[Evangelium] 2014-12-05

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Dec. 5., P, 01:00:03 CET


   2014. december 5. - Péntek

   Tanító  útján  egyik  alkalommal  két   vak  követte  Jézust.  Egyre   ezt
   kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid  fia!” Amint hazaérkezett,  bementek
   hozzá a vakok. Jézus megkérdezte  tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok  segíteni
   rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette  szemüket,
   és így szólt: „Legyen  a hitetek szerint!” Erre  megnyílt a szemük.  Jézus
   pedig rájuk parancsolt:  „Vigyázzatok, ezt  senki meg ne  tudja!” Ám  azok
   elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
   Mt 9,27-31

   Elmélkedés:

   Jézus gyógyításairól, mint a messiási idők  jeléről ezen a héten már  szót
   ejtettünk.  Ma  szintén   egy  ilyen  csodával,   jellel  találkozunk   az
   evangéliumban. Két vak  ember fordul Jézushoz  és segítségét kérik.  Nincs
   abban semmi különös, hogy egy vak látni szeretne, s ennek érdekében  olyan
   személytől  kér  segítséget,  aki  másokat  már  meg  tudott   szabadítani
   betegségükből, az viszont már figyelemreméltó, hogy „Dávid fiának” nevezik
   azt, akitől  gyógyulásukat várják  (vö. Mt  9,27). E  sajátos  megszólítás
   hátterében az a  Jézus korában általánosan  elterjedt felfogás áll,  amely
   szerint  az  eljövendő  messiás  a  zsidó  történelem  egyik  legfontosabb
   uralkodója, Dávid király leszármazottja lesz. A messiásról szóló  prófétai
   jövendölések  ugyanis  említést  tesznek  arról,  hogy  Dávid  családjából
   származik majd a messiás,  s e jövendöléseket  a vallásos zsidók  többsége
   jól ismerte, minden bizonnyal a történetben szereplő két vak is. A csodát,
   a  látást,  szemük  gyógyulását  tehát  Jézustól,  a  Messiástól   várják,
   legalábbis erre utal a „Dávid fia” kifejezés.
   Mindezek fényében  könnyebben megértjük  Jézus kérését  arra  vonatkozóan,
   hogy a meggyógyult vakok ne  beszéljenek a velük történtekről. Nem  akarta
   ugyanis erősíteni azt  a téves korabeli  várakozást, amely szerint  inkább
   király vagy uralkodó, mintsem  szenvedő szolga lesz  a messiás. Én  milyen
   messiást, megváltót várok?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, tégy  engem  békéd  eszközévé.  Hadd vigyem  a  szeretetet,  ahol  a
   gyűlölet uralkodik, a megbocsátást oda,  ahol a vétek él. Hogy  egyességre
   hozzam azokat, akik széthúzásban élnek, s az igazságot vigyem oda, ahol  a
   tévely az úr. Hadd vigyem a  hitet, hogy szétoszlassam a sötétséget, s  az
   örömöt vigyem oda, ahol szenvedés az élet.
   Assisi Szent Ferenc

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-05
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141205.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról