[Evangelium] 2013-11-17

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Nov. 17., V, 01:00:01 CET


   2013. november 17. – Évközi 33. vasárnap

   Abban az időben: Amikor némelyek  megjegyezték, hogy milyen szép  kövekkel
   és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
   „Jönnek majd  napok, amikor  abból, amit  most itt  láttok, kő  kövön  nem
   marad, mindent lerombolnak.”
   Erre megkérdezték tőle:  „Mester, mikor történik  mindez? És milyen  jelek
   előzik  meg?”  Ő  így  válaszolt:  „Vigyázzatok,  nehogy   félrevezessenek
   titeket! Sokan  jönnek  az  én  nevemben,  s  mondják:  „Én  vagyok”.  És:
   „Elérkezett az idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról
   hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb  meg kell történnie, de  ezzel
   még nincs itt a vég!”
   Aztán így folytatta: „Nemzet  nemzet ellen és  ország ország ellen  támad.
   Nagy földrengés  lesz  itt is,  ott  is, éhínség  és  dögvész.  Félelmetes
   tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet  emelnek
   rátok, és üldözni  fognak benneteket. Kiszolgáltatnak  a zsinagógáknak  és
   börtönbe vetnek.  Királyok és  helytartók elé  hurcolnak az  én  nevemért,
   azért, hogy  tanúságot  tegyetek.  Véssétek hát  szívetekbe:  Ne  törjétek
   fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet
   adok majd  nektek,  hogy egyetlen  ellenfeletek  sem tud  ellenállni  vagy
   ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok  és
   barátok, s némelyeket meg is ölnek.  Az én nevemért mindenki gyűlölni  fog
   titeket. De egyetlen  hajszál sem vész  el a fejetekről.  Állhatatossággal
   őrzitek meg lelketeket.”
   Lk 21,5-19

   Elmélkedés:

   A hit új távlatot nyit
   Egy gyakorlott  hegymászó élményeit  olvasva érdekes  gondolatra  találok.
   Arról ír, hogy egy-egy csúcshódítás során mennyire fontos a felkészültség,
   a tapasztalat, főként  a veszélyhelyzetekben.  Ha például  a csapat  egyik
   tagja részéről  elhangzik egy  kőomlásra  figyelmeztető kiáltás,  akkor  a
   tapasztalt  hegymászó  azonnal  behúzza   fejét,  a  sziklafalhoz   lapul,
   hátizsákjával a gerincét igyekszik védeni.  Ha egy tapasztalatlan mászó  a
   kiáltást hallva, a  nyakát nyújtogatva  nézegetné, hogy honnan  jön a  kő,
   könnyen az életével fizethetne  kíváncsiskodásáért. A hegymászók  esetében
   kétségtelenül életfontosságú  a  tapasztalat,  a  rutin,  de  a  különböző
   élethelyzetekben azok számára is  nagy jelentőségű lehet a  felkészültség,
   akik nem  több  ezer méter  magasan  járnak,  hanem a  városok  és  falvak
   utcáinak szintjén. A földrengésekkel  gyakran sújtott területeken  például
   már kisgyermekkortól fogva tanítják, hogy  mit kell tenni, ha megmozdul  a
   föld, hogyan védhetjük  meg életünket,  s hogyan  segíthetünk másoknak.  A
   vallás világába  terelve a  szót: nem  tartok attól,  hogy a  világvége  a
   közeljövőben, a  mi  életükben  bekövetkezik,  de  jobb,  ha  felkészültek
   vagyunk, Jézus ugyanis éppen ezt a felkészültséget javasolja övéinek.
   Az egyházi év végéhez közeledve a liturgia rendje szerint az  evangéliumok
   a végső időkre irányítják figyelmünket. Jézus a végső időkben  bekövetkező
   jelekről és  természeti jelenségekről  beszél, amelyek  a világot  sújtani
   fogják, valamint  üldözéseket  említ  és a  gonoszság  elszabadulását.  Az
   embereket félelem fogja eltölteni e veszedelmek láttán. Korunk  természeti
   csapásairól értesülve  sokan  arra következtetnek,  hogy  a végső  idők  a
   közeljövőben fognak bekövetkezni. Egyesek még a napot is előre megmondják,
   hogy mikor jön el a világ  vége, de ezek minden esetben tévedések  voltak,
   bár sok hiszékeny ember engedte magát megtéveszteni.
   Jézus szava világos: „Nem tudjátok sem  a napot, sem az órát” (Mt  25,13).
   Aki ezzel ellentéteset állít, az biztosan  nem mond igazat, és azon  hamis
   tanítók közé tartozik, akiknek fellépésére szintén utal Jézus. Nem a világ
   vége bekövetkezésének időpontja a lényeges,  hanem az, hogy a  tanítványok
   kitartsanak Krisztus mellett  és megőrizzék hitüket.  Lesznek, akik  Jézus
   nevére hivatkozva akarják félrevezetni az embereket.
   A világot, amelyben élünk,  mindenki kissé másként látja.  Világlátásunkat
   meghatározza, hogy mit hozunk a családból, mit kapunk neveltetésünk során,
   mit tanulunk  a későbbi  években.  E világlátás  határozza meg,  hogy  mit
   gondolunk életünkről, saját hivatásunkról  és a túlvilágról. Amikor  Jézus
   megkezdi működését a nép  körében és meghirdeti  az Isten országát,  akkor
   nem kevesebbet  akar, mint  megváltoztatni az  emberek látásmódját.  Arról
   tanít, hogy másként is  lehet látni a világot,  másként is lehet nézni  az
   emberekre és másként  is lehet  tekinteni Istenre.  Érthető, hogy  szavait
   sokan félreértik  és  felforgatónak  minősítik. Pedig  Jézus  csak  helyre
   szeretné tenni  a  dolgokat,  a teremtéskor  meghatározott  isteni  rendet
   akarja újjáteremteni.
   A Hit évében  mindannyian meghívást  kaptunk arra, hogy  újszerűen, a  hit
   szemével lássuk  a  világot,  a  hit  és  annak  megvallása  kössön  össze
   bennünket mindazokkal,  akik  szintén  Krisztushoz  tartoznak,  és  hittel
   válaszoljunk Isten üzenetére. Aki azt gondolta, hogy hitének elemeit  kell
   átrendeznie, - miként a bútordarabokat szokás átrendezni egy szobában - az
   nem  jutott  előbbre.  A  hit  valójában  új  teret,  új  lehetőséget,  új
   távlatokat nyit. Nem  átrendezés ez, hanem  újjáteremtés, miként  Krisztus
   egykor   akarta.   Sokan   úgy   gondolkodnak   Istenről,   hogy   ő   egy
   megközelíthetetlen  személy,  aki  tőlünk  végtelen  távolságban  létezik.
   Gondolkozásuknak, világlátásuknak köszönhetően állandóan azért imádkoznak,
   hogy jöjjön el hozzájuk az Isten.
   Ha megkaptuk a hit ajándékát, másképpen látunk mindent. Észrevesszük, hogy
   Isten a közelünkben van. Már eljött a  világba és jelen van a világban.  A
   hit szemével felfedezzük, hogy  Isten jelen van embertársainkban.  Mekkora
   csoda ez! Hit nélkül ezt észre  sem vettük, sosem gondoltunk rá! És  Isten
   jelen van bennem! Az  ő képmása vagyok. Bennem  él szeretete és ezt  kell,
   kellene továbbadnom az embereknek.
   Sokféle  világnézet  létezik.   Minden  kornak  megvan   a  maga   divatos
   világszemlélete.   A   hit   általi    világlátás,   látásmód   tűnik    a
   legizgalmasabbnak.  A  hit   adja  meg  nekünk   azt  a  bölcsességet   és
   tisztánlátást,  amely  ahhoz  kell,  hogy  megkülönböztessük  a  krisztusi
   igazságot az emberi téveszmétől. Krisztus az igazság.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, segíts, hogy  ne engedjek  a megtévesztésnek  és a  félrevezetésnek!
   Bölcsességet és  tisztánlátást kérek  tőled, hogy  megkülönböztessem a  te
   igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész
   természet felett,  és  hatalmad van,  hogy  legyőzd a  gonoszságot.  A  te
   segítségeddel én is le tudom győzni  a rosszat. Életem biztonságban van  a
   te  kezedben,  s  ha  hűséges  maradok  hozzád  és  hitemhez,  akkor   nem
   veszíthetem  el  az  üdvösséget.  Add,  hogy  semmiféle  veszély,  még  az
   életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre  hallgatva
   tegyek tanúságot rólad! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131117.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról