[Evangelium] 2013-06-02

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jún. 2., V, 01:00:03 CEST


   2013. június 2. – Vasárnap, Krisztus szent teste és vére: Úrnapja

   Jézus egy magányos  helyre vonult  apostolaival. A nép  megtudta és  utána
   ment. Ő szívesen  fogadta őket,  és beszélt nekik  Isten országáról,  akik
   pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
   A nap már  hanyatlóban volt.  Odament hozzá  a tizenkettő:  „Bocsásd el  a
   népet –  figyelmeztették  –,  hogy a  környékbeli  falvakban  és  tanyákon
   szállást és  élelmet  keressenek  maguknak, mert  itt  elhagyatott  helyen
   vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és  két
   halunk van – mondták. – El  kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk  ennyi
   népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
   Akkor   meghagyta   tanítványainak:   „Telepítsétek   le   őket    ötvenes
   csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig  kezébe
   vette az öt  kenyeret és  a két  halat. Föltekintett  az égre,  megáldotta
   azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
   Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való  maradékot
   szedtek össze.
   Lk 9,11b-17

   Elmélkedés:

   Átváltoztatott kenyér
   „Hogyan lehet valaki ennyire botfülű?”  – kérdezi kissé elhamarkodottan  a
   zenetanár a  gyereket,  de  a  következő  pillanatban  már  meg  is  bánta
   kérdését, mert  jól  tudja,  hogy  nincs  mindenkinek  tökéletes  hallása.
   „Hogyan lehet valaki ennyire szerencsétlen?” – kérdezi kissé ingerülten  a
   tornatanár az ügyetlenkedő gyereket,  akinek állandóan összeakadnak  lábai
   magasugrás  közben,  de  mindjárt  meg  is  bánta  helytelen  felelősségre
   vonását,  mert  nem  születhet  mindenki  világbajnoknak.  „Hogyan   lehet
   kifelejteni a kenyérből a  sót?” – kérdezi a  pékmester a tanonctól,  mert
   egy kis időre megfeledkezett arról, hogy kezdőként ő is többször elkövette
   ezt  a  hibát.  Első  pillanatban  talán  jogosnak  tűnnek,  de  végül  is
   méltatlanok ezek a  kérdések. Ezekkel  ellentétben nagyon  is jogos  Jézus
   kérdése: Hogyan  lehet  lelkileg éhezni,  amikor  én nap  mint  nap  szent
   kenyeret adok  az  embereknek? Hogyan  lehet  lelkileg éhezni,  amikor  én
   önmagamat adom táplálékul az átváltoztatott kenyérben?
   A  liturgikus   év   során   két  kiemelkedő   nap   van,   amelyeken   az
   Oltáriszentséget ünnepeljük.  Nagycsütörtök  estéjén az  utolsó  vacsorára
   emlékezünk, amelyen az  Oltáriszentség alapítása  történt, az  Úr Jézus  a
   kenyeret saját  testeként,  a bort  saját  véreként adta  apostolainak  és
   megparancsolta  nekik,  hogy  az   ő  emlékezetére  ismételjék  majd   meg
   cselekedetét. Ez történik minden szentmisében. A másik nagy ünnep pedig az
   úrnapja, amelyet  ma tartunk.  E nap  hagyományához tartozik  a  körmenet,
   amikor az  Oltáriszentséget, amelyben  hitünk  szerint az  Úr  valóságosan
   jelen van,  körülhordozzuk városainkban  és falvainkban.  Nem a  feltűnést
   keressük ezzel,  hanem mintegy  hitvallás ez  részükről, hitvallás  arról,
   hogy Krisztus jelen van az Oltáriszentségben.
   A mai ünnep evangéliuma a csodálatos kenyérszaporítást tárja elénk.  Jézus
   mindennapi  tevékenységét  végzi:  tanítja  a  népet  és  meggyógyítja   a
   betegeket, akiket hozzá  visznek. Estefelé az  apostolok arra kérik,  hogy
   bocsássa el az embereket, hogy  szállást keressenek maguknak éjszakára  és
   gondoskodjanak maguk számára ennivalóról. Jézus azonban mást javasol, amin
   valószínűleg meglepődhettek az  apostolok. Ezt mondja:  „Ti adjatok  nekik
   enni” (Lk 9,13). Ekkor kerül elő az  öt kenyér és a két hal, ami  igencsak
   kevésnek tűnik  ahhoz,  hogy belőle  több  ezer ember  ehessen.  Az  ember
   számára kevésnek  tűnik,  az ember  kezében  valóban kevés  is,  de  Jézus
   kezében nem.  Ő  a  kevésből  is tud  sokat  tenni,  annyit,  hogy  minden
   jelenlévő jóllakjon. És így is történik. Az Úr csodát tesz, mindenki  ehet
   az általa adott eledelből.
   Az Oltáriszentség,  az Eucharisztia  iránti tiszteletünk  alapja az,  hogy
   hiszünk abban, hogy az  Úr Jézus valóságosan és  maradandóan jelen van  az
   átváltoztatott kenyérben  és borban.  Átváltoztatott kenyérről  és  borról
   beszélünk, ami azt jelenti,  hogy a kenyér és  a bor lényegileg alakul  át
   Krisztus  Testévé  és  Vérévé,   miközben  külső  alakját  megtartja.   Az
   átváltoztatás a szentmisében történik,  a miséző pap Krisztus  személyében
   cselekedve  jeleníti  meg  az   Úr  áldozatát.  Maradandó   átváltozásról,
   pontosabban átlényegülésről beszélünk,  ami azt jelenti,  hogy a  Krisztus
   Teste és Vére  nem alakul vissza  kenyérré és borrá,  az Úr jelenléte  nem
   szűnik meg  az Oltáriszentségben  például  a szentmise  befejeztével  vagy
   bizonyos idő  elteltével. A  valóságos jelenlétet  azokkal a  tévedésekkel
   szemben fontos kiemelni, amelyek  szerint csupán jelképes jelenlétről  van
   szó. Hitünk szerint Jézus Krisztus istenségével és emberségével jelen  van
   az Eucharisztiában.
   Érdemes   szót   ejtenünk    e   valóságos    és   egyedülálló    jelenlét
   következményeiről. A szentáldozás  az Úrral  való egyesülés  a hívő  ember
   számára. Nem közönséges étkezés  ez, hanem az  Úrral való lelki  egyesülés
   lehetősége,  amely   során  magunk   is   Krisztus  testévé   válunk.   Az
   Oltáriszentséget tisztelet, a legmagasabb  fokú tisztelet illeti meg,  ezt
   nevezzük  imádásnak.  Ez  a  legmagasabb  fokú  tisztelet  nem  csupán  az
   eucharisztikus  ünneplésre,  azaz  a   szentmisére  vonatkozik,  hanem   a
   szentmisén  kívüli  tiszteletre  is.  A  legnagyobb  gonddal  őrizzük   az
   Oltáriszentséget,  kellő  tisztelettel  visszük  el  a  betegekhez,   akik
   képtelenek részt venni a szentmisén,  továbbá a hívők elé helyezzük,  hogy
   imádásukat kifejezhessék. Tiszteletünk  legszebb kifejezése  az, amikor  a
   misében  szentáldozáshoz  járulunk.  Fejezzük   ki  elsősorban  ezzel   az
   Oltáriszentségben való hitünket!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy valóságosan és maradandó módon  jelen
   vagy az  Oltáriszentségben.  Hisszük,  hogy  a  szentáldozás  átváltoztató
   találkozás: a te szent  testeddé átváltozott kenyér átváltoztat,  átalakít
   minket. Azért járulunk  szentáldozáshoz, hogy magunk  is Krisztus  testévé
   váljunk. Hisszük,  hogy  a  szentáldozás  összeköt  minket  egymással  is.
   Egységet teremtő szentség  ez. Azáltal, hogy  te bemutatod áldozatodat  és
   önmagadat az  örök élet  kenyereként adod  nekünk, egy  új közösséget,  az
   Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk
   a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130602.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról