[Evangelium] 2013-12-15

[Evangelium mindennap]

   2013. december 15. – Advent 3. vasárnapja

   Abban az  időben:  Amikor  a börtönben  raboskodó  János  Jézus  tetteiről
   hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te  vagy-e
   az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus így  válaszolt
   nekik: „Menjetek,  és  adjátok tudtul  Jánosnak  mindazt, amit  láttok  és
   hallotok: a  vakok látnak,  a  sánták járnak,  a halottak  feltámadnak,  a
   szegényeknek pedig hirdetik  az örömhírt. Boldog  az, aki nem  botránkozik
   meg bennem!”
   Mikor elmentek,  Jézus  így kezdett  beszélni  Jánosról a  tömegnek:  „Mit
   akartatok látni,  amikor kimentetek  a pusztába?  Talán széltől  lengetett
   nádszálat? Vagy  miért  mentetek ki?  Hogy  finom ruhába  öltözött  embert
   lássatok? Akik finom ruhában járnak,  azok királyi palotában laknak!  Vagy
   miért mentetek  ki?  Hogy  prófétát lássatok?  Igen,  mondom  nektek:  még
   prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
   Íme, elküldöm követemet színed előtt,
   hogy elkészítse az utat teelőtted.
   Bizony, mondom  nektek:  Asszonyok  szülöttei között  nem  támadt  nagyobb
   Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek
   országában.
   Mt 11,2-11

   Elmélkedés:

   Mint a gyermekek
   Miután  az  elmúlt  vasárnapokon  a  gyermekségről  és  Jézus  öntudatáról
   elmélkedtünk, folytassuk  most  azzal,  miként  látjuk  felnőttként  saját
   gyermekkorunkat, hogyan él emlékezetünkben ez  az időszak, és miért  lehet
   fontos, hogy megőrizzük,  felélesszük magunkban a  gyermeki lelkületet,  s
   milyen értelemben tegyük ezt. Jézus egykor a versengő tanítványok elé  egy
   kisgyermeket állított példaképként és ezt mondta: „Ha nem lesztek olyanok,
   mint a  gyermekek,  nem  mentek  be a  mennyek  országába”  (Mt  18,3).  E
   kijelentése nélkül  is él  minden  emberben az  ártatlan gyermekkor  és  a
   fiatalság utáni vágy.  A régi népmesékben  felbukkannak az örök  fiatalság
   italát kereső személyek,  napjainkban pedig jó  üzlet ránctalanító  krémet
   gyártani vagy fiatalító  kezeléseket tartani.  Életútjuk feléhez  érkezvén
   sokak számára megdicsőül, megszépül a gyermekkor, amikor pedig rádöbbennek
   múltbéli mulasztásaikra, s arra, hogy  az időt nem lehet  visszafordítani,
   kétségbeesetten keresik mégis valamiféle  újrakezdés lehetőségét, de ez  a
   legtöbb esetben kudarccal végződik. Karácsony táján különösen is jellemző,
   hogy az  emberekre  tör a  nosztalgiázás:  „Milyen szépek  voltak  a  régi
   karácsonyok!”  –  hangzik  sokaktól,  ilyentájt  előkerülnek  a  megfakult
   fényképalbumok  és  elhomályosult   filmfelvételek,  s   az  egykor   alig
   szálingózó hó  hirtelen  embermagasságúra nő  emlékezetükben.  Az  idősödő
   emberek  erejük   fogyatkozását  megtapasztalván   visszasírják   életerős
   fiatalkorukat, a nyugdíjazás pedig kegyetlen pecsétként terheli meg  sokak
   lelkivilágát. Kár volna tagadnunk: a személyi igazolvány kézhez  vételétől
   a halálunkig nyomasztó  érzésként nehezedik ránk  az öregedés, nem  csoda,
   hogy visszakívánjuk a gyermekkort.
   Bocsánat a  kissé ironikus  hangvételért, de  jó volna  megértenünk,  hogy
   Jézus nem infantilis múltidézésről beszélt. Jó volna egyszerűen  elfogadni
   és azonosulni napról  napra előrehaladó életkorunkkal.  Jó volna  fiatalon
   valóban fiatalként, felnőtt korban felnőttként, idős korban pedig idősként
   élni.  Hiszen  gyermekkorunkban  oly  természetes  volt  számunkra,   hogy
   gyermekek  vagyunk!  Miért  felejtettük  el  később,  hogy   életkorunknak
   megfelelően  éljünk?  Jó  volna  a   világ  dolgaihoz  és  az   emberekhez
   életkorunknak és  életállapotunknak  megfelelően közeledni.  Jó  volna  az
   értelmi és érzelmi  fejlődés lépcsőfokait végigjárni,  mégpedig úgy,  hogy
   nem akarjuk siettetni  az időt és  nem is kívánkozunk  vissza egy  korábbi
   életszakaszba.
   Mire  gondolhatott   Jézus,  amikor   a  gyermeki   lelkületet   ajánlotta
   tanítványainak? Ahogyan  a  gyermek  élete  szülei  gondoskodásától  függ,
   ugyanúgy  bízzuk  életünket   Isten  gondviselésére!   Miként  a   gyermek
   engedelmeskedik    szüleinek,    mert     megbízik    bennük,     ugyanúgy
   engedelmeskedjünk felnőttként is  Istennek, aki  a boldogságunkat  akarja!
   Ahogyan a gyermek elfogadja szüleitől a szeretetet, ugyanúgy éljünk  Isten
   szeretetében!
   A  mai  evangéliumban   arról  olvasunk,  hogy   Jézus  Keresztelő   János
   küldetéséről beszél. Kérdések hangzanak a hallgatóság felé: Miért mentetek
   a pusztába?  Mit akartatok  látni? Miért  mentetek Jánoshoz?  Kétségtelen,
   hogy János kissé különös  volt. Nem városban lakott,  mint a többi  ember,
   hanem a pusztában. Teveszőr  ruhát viselt, sáska és  vadméz volt az  étele
   (vö. Mt 3,4). Egyesek talán különcnek neveznék őt, de helyesebb, ha e  nem
   megszokott dolgokban jelet,  Istentől kapott jelet  ismernénk fel.  Hiszen
   János személyét  szintén jelnek  tekintették egykor  az emberek.  A  jelek
   miatt Isten  emberének tartották  őt, s  emiatt hallgattak  bűnbánatot  és
   megtérést hirdető szavára s keresztelkedtek meg nála.
   Egy-egy szentgyónás  után szokták  a  gyerekek mondani:  „Olyan  tisztának
   érzem magam! Olyan jó, hogy most újra tiszta a lelkem.” A felnőttek ritkán
   mondanak ilyet, talán mert megszokottá válik számukra a szentgyónás,  vagy
   sokan elhagyják a lelki megtisztulás e lehetőségét. Arra azért emlékeznek,
   hogy gyerekkorukban ők is átélték ezt  az élményt, de felnőttként már  nem
   érzik  ugyanezt.  Miért   megyünk  lélekben   Betlehembe?  Miért   akarunk
   találkozni  a  kis   Jézussal?  A  válasz   talán  ez  lehet:   Szeretnénk
   megtisztítani  lelkünket.  Szeretnénk  gyermeki  őszinteséggel   kifejezni
   bűnbánatunkat. Szeretnénk újra tisztaszívűek lenni.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Szükségünk van rád. Elismerjük,  hogy
   nélküled egyedül  vagyunk,  magányosak  vagyunk  és  elhagyottnak  érezzük
   magunkat. Életünk olyan vándorút, amelyen társakat, barátokat keresünk. De
   oly sok  csalódás ér  bennünket. Akiről  azt hittük,  hogy valóban  szeret
   minket, az később elhagyott. Akit  szerettünk, hűtlen vagy hálátlan  lett.
   Újra és újra feléd  indulunk. Te az adventi  időben alkalmat adsz  nekünk,
   hogy a  megtérés  útjára lépjünk.  Adj  nekünk őszinte  bűnbánatot,  amely
   irántad való  szeretetből fakad!  Segíts, hogy  találkozhassunk veled,  az
   emberré lett Istennel!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131215.mp3