[Evangelium] 2013-09-21

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Sze. 21., Szo, 01:00:00 CEST


   2013. szeptember 21. – Szombat, Szent Máté apostol és evangélista

   Abban az időben amint  Jézus továbbhaladt, látott egy  Máté nevű embert  a
   vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és  követte
   őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos  és
   bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt.
   Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti
   Mesteretek vámosokkal  és  bűnösökkel?”  Jézus  meghallotta  ezt,  és  így
   válaszolt: „Nem  az egészségeseknek  kell az  orvos, hanem  a  betegeknek.
   Menjetek csak, és tanuljátok meg,  mit jelent ez: „Irgalmasságot várok  és
   nem áldozatot.” Nem azért  jöttem, hogy az igazakat  hívjam, hanem hogy  a
   bűnösöket.”
   Mt 9,9-13

   Elmélkedés:

   A mai napon Szent Máté apostolt ünnepeljük,  aki Kr. u. 80 táján írta  meg
   evangéliumát.  A  négy   evangélium  közül  ez   a  legterjedelmesebb.   A
   jeruzsálemi apostoli zsinaton 48-49-ben döntés született arról, hogy Jézus
   Krisztus tanítását a zsidók mellett a pogány népeknek is hirdetni kell, de
   nekik nem  kell  megtartaniuk  a  zsidó  törvényeket.  A  szentírástudósok
   különféleképpen vélekednek  arról,  hogy Máté  a  zsidók vagy  a  pogányok
   számára írta-e elsősorban evangéliumát. Azt biztosan állíthatjuk, hogy  az
   ószövetségi iratokból és  a prófétai  jövendölésekből kiindulva  törekszik
   Jézus személyének  és  tanításának bemutatására.  Máté  konkrét  példákkal
   mutatja be,  hogy  a  jövendölések Krisztus  személyében  teljesedtek  be,
   illetve azt is, hogy mi az újdonság Jézus tanításában.
   A  Máté   szerinti  evangélium   érdekessége,  hogy   bemutatja  az   első
   keresztények hitét.  Ez  a hit  Jézus  személyéhez kötődik,  hiszen  az  ő
   tanítása és csodái ébresztették ezt a hitet az emberekben. Az ő írását  és
   a többi evangéliumot olvasva felébred-e bennem a hit?
   Mai részletünk az ő meghívását írja le. Az őt megszólító Jézusnak  azonnal
   engedelmeskedik, felhagy  jól  jövedelmező foglalkozásával  és  új  életet
   kezd.  Döntésében  a   bűnbánatot  is  felfedezhetjük,   hiszen  azzal   a
   mesterséggel, tudniillik az  adószedéssel foglalkozik, ami  szégyellnivaló
   mesterség  volt.  A   vallásos  zsidók  ugyanis   mélyen  megvetették   az
   adószedőket, akik  az idegen  hatalmat szolgálták  ki, illetve  jogtalanul
   nagyobb összeget követelve a maguk hasznára dolgoztak. Máté tehát  mindent
   elhagy, ami korábbi  bűnös életéhez kötötte,  hogy Jézus követője  legyen.
   Kész vagyok-e mindenről lemondani Jézusért?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, mivel  te  a lelkünkben  laksz,  a te  imád  a miénk  is,  én  pedig
   szeretnék abban szüntelenül  részt venni;  ezért lelkem  kis edényként  az
   élet e forrása  alá tartom, és  hogy ezt tovább  tudjam adni a  lelkeknek,
   hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130921.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról