[Evangelium] 2014-08-01

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Aug. 1., P, 01:00:01 CEST


   2014. augusztus 1. – Péntek

   Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a
   zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és  így beszéltek róla: „Honnan  van
   ennek a bölcsessége  és csodatevő ereje?  Hát nem  az ács fia  ez? És  nem
   Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei?  És
   nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?”
   És csak  botránkoztak rajta.  Jézus erre  így szólt:  „Sehol sem  becsülik
   kevesebbre a  prófétát, mint  szülőföldjén és  otthonában.”  Hitetlenségük
   miatt nem is művelt ott sok csodát.
   Mt 13,54-58

   Elmélkedés:

   Az ószövetségi könyveket  olvasva könnyen észrevehetjük,  hogy a  próféták
   különleges szerepet  töltöttek be  a közösségen  belül. Azzal  a  tudattal
   léptek fel, hogy  Istentől kaptak meghívást  az ő üzenetének  hirdetésére.
   Különféle  jelképes  cselekedeteket  hajtottak  végre,  amelyekből  a  nép
   könnyen érthetett. E szimbolikus  tettek szervesen kapcsolódtak a  próféta
   életéhez,  életviteléhez.  Ebből  következik,  hogy  az  igehirdetés   nem
   független az igehirdetőtől, nem a személyen kívül álló dolog, hanem  hozzá
   kapcsolódik, megéli és életével megvalósítja mindazt, amit Isten rábíz.
   Mindennek  legteljesebb  értelmében  Jézus  is  próféta,  hiszen  életével
   valósítja meg és  cselekedeteivel bizonyítja  azt az  igazságot, aminek  a
   hirdetésével a mennyei Atya megbízta. Elutasítása az isteni akarattal való
   szembeszegülést jelenti.  Erre  példa a  názáretiek  esete, amiről  a  mai
   evangéliumban olvasunk. Jézus itt is  azt hirdeti, mint a többi  városban.
   Ugyanolyan csodás cselekedeteket tenne itt is, de ennek akadályává válik a
   názáretiek hitetlensége.  Azt gondolják,  hogy jól  ismerik Jézust.  Saját
   elképzeléseik, előítéleteik korlátaiból  nem képesek kilépni,  s emiatt  a
   hitetlenség bezárja őket.
   Vajon engedem-e,  hogy Jézus  nekem  is valami  újat tanítson?  Új  dolgot
   tegyen  velem?   Új  úton,   a  hit   útján  indítson   el?   Meghallom-e,
   megszívlelem-e nekem szóló szavát?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, szükségem  van rád,  hogy taníts  napról napra,  minden napnak  a
   követelménye  és   szükséglete   szerint.   Add   meg   nekem,   Uram,   a
   lelkiismeretnek azt a tisztaságát,  amely csak a  te sugallatodat érzi  és
   fogja fel. Fülem süket,  nem hallom hangodat.  Szemem homályos, nem  látom
   jeleidet. Csak te tudod élessé tenni szememet, megtisztítani és megújítani
   szívemet. Taníts  meg  arra, hogy  ott  üljek lábadnál,  és  hallgassam  a
   szavadat.
   Boldog John Henry Newman

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140801.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Néhány friss információ a füzet-akcióról:
   1. Örülök a  számos pozitív visszajelzésnek  és köszönjük az  adományokat!
   Előreláthatólag 14-15 ezer  füzetet sikerül  gyártatnunk és  szétosztanunk
   gyerekeknek. A  felajánlások és  igények figyelemmel  kísérhetőek ezen  az
   oldalon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
   2. A kedvezményezett plébániák papjai 30 szentmisét mondanak azokért, akik
   adományukkal támogatták, támogatják a füzet-akciót.
   3. Néhány  érintett  szülő  jelezte, hogy  vásárolna  a  füzetekből,  mert
   kisiskolás gyermeke szívesebben  írna ilyen  füzetekbe. Mivel  árusítással
   nem foglalkozunk,  inkább  megoldjuk  valahogy  a  személyes  küldést,  de
   ingyenesen.  Ha  nagyon  akar,  utólag  adománnyal  támogathat  a   szülő.
   Szeretnénk az eredeti karitatív szándéknál maradni.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. július 28.
   És itt az eredeti üzenet:
   Idén nyáron egy új  evangelizációs lehetőséget tervezek. Karitatív  céllal
   iskolai füzeteket készítünk és adományozunk gyerekeknek. Teljesen szabvány
   füzetekre kell gondolni, négyféle változatban: első osztályos  vonalazású,
   négyzetrácsos, vonalas  alsós és  felsős.  Az újdonság  az benne,  hogy  a
   borítója  vallásos  tartalmú,  azaz  gyermekek  számára  készült  rajzzal,
   egy-egy evangéliumi jelenettel az  elején. Hittannak és más  tantárgyaknak
   egyaránt használható.
   A cél  az  evangelizáció. A  gyereknek  legyen a  focistás  és  popsztáros
   füzetei között  egy vagy  akár több  vallásos is,  amit például  hittannak
   használ.  Katolikus  iskolákban  nem  ciki,  de  állami  iskolában  bizony
   hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ. Az atyák részéről pozitív a
   kezdeményezés  visszhangja,  mert  a  vallásos  öntudat  ilyen  módon   is
   növelhető a gyerekekben.
   Plébániákra  és  egyházi  iskolákba  juttatnánk  el  az  iskolás  gyerekek
   számától függően nagyobb, néhány száz  darab mennyiségben, a kiosztást  ők
   végzik. Külön címre nem küldenénk, mert  a postadíj többe kerülne, mint  a
   néhány füzet.  A  gyerekek  természetesen  ingyenes  kapnák.  Augusztusban
   küldenénk  mindenhová,  hogy  az  iskolaév  kezdetén  osztható  legyen.  E
   karitatív akcióval az evangelizáció mellett a hitoktatást is  támogatnánk,
   segítenénk.
   Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ el, a  kezdő
   füzetcsomag nem szokott  elég lenni, évközben  újat szükséges  beszerezni.
   Nagyobb mennyiségben 74  Ft egy  ilyen füzet  nyomtatása és  6 Ft/db  áron
   postázható (persze nem  egyesével). 1600  Ft adományból 1  gyermek 1  éves
   füzetigénye biztosítható, vagy 20 gyermeknek jut 1-1 darab.
   Szeretettel, kérem,  ha  van  rá lehetősége,  Ön  is  támogassa  karitatív
   akciónkat!
   Az adományozók által felajánlott  mennyiség, valamint a  kedvezményezettek
   listája   folyamatosan   frissítve   megtekinthető   az   alábbi   linken:
   http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
   Köszönöm,  ha   nagylelkű   adományával   Ön   is   segíti   a   gyermekek
   evangelizációját!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2014. július 20.
   A füzet akcióra szánt adományokat 2014. augusztus 10-ig várjuk. Köszönjük,
   hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Iskolai füzet
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen  e-mailben.
   Kérem, írja  meg nevét  és  postacímét irányítószámmal,  valamint  röviden
   jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról