[Evangelium] 2013-12-08

[Evangelium mindennap]

   2013. december 8. – Advent 2. vasárnapja

   Abban az  időben: Keresztelő  János megjelent  Judea pusztájában,  és  így
   tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről
   Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
   Készítsétek elő az Úr útját,
   tegyétek egyenessé ösvényeit!
   János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska  és
   vadméz volt az étele. Kivonult hozzá  Jeruzsálem, egész Judea és a  Jordán
   vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
   Amikor  látta,   hogy   sok   farizeus  és   szadduceus   is   jön   hozzá
   megkeresztelkedni, így  szólt  hozzájuk:  „Viperák  fajzata!  Ki  indított
   benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát  a
   bűnbánat  méltó   gyümölcsét!   És   ne   higgyétek,   hogy   közben   azt
   gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám!  Mert mondom nektek: Isten ezekből  a
   kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már  a
   fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem
   terem! Én csak vízzel keresztellek  titeket a bűnbánatra, de aki  énutánam
   jön, az erősebb nálam; arra sem  vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam.  Ő
   Szentlélekkel és  tűzzel  keresztel  meg titeket;  kezében  tartja  már  a
   lapátot, hogy kitakarítsa  szérűjét. A  búzát magtárba  gyűjti, a  pelyvát
   pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
   Mt 3,1-12

   Elmélkedés:

   Gyermek és felnőtt
   Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a felnőttek hogyan  tekintenek
   a gyermekekre. Ma, advent 2. vasárnapján azzal folytassuk  gondolatainkat,
   hogy a gyermekek hogyan élik  meg saját gyermekkorukat. Tévedés volna  azt
   gondolnunk, hogy ha felidézzük saját gyermekkorunkat, akkor választ kapunk
   a kérdésre. Mert  mást jelent  gyermekként átélni ezt  az életszakaszt  és
   mást jelent  felnőttként visszaemlékeznünk  rá.  Ennek igazságát  éppen  a
   gyermekek és a felnőttek közti konfliktusok igazolják. Ha a felnőttek  egy
   bizonyos helyzetben pontosan át tudnák élni, amit egy gyermek átél,  akkor
   nem kényszerítenék akaratukat a gyermekre. Ha valóban a gyermekek  helyébe
   tudnák  magukat  képzelni,  akkor  könnyen  kizárhatnák  a  problémák   és
   veszekedések forrását. Mást akar  a gyermek és mást  a felnőtt. Mást  tart
   jónak a gyermek és  mást a felnőtt. Könnyű  volna a kérdést elintéznünk  a
   gyermekek tapasztalatlanságával és a felnőttek élettapasztalatával, de hol
   van akkor  a szabadság?  Mert a  gyermek szabadságra  törekszik,  szabadon
   akarja felfedezni a világot és szabadon akarja kifejezni érzéseit,  amikor
   találkozik a világgal és a  másik emberrel. Szabadságra törekszik, de  nem
   képes önálló  életre,  a  felnőttek  segítségére,  gondoskodására  szorul.
   Átérzi gyengeségét  és tehetetlenségét,  s  közben arról  álmodozik,  hogy
   mindenre képes, egyedül megoldja a feladatokat, nincs lehetetlen  számára,
   szóval arról álmodozik,  hogy felnőtt. Csodálkozva  fedezi fel a  világot,
   észrevesz olyat is, ami a felnőtteknek fel sem tűnik. A gyermek önfeledten
   játszik, mintha  nem ismerné  a veszélyt.  Lássuk be:  felnőttként  titkok
   ezreivel találkozunk, amikor meg akarjuk ismerni a gyermekek világát.
   És térjünk  most át  egy  nagy ugrással  a  Jézus nevű  gyermekre,  akinek
   születését várjuk. Az  evangéliumok által megőrzött  első szavait 12  éves
   korából ismerjük, amikor  a jeruzsálemi zarándoklat  után aggódva  keresik
   szülei: „Miért kerestetek? Nem tudtátok,  hogy nekem Atyám dolgaiban  kell
   lennem?” (Lk 2,49). Ez az egyetlen mondat maradt ránk a gyermek  Jézustól,
   ezt követően akkor halljuk újra beszélni, amikor mintegy harminc esztendős
   korában megkezdi nyilvános működését, tanítását  a nép körében. A  jelenet
   sokat elárul Jézus  öntudatáról, arról, hogy  gyermekként a mennyei  Atyát
   tartotta Atyjának.  Hallatlan, hogy  egy 12  éves fiú  ilyet mer  mondani.
   Mária és József nem  is értették, mit akart  ezzel mondani (vö. Lk  2,50).
   Felnőtt  korában,  amikor  vándortanítóként  járja  a  városokat,  szintén
   megfigyelhető erős, határozott öntudata.  Isteni hatalommal tanít,  isteni
   tekintéllyel értelmezi  a  törvényeket,  isteni  erejével  tesz  csodákat,
   magának tulajdonítja a bűnök  megbocsátásának isteni képességét.  Mindezek
   után nem kell csodálkoznunk azon, hogy lassanként megfogalmazódik ellene a
   vád: ember létére Istenné teszi önmagát.  Itt már arra a területre  érünk,
   hogy ki fogadja el  Jézus személyét, ki hisz  benne és az ő  istenségében,
   illetve hogy ki utasítja el őt. Jézus öntudatában nincs semmi nagyképűség,
   beképzeltség, nagyzolási mánia  vagy hatalomvágy. Ő  szegény és  hontalan,
   ezt éppen  születésének  története,  valamint ezt  követően  az  egyiptomi
   menekülés bizonyítja. Élete szinte  az első pillanattól kezdve  veszélyben
   van, a királyi hatalmát féltő Heródes az életére tör. De semmiféle veszély
   nem térítheti  el küldetésétől,  amit az  ő Atyja  bízott rá.  Szerény  és
   szolgaként él az emberek között.
   Az elmúlt  héten megkezdett  személyes elmélkedésünket  folytassuk ezen  a
   héten azzal, hogy mit gondolunk  Jézusnak, mint Isten Fiának  személyéről.
   Igen, itt  most  mi  magunk  is  döntéshelyzetbe  kerülünk,  miként  Jézus
   kortársai. Elfogadom-e, hogy Jézus által  Isten szól hozzám, közli  velem,
   nyilatkoztatja ki  számomra igazságát?  Akarok-e  az általa  hirdetett  új
   törvény, a szeretet  parancsa szerint  élni? Hiszek-e  abban, hogy  egykor
   véghezvitt csodáiban  és napjainkban  tapasztalható kegyelmi  segítségében
   Isten emberek iránti  jósága mutatkozik meg?  Hiszek-e abban, hogy  bűneim
   megbocsátásával új  úton  indít  el  engem?  Hiszek-e  abban,  hogy  Jézus
   Megváltó és Üdvözítő, valóságos Isten  és valóságos ember? Hiszem-e,  hogy
   Jézus az Isten Fia?
   A mai evangélium  szerint Keresztelő  János ezt  hirdette: „Térjetek  meg,
   elközelgett a mennyek országa!”  (Mt 3,1). Kész  vagyok-e a megtérésre  és
   arra, hogy  az  életemben megvalósuljon  a  mennyek országa,  amely  Jézus
   Krisztus születésével kezdődött?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus!  Te mindennap,  minden  pillanatban jössz  hozzánk.  Szívünk
   ajtaján kopogtatsz, szeretnél  belépni életünkbe. Én  mégis sokszor  észre
   sem veszem  érkezésed,  nem  hallom hangodat,  nem  ismerem  meg  arcodat.
   Megfeledkezem  arról,  hogy  szegény,  rászoruló,  szerencsétlen   emberek
   alakjában  érkezel.  Taníts  engem   a  türelmes,  reményteli,   örvendező
   várakozásra. Taníts arra,  hogy úgy  várjalak, ahogyan  a kismamák  várják
   gyermekük  születésének  pillanatát.  Érintsd  meg  szívemet!  Töltsd   be
   vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131208.mp3