[Evangelium] 2014-04-30

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Ápr. 30., Sze, 01:00:01 CEST


   2014. április 30. – Szerda

   Abban az időben így  tanított Jézus: „Úgy szerette  Isten a világot,  hogy
   egyszülött Fiát adta oda, hogy aki  benne hisz, el ne vesszen, hanem  örök
   élete legyen.  Isten nem  azért küldte  Fiát a  világba, hogy  elítélje  a
   világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik
   ítélet alá, de aki nem  hisz, az már ítéletet  vont magára, mert nem  hitt
   Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de  az
   emberek jobban szerették a sötétséget,  mint a világosságot, mert  tetteik
   gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot,
   és nem  megy  a világosságra,  nehogy  napvilágra kerüljenek  tettei.  Aki
   azonban  az  igazságot  cselekszi,   a  világosságra  megy,  hadd   jusson
   nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
   Jn 3,16-21

   Elmélkedés:

   Első olvasásra úgy tűnhet, hogy  a mai evangéliumi szakasz a  Nikodémussal
   való párbeszéd része. Valójában az evangélista Jézus mondásaiból egy olyan
   beszédet formál, amely megvilágítja a beszélgetés témáját: a megváltás  és
   a szeretet titkát, a kereszt titkát.
   A hit Isten megismerésének útja. Isten megismerése során ráébredünk  arra,
   hogy legfőbb tulajdonsága a szeretet, sőt ő a szeretet. János apostol írja
   mintegy vallomásszerűen: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten  szeret
   bennünket, és mi hittünk a  szeretetnek” (Jn 4,16). Isten szeretete  akkor
   éri el tetőpontját, amikor az Atya elküldi  Jézust, a Fiút a világba és  ő
   feláldozza magát  a kereszten.  Bár bűneink  miatt ítéletet  és  büntetést
   érdemelnénk, s bár  oly sok rosszal  bántjuk meg Istent,  ő nem akar  ránk
   örökké haragudni, hanem kész megbocsátani. Nem akar minket elítélni, hanem
   a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentse az embert, megmentsen
   minket.  Ha  ennyire  határtalan  az  isteni  szeretet,  akkor  mi   miért
   méricskélünk  kicsinyesen,  amikor   e  szeretet   viszonzásáról  vagy   a
   felebaráti szeretetről  van szó?  Próbáljuk meg  utánozni Isten  nagylelkű
   szeretetét!
   Ha valóban hiszünk a Jézus kereszthalálában és feltámadásában megmutatkozó
   isteni szeretetnek, akkor egy új távlat nyílik meg számunkra, a hit  útja,
   amely a halálon és a feltámadáson keresztül az örök életre vezet.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Te  szeretsz engem  a  szenvedésben is!  Uram, hiszek  irántam  való
   jóságodban és szeretetedben.  Biztosan tudom, hogy  Te gondoskodsz  rólam.
   Sok  kegyetlenség  van   a  világban.  De   a  világ  minden   természetes
   összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem,  hogy
   Te vagy a világ Ura és Teremtője.  Hiszem, hogy minden a Te kezedben  van,
   minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm,
   hogy Te  vagy  az  állandó  változásban  az  élet  nyugvópontja,  amelyhez
   tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a  jövőm
   nincs a véletlenre bízva.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140430.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról