[Evangelium] 2014-04-06

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2014. Ápr. 6., V, 01:00:01 CEST


   2014. április 6. – Nagyböjt 5. vasárnapja

   Abban az időben Lázár testvérei  megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd,  beteg,
   akit szeretsz!” Amikor Jézus  meghallotta ezt, így  szólt: „Ez a  betegség
   nem halálos,  hanem Isten  dicsőségére fog  szolgálni, hogy  az Isten  Fia
   megdicsőüljön.” Jézus  szerette őket:  Mártát,  Máriát és  Lázárt.  Amikor
   tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt,
   aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
   Amikor Jézus  megérkezett, Lázár  már négy  napja a  sírban feküdt.  Amint
   Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt.
   Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a
   testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja  neked.”
   Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt:
   „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus  folytatta:
   „Én vagyok a feltámadás és  az élet. Aki hisz bennem,  még ha meg is  hal,
   élni fog. Mindaz, aki él és hisz  énbennem, az nem hal meg örökre.  Hiszed
   ezt?” Márta  ezt válaszolta  neki: „Igen,  Uram! Hiszem,  hogy te  vagy  a
   Messiás, az  Isten  Fia,  aki  a  világba  jön!”  Jézus  a  lelke  mélyéig
   megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak:
   „jöjj, Uram,  és  lásd!”  Ekkor  Jézus könnyekre  fakadt.  Erre  a  zsidók
   megjegyezték: „Nézzétek,  mennyire  szerette  őt!”  Némelyek  azonban  így
   szóltak: „Ő, aki visszaadta a  vak látását, nem akadályozhatta volna  meg,
   hogy meghaljon?”
   Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy  kővel
   elzárt barlang volt.  Jézus így szólt:  „Vegyétek el a  követ!” Márta,  az
   elhunyt testvére megjegyezte: „Uram,  már szaga van, hiszen  negyednapos.”
   Jézus ezt válaszolta neki:  „Mondtam már neked,  hogy ha hiszel,  meglátod
   Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és
   így szólt: „Atyám, hálát adok  neked, hogy meghallgattál. Én ugyan  tudom,
   hogy mindenkor  meghallgatsz,  csak a  körülálló  nép miatt  mondom,  hogy
   higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta:
   „Lázár, jöjj  ki!” A  halott azonnal  kijött, kezén  és lábán  a  rátekert
   leplekkel,  arcán  pedig  a  kendővel,  amelyet  fejére  csavartak.  Jézus
   megparancsolta: „Oldjátok föl,  hogy járni tudjon!”  A zsidók közül,  akik
   Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
   Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

   Elmélkedés:

   Jézus a hitre hív
   Mai elmélkedésünket kezdjük  azzal, amivel az  evangélium befejeződik:  „A
   zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután  látták,
   amit cselekedett” (Jn 11,45), azaz látták Lázár feltámasztását a halálból.
   Mintha János  evangélista csak  azért írná  le hosszasan  azt, hogy  Jézus
   értesül  barátja,   Lázár   betegségéről  és   haláláról,   ezt   követően
   beszélgetését Mártával  és  találkozását  Máriával, majd  végül  a  sírnál
   történteket, hogy  a  végén leírhassa  ezt  az egyetlen  mondatot.  Mintha
   Jánost az a cél ösztönözné, hogy  az olvasókat vezesse a hit útján.  Igen,
   egyértelműen felfedezhető  az evangélista  e  szándéka, s  ennek  fényében
   érdemes részletesebben elmélkednünk Lázár feltámasztásáról.
   Az eset jelentőségét mutatja annak folytatása. A zsidó főtanács összeül és
   megvitatják a helyzetet. Korábban is  rossz szemmel nézték Jézus  csodáit,
   amelyek miatt egyre többen keresték őt, de ez a halottfeltámasztás  minden
   korábbi csodát  felülmúlt. Félelemként  fogalmazódik meg  bennük, hogy  ha
   engedik tovább menni az eseményeket, akkor mindenki hinni fog Jézusban. Ha
   végérvényes döntés nem is született ekkor, az egyetértés nyilvánvaló abban
   a kérdésben, hogy Jézust megölik  (vö. Jn 11,46-54). János  evangéliumában
   tehát Jézus halálra ítélésének okaként, előmozdítójaként jelenik meg Lázár
   feltámasztása.
   Ha ilyen  jelentőséggel, illetve  következménnyel  bír az  esemény,  akkor
   miért nem tesz róla említést a másik három evangélium? – merül fel bennünk
   a kérdés,  de  ennek  megválaszolását hagyjuk  a  szentírástudósokra.  Azt
   viszont ne feltételezzük, hogy csupán János találta ki az egészet,  hiszen
   a konkrét helyek (Betánia, Jeruzsálem) és személyek (Lázár, Márta,  Mária,
   Tamás apostol) arra utal, hogy az eset valóban megtörtént.
   A hit témájával először a betegségről való értesüléskor találkozunk. Jézus
   ezzel a kijelentésével ébreszti fel tanítványaiban a hit utáni vágyat: „Ez
   a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni” (Jn  11,4).
   Hasonlóval  találkoztunk  a  vakon  született  meggyógyításánál  is.   Ezt
   követően a két nővér  szavaiban ismerhető fel a  hit. Először Márta,  majd
   pedig Mária szájából  hangzik el  ugyanaz a  mondat Jézus  megérkezésekor:
   „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21  és
   11,32). A  Mártával folytatott  beszélgetés  ettől kezdve  kifejezetten  a
   Jézusba vetett hitről  szól. Jézus  kinyilatkoztatást ad  arról, hogy  aki
   benne hisz, élni  fog. Szavaira Márta  szívében felébred a  hit, de  Jézus
   odáig vezeti a beszélgetést, hogy ezt  szavaival is ki kell mondania.  Itt
   mindjárt meg  kell  jegyeznünk, hogy  a  hittel kapcsolatban  a  szavaknál
   jelentősebb a  cselekedet,  az  élet,  a  hit  szerinti  élet.  Márta  nem
   egyszerűen Jézus szavának  hisz, hanem  Jézusban, az  élet forrásában,  az
   élet Urában, az Üdvözítőben, a Messiásban, az Isten Fiában hisz,  pontosan
   ezt fejezi ki hitvallása.
   Befejezésként a történet  számomra legmegindítóbb mozzanatára  figyeljünk,
   amely felett szemünk  könnyen átsiklik  és sajnos  az evangélium  rövidebb
   változatát olvasva a  szentmisén nem  is halljuk: „Márta  elment és  hívta
   nővérét, Máriát. Halkan szólt  neki: Itt a Mester,  és hívat” (Jn  11,28).
   Mennyi gazdagságot rejt a jelenet. A hitvallást követően megjelenik a  hit
   továbbadásának vágya, mások Jézushoz  vezetése. A halk  szó jelzi, hogy  a
   hittel kapcsolatban  nincs szó  erőszakosságról. Mária  azonnali  Jézushoz
   indulása a hit iránti készség jele.  Jézus magához hívja és a hitre  hívja
   Máriát. Engem is a hitre hív és engem is kér, hogy vezessek másokat hozzá.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus!  Te  meghívsz  minket,  hogy  akaratod  szerint  éljünk,  s
   engedjük, hogy  te  vezesd életünket.  Nem  ragaszkodunk tovább  a  magunk
   akaratához és  elképzeléseihez,  hanem  átlépünk a  te  világodba,  a  hit
   világába. Te  vagy  az  élet és  a  halál  Ura. Te  adod  nekünk  a  lelki
   újjászületést a szentgyónásban és  a testi újjászületést a  feltámadásban.
   Hiszem, hogy megbocsátod bűneimet, és hiszem, hogy megajándékozol az  örök
   élettel.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140406.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról