[Evangelium] 2013-07-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Júl. 1., H, 01:00:00 CEST


   2013. július 1. – Hétfő

   Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak,
   hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
   Ekkor egy írástudó lépett hozzá,  és így szólította meg: Mester,  követlek
   téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az  ég
   madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
   Egy másik tanítványa pedig ezt kérte  tőle: „Uram, engedd meg, hogy  előbb
   elmenjek és  eltemessem  apámat.”  Jézus azonban  így  válaszolt:  „Kövess
   engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
   Mt 8,18-22

   Elmélkedés:

   A  rövid  evangéliumi   történet  két  névtelen   személy  Jézussal   való
   találkozását  írja  le.  Mindketten  lelkesnek,  elszántnak  tűnnek,  akik
   tudják, tudni vélik, hogy mit  jelent majd számukra, ha Jézus  tanítványai
   lesznek. Először  egy  írástudó  lép Jézushoz:  „Mester,  követlek  téged,
   bárhová  mégy”  (Mt  8,19).  Jézus  kissé  lehűti  buzgóságát.  Tudod   te
   egyáltalán, hogy hová  megyek? Tisztában vagy  azzal, hogy állandóan  úton
   vagyok tanítványaimmal, s  néha azt  sem tudjuk, hogy  hol fogunk  aludni?
   Tudod te, hogy mit jelent valójában a tanítványi élet?
   Aztán egy másik személy lép hozzá,  de ő késlekedne. Csak evilági  teendői
   után indulna. De  Jézus nem vár  és kijelenti, hogy  ha jönni akar,  akkor
   induljon azonnal.  Ezt  tették  korábban azok  is,  akiket  elszólított  a
   halászat mellől, hogy követői legyenek.
   Talán  bennünket  is   elfog  néha  a   lelkesedés.  Aztán  gyorsan   nagy
   elhatározásokat  és   fogadalmakat  teszünk.   Szívesen  nekivágunk   nagy
   lendülettel  és  fáradhatatlan  erővel  egy  új  útnak.  De  mégis  valami
   megfékezi  lendületünket,   egy  titokzatos   erő  visszatart,   akadályoz
   bennünket. Egészen  kis dolgok  zúzzák porrá  számításainkat. Mi  hiányzik
   tehát? Talán a kitartás?
   Jézus Krisztus  követéséhez  nem  elegendő  a jó  szándék.  Nem  elég,  ha
   szavakkal kifejezzük készségünket. Azt  kéri tőlünk, hogy egész  életünkre
   kötelezzük el magunkat mellette, és  mindenben vállaljuk az ő sorsát.  Fel
   kell ismernem azokat  az akadályokat, amelyek  meghiúsítják, hogy  egészen
   Jézusért éljek!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Köszönöm néked, Uram, hogy  ma reggel is  békére ébredhettem. Köszönöm  az
   életet,  hogy  fájdalmak  és  betegségek  nélkül,  szabadon  lélegezhetek,
   élhetek.  Köszönöm,   hogy   őszinte  szívvel   szólhatok   Hozzád,   hogy
   meghallgatod szavaimat!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130701.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról