyakoroljuk.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140223.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról