[Evangelium] 2013-07-30

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Júl. 30., K, 01:00:00 CEST


   2013. július 30. – Kedd

   Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot
   és hazatért. Otthon azt kérték  tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk  a
   szántóföldről  és  a  konkolyról   szóló  példabeszédet!”  Kérésükre   így
   magyarázta meg: „Aki a jó  magot veti, az az  Emberfia. A szántóföld ez  a
   világ. A jó mag az  Isten országának a fiai,  a konkoly pedig a  gonoszság
   fiai. Az ellenség, aki elvetette a  konkolyt, az ördög. Az aratás a  világ
   vége, az  aratók  pedig  az  angyalok.  Ahogyan  aratáskor  összeszedik  a
   konkolyt és  elégetik, úgy  lesz a  világ végén  is. Az  Emberfia  elküldi
   angyalait,  azok  összeszednek  országából   minden  botrányt  és   minden
   gonosztevőt, és tüzes  kemencébe vetik. Ott  majd sírás és  fogcsikorgatás
   lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek
   füle van, hallja meg!”
   Mt 13,36-43

   Elmélkedés:

   Mai szövegünk a szombaton  olvasott evangélium magyarázatát tartalmazza  a
   szántóföldről, a búzáról  és a konkolyról.  Jézus magyarázatából,  amelyet
   tanítványai kérésére mond, világosan kiderül, hogy ez a beszéd szintén  az
   Isten országáról szól, miként a mustármagról és a kovászról szóló is.
   Isten titokzatos  országa,  amely az  Egyházban  válik láthatóvá,  ezen  a
   földön jókból és gonoszokból, igazakból  és bűnösökből áll. Az Egyház  nem
   csupán  szentek  gyülekezete.  Úgy  tűnik,  mintha  sokan  ezt  szeretnék,
   mégpedig oly módon, hogy  az Egyház vessen  ki azonnal magából  mindenkit,
   aki bűnös. Ez volna  az azonnali gyomlálás, amit  a szolgák akarnak, de  a
   gazda nem  engedi.  Ezt  a  szétválasztást és  ítéletet  mi,  emberek  nem
   sürgethetjük, mert nem a mi feladatunk.  Ezt majd Isten megteszi abban  az
   időben, amikor jónak  látja. Mi pedig  addig gyakoroljuk a  türelmet és  a
   béketűrést! Ha úgy  látjuk, hogy mások  még nem jutottak  el egy  magasabb
   életszentségre, hát segítsük őket törekvésükben! Az viszont helytelen,  ha
   azt képzeljük,  hogy  mi már  másoknál  kiválóbbak vagyunk.  Könnyű  olyan
   személyt találnunk,  aki  nálunk  bűnösebb,  ezért  szívesen  viszonyítjuk
   magunkat  hozzá.  De  ne  emberekhez  hasonlítsuk  magunkat,  hanem  Jézus
   Krisztushoz!  Ez  már  nehezebb?  Lássuk  be:  van  még  hová   fejlődnünk
   lelkiekben!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk,  Atyánk,  sokszor  úgy  érezzük,  hogy  nincs  helyünk  ebben  a
   világban. Sokszor kiszakítjuk magunkat abból az otthonból, amely fölnevelt
   és emberré érlelt minket, elindulunk  és a magunk útját járjuk.  Magunkkal
   visszük  az  örökséget,  hátat  fordítunk  családunknak,   testvéreinknek,
   eldobjuk hagyományainkat, ősi megtartó  szokásainkat, mert azt  gondoljuk,
   hogy mi  magunk  majd  másként  és lakhatóbban  tudjuk  berendezni  ezt  a
   világot.   Add,   hogy   felismerjük:   visszatérhetünk   Hozzád,   S   ha
   visszatérhettünk, ne engedd, hogy valaha is elszakadjunk Tőled!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130730.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   2013. július  24-én éjszaka  rendkívül súlyos  üzemzavar történt.  9  éves
   történetünk során ez  a leghosszabb ilyen  jellegű hiba. Egy  szünetmentes
   tápegység leégése miatt  gyakorlatilag minden leállt.  Nem ment az  e-mail
   küldés, nem működtek  a honlapok, az  okostelefon alkalmazások nem  fértek
   hozzá az adatbázishoz, nem működött az e-vangélium hallgatása, stb.
   Bocsánat a késedelemért, mert tudom, hogy megszoktátok a pontos küldést.
   Informatikusunk, János  éppen  a  családjával nyaralt.  Miután  a  többiek
   "meghegesztették a  vasat",  azaz  kicserélték  a  hibás  készülékeket,  ő
   távolból élesztette újra rendszert.  Éjfél után 2-kor  feküdt és 6  órakor
   kelt, hogy eljusson hozzátok az  e-vangélium. Köszönöm a feleségének és  a
   gyerekeinek a türelmet!
   Szóval, tudjuk,  hogy  milyen felelősséggel  jár  a munkánk.  Köszönöm  az
   imáitokat! Mi  néhányan, akik  szent megszállottsággal  küldjük nektek  az
   e-vangéliumot így állunk a jó Isten elé: Haszontalan szolgák vagyunk, akik
   csak a kötelességünket teljesítettük.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2013. július 24.
   Bátorkodom jelezni,  hogy  közel-keleti  befektetők nem  állnak  a  hátunk
   mögött. Azokból  a néhány  ezer  forintokból üzemeltetjük  az  e-vangélium
   küldést és  próbálunk  fejleszteni, amit  jószándékú  listatagok  időnként
   küldenek. Ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki azoknak, akik  gondolnak
   a támogatásra. Természetesen támogatások nélkül is ingyenesen  biztosítjuk
   az e-vangéliumot a jövőben is mindenki számára.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás céljánál válassza az E-vangélium lehetőséget
   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: e-vangélium
   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: e-vangélium
   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény: e-vangélium
   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról