[Evangelium] 2013-02-07

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Feb. 7., Cs, 01:00:01 CET


   2013. február 7. – Csütörtök

   Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
   őket, hatalmat  adva nekik  a  tisztátalan lelkek  felett.  Megparancsolta
   nekik, hogy az útra  ne vigyenek semmit,  csak vándorbotot: sem  kenyeret,
   sem tarisznyát, sem pénzt az  övükben. Sarut kössenek, de két  ruhadarabot
   ne vegyenek magukra.
   Azután így  folytatta:  „Ha valahol  betértek  egy házba,  maradjatok  ott
   addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
   be és nem  hallgatnak meg  titeket, menjetek  el onnét,  s még  a port  is
   rázzátok  le  lábatokról,  tanúbizonyságul  ellenük.”  Azok  elmentek,   s
   hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és  olajjal
   megkenve sok beteget meggyógyítottak.
   Mk 6,7-13

   Elmélkedés:

   Názáretben tett sikertelen fellépését  követően Jézus missziós útra  küldi
   apostolait. E küldés nem a tanítványok szélesebb körét érinti, hanem  csak
   azt a tizenkét személyt, akiket  az Úr kiválasztott. Az apostolokat  Jézus
   küldi és nem  saját elhatározásukból indulnak  útnak. Ennek  következtében
   nem a maguk igazságát, vagy igazságnak vélt gondolataikat tanítják,  hanem
   azt hirdetik, amit Mesterük bízott  rájuk. Az ő követségében járnak,  róla
   tesznek tanúságot.
   Az útnak induló apostoloknak  Jézus egészen konkrét gyakorlati  tanácsokat
   ad: vándorbotjukon kívül  ne vigyenek magukkal  semmit, sem kenyeret,  sem
   tarisznyát, sem pénzt.  Napjainkban talán szívesen  értelmeznénk ezeket  a
   tanácsokat korhoz  kötött  kéréseknek,  amelyet mostanában  már  nem  kell
   komolyan venni, de nem így  áll a dolog. Napjaink igehirdetőinek  ugyanúgy
   szólnak ezek a tanácsok, mint egykor az apostoloknak. Mi rejlik e  kérések
   hátterében? Jézus  teljesen eszköztelenül  indítja útnak  az  apostolokat,
   akik egyedül  az  ő  tanítását és  csodatevő  hatalmát  vihetik  magukkal.
   Mindkettő csak akkor hatékony, ha Jézus nevében tanítanak és az ő  nevében
   tesznek  csodát.  Vajon  napjainkban   fel  merjük-e  vállalni  a   teljes
   eszköztelenséget? Rá  merjük-e bízni  magunkat Istenre?  Hiszünk-e  abban,
   hogy látványosságok nélkül is  van ereje Krisztus tanításának?  Vállalom-e
   minden tekintetben  Jézus életformáját,  hogy  az örömhírt  közvetítsem  a
   világban? Vállalom-e mindenben Krisztus sorsát?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden
   eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre
   elvesszek. Add szívembe a megtalált  bárány örömét, aki újra  biztonságban
   érezhetem magam a te  közeledben! Add, hogy  őszintén megbánjam bűneim  és
   megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130207.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról