[Evangelium] 2013-08-25

[Evangelium mindennap]

   2013. augusztus 25. – Évközi 21. vasárnap

   Abban az  időben Jézus  tanított mindazokban  a városokban  és  falvakban,
   amelyeken áthaladt. Így  tette meg  az utat  egészen Jeruzsálemig.  Valaki
   megkérdezte tőle: „Uram,  ugye kevesen üdvözülnek?”  Ezt válaszolta  neki:
   Törekedjetek bemenni a  szűk kapun,  mert mondom  nektek, sokan  próbálnak
   majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti  meg
   kint maradtok és zörgetni kezdtek az  ajtón: Uram, nyisd ki nekünk!  Akkor
   azt  fogja  nektek   mondani:  Nem   tudom,  honnan   valók  vagytok.   Ti
   bizonygatjátok:  A  szemed  láttára  ettünk  és  ittunk,  a  mi   utcánkon
   tanítottál. De ő megismétli: Nem  tudom, honnan valók vagytok.  Távozzatok
   egy  szálig,  ti  gonosztevők!   Lesz  sírás  és  fogcsikorgatás,   amikor
   Ábrahámot, Izsákot,  Jákobot  és a  prófétákat  mind az  Isten  országában
   látjátok, magatokat meg  kirekesztve. Jönnek majd  keletről és  nyugatról,
   északról és délről, és helyet  foglalnak az Isten országában. Így  lesznek
   az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
   Lk 13,22-30

   Elmélkedés:

   Belépni a hit kapuján
   Az evangéliumban az üdvösségre jutók számáról kérdezi valaki Jézust. Ő így
   válaszol: „Törekedjetek bemenni a szűk  kapun!” (Lk 13,24). Milyen  kapura
   gondol Jézus? A kérdésre  maga az evangélium adja  meg a választ. A  Jézus
   által említett kapun  keresztül az  Isten országába,  a mennyországba,  az
   üdvösségre juthat az ember.
   Törekvésről, de nem  törtetésről beszél. És  tülekedésről sincs szó,  azaz
   nem másokat félrelökve kell  előrejutnunk. Minden igyekezetünkkel  legyünk
   azon, hogy bejussunk a  mennybe. Az üdvösségre a  mi Urunk szavai  szerint
   nem széles,  hanem csak  egy  „szűk kapu”  vezet,  ami azt  jelenti,  hogy
   feltételei  vannak   a   belépésnek,   de  ha   megtesszük   a   szükséges
   erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget.
   A szentévek alkalmával  Rómában megnyitják  a zarándokok  számára a  szent
   kapukat  a  város   négy  legnagyobb  bazilikájában,   a  vatikáni   Szent
   Péter-bazilikában, a  Falakon  kívüli Szent  Pál-bazilikában,  a  lateráni
   Szent János-főszékesegyházban és  a Szűzanya római  szentélyében, a  Santa
   Maria Maggiore-bazilikában. A szent kapuk az egész jubileumi évben  nyitva
   állnak az  Örök Városba  érkező  hívők előtt.  Ezeken  a kapukon  át  csak
   belépni szabad az említett  templomokba. A zarándokok ugyanis  látogatásuk
   befejeztével egy másik ajtón keresztül hagyhatják el a templomot, a  szent
   kapun át nem szabad távozniuk.
   A Hit évében természetesen  a hit kapuján  kellene belépnünk. Már  jócskán
   túlvagyunk e tematikus év felén, de még mindig vannak olyanok, akik el sem
   indultak e jelképes kapu  felé, egyetlen lépést sem  tettek, hogy a  hitre
   jussanak. Mások talán még nem vették észre, hogy a hit kapuja nyitva  áll.
   Lehajtott fejjel matatnak táskájukban, keresik a kulcsot, a belépőkártyát,
   pedig fel kellene nézniük és azonnal  észrevennék, hogy a kapu nyitva  áll
   előttük.
   XVI. Benedek pápa  A hit  kapuja címet adta  apostoli levelének,  amelyben
   2011. októberében meghirdette a Hit évét. Ennek kezdő sorai így hangzanak:
   „A hit kapuja,  amely bevezet  minket az Istennel  való életközösségre  és
   lehetővé teszi a belépést az Egyházba, mindig nyitva áll előttünk”  (Porta
   fidei 1.). E szavak összefoglalják nem  csupán a Hit évének célját,  hanem
   magának a hitnek is a célját, tudniillik azt, hogy a hit az Istennel  való
   életközösség alapja és a hit vezeti el az embert az Egyház közösségébe.
   A kereszténységben az a csodálatos, hogy a tanbeli hit, az elméleti hit és
   a hit tartalma elválaszthatatlan az  élettől. A keresztény ember  aszerint
   él, amiben hisz. Annak engedelmeskedik, akiben hisz, tudniillik  Istennek.
   Életével  tesz   tanúságot  hitéről.   A  nem   hívőket,  a   kívülállókat
   valószínűleg nem  a  tanítás  vagy az  elmélet  szépsége,  annak  tartalmi
   gazdagsága fogja lenyűgözni, hanem a  keresztények hit szerinti élete.  Az
   elismerésen túl ez  fogja bennük  felkelteni a vágyat,  hogy elfogadják  a
   hitet és  maguk is  a hit  szerint éljenek.  Akkor nem  csupán azt  fogják
   mondani, hogy „nézzétek, mennyire szeretik egymást” (Tertullianus),  hanem
   felébred bennük a  közösséghez való  csatlakozás vágya.  Akkor nem  csupán
   befogadói lesznek a hitnek, hanem egy idő után annak hirdetőivé válnak.
   A hit és  az élet  egységét a  bűn rontja  meg. A  bűn elszakít  Istentől,
   megmérgezi a vele való szeretetkapcsolatot és elszakít az Egyháztól. A hit
   szerinti  élet,   szentségi  élet.   Bűneim  megvallásával   (szentgyónás)
   helyreáll az Istennel való szeretetközösség, a szentáldozáshoz járulás, az
   Oltáriszentség vétele  pedig  jelzi,  hogy  teljes  közösségbe  vagyok  az
   Egyházzal. Segítsen  bennünket  Isten  kegyelme, hogy  hitünk  és  életünk
   egységben legyen!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Az  általad említett  kapun  keresztül  az  Isten
   Országába,  a  mennyországba,  az   üdvösségre  juthatunk.  Segíts,   hogy
   szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol
   feltárulnak előttem Isten  végtelen titkai: a  szeretet titka, az  irgalom
   titka, a jóság titka, az élet titka.  Te hívsz, te vársz engem a  mennybe,
   ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész  életemben
   keressem azt  a  szűk  ösvényt,  amely  menny  felé  vezet.  Segíts,  hogy
   megtaláljam az örök élet kapuját és elnyerjem az üdvösséget! Hiszek, Uram,
   erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130825.mp3