[Evangelium] 2013-05-18

[Evangelium minden nap]

   2013. május 18. – Szombat

   Amikor feltámadása  után  Jézus  még  együtt  volt  övéivel,  Péter  látta
   egyszer, hogy utána jön  az a tanítvány, akit  Jézus szeretett. Az, aki  a
   vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
   Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így
   felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit  törődöl
   vele? Te  csak kövess  engem!” Így  a tanítványok  között elterjedt  az  a
   vélemény, hogy ez a tanítvány nem  hal meg. Jézus azonban nem azt  mondta:
   „Nem hal  meg”, hanem:  „Ha azt  akarom, hogy  így maradjon,  amíg el  nem
   jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről,
   és ezeket írta. Tudjuk,  hogy igaz az  ő tanúsága. Jézus  még sok mást  is
   cselekedett. Ha egyenként mind  megírnák, azt hiszem,  az egész világ  sem
   tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
   Jn 21,20-25

   Elmélkedés:

   Szeretetének  háromszori  megvallását  követően  Péter  apostol  annak   a
   tanítványnak sorsáról kérdezi az Urat, „akit Jézus szeretett.” Egyértelmű,
   hogy  Jánosról  van  szó,  aki   az  evangéliumában  így  szokta   önmagát
   megnevezni.
   Amikor János evangélista  az I. század  vége felé, azaz  majdnem 70  évvel
   Jézus halála és feltámadása után  lejegyezte ezeket a sorokat, még  mindig
   elevenen él benne a  Krisztustól kapott szeretet, amelyben  Péter, ő és  a
   többi  apostol  részesült.  Évtizedekkel  később,  idős  korában  is   jól
   emlékszik  az  Úr  minden   szavára  és  cselekedetére.  Megérintette   és
   kitörölhetetlen mély  nyomot  hagyott lelkében  Jézus  szeretete.  Hálával
   emlékezik vissza az utolsó  vacsorára, amikor szeretetének végső  jeleként
   Jézus megmosta az ő  lábát is, és amikor  Jézus mellette ülve neki  mondja
   el, hogy ki fogja őt hamarosan elárulni.
   János évekkel később sem felejtette el, hogy az apostolok közül ő volt  az
   egyetlen, aki ott állt a Golgotán, és mielőtt szeretetének bizonyítékaként
   meghalt a kereszten,  Jézus őrá  bízta édesanyját, Máriát.  Az évek  során
   bizonyára  sokszor  felidézte  magában,  amikor  húsvétvasárnap  hajnalban
   Péterrel együtt a sírhoz futott, de nem találták ott az Úr testét. Az üres
   sír hitre  ébresztette mindkettőjüket.  Valószínűleg sokszor  felidézhette
   magában   a    feltámadt   Jézussal    való   találkozásokat,    amelyeket
   igehirdetésének részeként  sokaknak mondhatott  el. Élete  utolsó  éveiben
   János evangélista már csak a Jézustól tanult legfontosabbat  ismételgette:
   szeressétek egymást! Mert ezt hallotta, tanulta és tapasztalta.
   Engedem-e, hogy megérintsen, megsebezzen Jézus szeretete?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Uram Jézus, Te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add
   nekem kegyelmedet,  hogy  meg  tudjam  tenni, s  add  meg  ezt  azoknak  a
   lelkeknek is, akiket  rám bíztál.  Isteni Ige,  Te magad  vagy bennünk  az
   örökké tartó és szüntelen  imádság. Isten Báránya,  Te vagy a  világosság,
   amely megvilágítja  lelkünk  egész égboltját.  Bár  soha ne  akarnánk  más
   imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más
   szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem,
   egy a szemlélés  és a szeretet.  Engedd, hogy olyan  tökéletesen és  olyan
   bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne
   tudjam, hogy imádkozom, mert csupán Te vagy bennem!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130518.mp3