[Evangelium] 2014-02-06

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Feb. 6., Cs, 01:00:01 CET


   2014. február 6. – Csütörtök

   Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
   őket, hatalmat  adva nekik  a  tisztátalan lelkek  felett.  Megparancsolta
   nekik, hogy az útra  ne vigyenek semmit,  csak vándorbotot: sem  kenyeret,
   sem tarisznyát, sem pénzt az  övükben. Sarut kössenek, de két  ruhadarabot
   ne vegyenek magukra.
   Azután így  folytatta:  „Ha valahol  betértek  egy házba,  maradjatok  ott
   addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
   be és nem  hallgatnak meg  titeket, menjetek  el onnét,  s még  a port  is
   rázzátok  le  lábatokról,  tanúbizonyságul  ellenük.”  Azok  elmentek,   s
   hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és  olajjal
   megkenve sok beteget meggyógyítottak.
   Mk 6,7-13

   Elmélkedés:

   Az  elmúlt  napok  evangéliumi  szakaszai  Jézus  tevékenységét  és  annak
   fogadtatását mutatták be. Tanítása és csodái miatt nagy tömegek  keresték,
   sokan hittel  elfogadták örömhírét  és hittel  szemlélték csodáit.  De  az
   evangélisták  azt  sem  hallgatják  el,  hogy  egyesek  elutasították   és
   szembefordultak vele, erre volt példa a názáreti eset.
   A mai evangélium arról szól, hogy Jézus elküldi a tanítványait, hogy az  ő
   nevében folytassák  mindazt,  amit  ő is  tett.  Vajon  milyen  érzésekkel
   indultak  útra  a  tanítványok,  akiket  Jézus  küldött?  Talán   egyrészt
   bizonytalanság és  félelem lehetett  bennük,  hiszen semmit  sem  vihettek
   magukkal az  útra.  Legalábbis  ezt  gondoljuk  mi,  akik  szinte  mindent
   könnyebben megoldunk valamilyen eszköz  segítségével. A Jézus által  adott
   küldetés azonban  más jellegű,  a tanításhoz  és a  gyógyításhoz nem  volt
   szükség  eszközökre.   Másrészt  mindenképpen   valamiféle   magabiztosság
   lehetett a tanítványokban, hiszen látták, hogy milyen erő rejlik a  Mester
   szavaiban és cselekedeteiben. S most ők Mesterük küldetésében indulnak el,
   hogy ugyanezt  tegyék.  Krisztus küldetésében  járva  az ő  szavaiknak  és
   tetteiknek is  különleges  hatása  van. Missziós  szolgálatuk  nem  hozott
   mindenkinél   eredményt.   Ugyanolyan   elfogadással   és    elutasítással
   találkoztak útjuk során, mint  Mesterük. Önmagamat teljesen Istenre  bízva
   érdemes hirdetnem az örömhírt.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Atyánk! Itt vagyok  szolgáltadra, a  Te gyermeked,  hogy rajtam  keresztül
   folytasd szereteted munkáját a világban  azáltal, hogy Jézust adod  nekem,
   rajtam keresztül  másoknak és  az egész  világnak. Imádkozzunk  egymásért,
   hogy Jézus szerethessen bennünk és  általunk azzal a szeretettel,  mellyel
   az Atya szereti Őt.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140206.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról