[Evangelium] 2012-09-23

[Evangelium minden nap]

   2012. szeptember 23. - Évközi 25. vasárnap

   Abban az  időben Jézus  és  tanítványai átmentek  Galileán. De  Jézus  nem
   akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
   mondta nekik: „Az Emberfiát  az emberek kezére  adják, megölik, de  miután
   megölték, harmadnapra feltámad.”  Ők nem  értették ezeket  a szavakat,  de
   féltek megkérdezni.
   Ezután Kafarnaumba  értek. Amikor  már  otthon voltak,  Jézus  megkérdezte
   tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert
   az úton egymás közt  arról tanakodtak, hogy ki  a nagyobb közülük.  Leült,
   odahívta a tizenkettőt, és így szólt:  „Ha valaki első akar lenni,  legyen
   mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy
   kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik:
   „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig
   engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
   Mk 9,29-36

   Elmélkedés:

   Nincs idő a fájdalomra?
   Nemrégiben egy gyógyszertári sorban állás közben pillantottam a  következő
   feliratra: „Nincs idő a  fejfájásra!” Egy fájdalomcsillapítót  reklámoztak
   így. Nem tudom, hogy az  emberek egyetértenek-e a kijelentéssel, de  nekem
   nem tetszett. Az orvosláshoz értőknek  biztosan megfájdul a feje az  ilyen
   ámítástól. Hogyan magyarázza el az orvos  a betegének, hogy a gyógyulás  a
   valóságban mégsem  megy olyan  gyorsan, mint  a reklámokban?  Nincs idő  a
   fejfájásra! Mintha  csak  a  gyógyszer gyártók  futása  előtt  hallanám  a
   kommentátort: Az  első  rajtkockáról  a  „Már  negyed  óra  múlva  kifejti
   hatását” versenyző indul. A másodiknál „Tíz perc múlva hat” készülődik.  A
   harmadik induló  „Öt perc  múlva  elmúlik a  fájdalom”. A  negyedik  futó:
   „Azonnal érezni fogja hatását”. Hová ez a nagy rohanás? Már néhány  percig
   sem bírjuk elviselni a  fájdalmat? Tényleg nincs  idő a fájdalomra?  Nincs
   idő a  szenvedésre? És  jönnek  az újabb  kérdések:  Nincs idő  a  betegek
   ápolására?  Nincs  idő   a  részvét  kifejezésére?   Nincs  idő  a   gyász
   feldolgozására? Hová sietünk?

   A mai evangéliumban Jézus a rá váró szenvedésekről beszél  tanítványainak:
   „Az Emberfiát  az  emberek  kezére adják,  megölik,  de  miután  megölték,
   harmadnapra feltámad” (Mk 9,31). Szavait nem értik a tanítványok, mert  az
   ő Messiás-képükbe nem fér bele a  szenvedés. Nem is foglalkoznak tovább  a
   kérdéssel. Mintha  csak ezt  gondolnák: nem  kell ezzel  foglalkozni.  Van
   érdekesebb témánk, ki a nagyobb közülünk?

   Az  apostolok  ugyan  lepergetik  magukról  a  szenvedésre  és  a  halálra
   vonatkozó szavakat, de mi mégiscsak  kanyarodjunk vissza a témához!  Jézus
   szenvedéséhez és  a  mi  szenvedéseinkhez.  Az  Úr  hozzáállásához  és  mi
   hozzáállásunkhoz. Mit kezdjünk a fájdalmunkkal és a szenvedésünkkel? Jézus
   egyértelműen fogalmaz: „Aki  utánam akar jönni,  tagadja meg magát,  vegye
   fel keresztjét mindennap,  és úgy kövessen”  (Lk 9,23). A  kereszthordozás
   egyes  keresztények  részéről  önsajnálatba,  végtelen  panaszkodásba,  az
   áldozat szerepében való tetszelgésbe  csap át. Ez helytelen.  Keresztünket
   más  lelkülettel  kell  elfogadnunk  és   hordoznunk.  És  ez  a   jelenre
   vonatkozik, nem a jövőre. Az igehirdetésben néha azt az eltolódást  érzem,
   hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása reményt ad nekünk arra, hogy  a
   túlvilágon majd nem lesz szenvedés.  Mintha a keresztnek csupán a  jövőben
   megvalósuló üzenete volna. Valójában Krisztus keresztje választ ad  nekünk
   mai kérdéseinkre  és  üzenetet hordoz  arról,  hogy mit  kezdjünk  most  a
   szenvedéseinkkel. Ha nem toljuk el magunktól a keresztet, ha nem próbáljuk
   másokra hárítani a magunk keresztjét, ha nem elmenekülni akarunk előle, és
   ha  nem   akarjuk  későbbre   halasztani  keresztünk   felvételét,   akkor
   megtaláltuk a természetes gyógymódot. Ahogyan Krisztus vállalta, úgy én is
   elfogadom és  hordozom  életem  keresztjét. Nem  tekintem  magamat  emiatt
   hősnek, nem csinálok magamból áldozatot, hanem viszem a keresztemet.

   A kereszt Isten újszerű megoldása a szenvedésre. Isten Fia, Jézus Krisztus
   emberré lett, hogy vállalhassa az  emberi szenvedést. Jézus tudta, hogy  a
   gyűlölet süllyedő hajóján nem érdemes befoltozni a léket, mert a  probléma
   nem a  hajó  oldalán tátongó  lyuk,  hanem maga  a  hajó. Tudta,  hogy  az
   értelmetlennek tartott szenvedések hajóját nem érdemes megmenteni. Ezért a
   kereszten új  hajót épített:  értelmet adott  a szenvedésnek.  Így vált  a
   kereszt a szeretet  jelévé, amely  hirdeti, hogy  minden emberi  fájdalom,
   minden emberi  szenvedés szeretetté  alakítható.  Aki átszáll  a  szeretet
   hajójára, biztosan megmenekül. Ezt nevezzük megváltásnak. Ez Isten újszerű
   válasza   a   szenvedés   nagy    kérdésére.   Nem   természetes,    hanem
   természetfeletti gyógymód.  Isten  gyógyít, felemel,  felmagasztal.  Jézus
   mondta: „Ha  majd felemelnek  a földről,  mindenkit magamhoz  vonzok”  (Jn
   12,32).  A  kereszten  függő  Krisztus  magához  vonz,  hogy   gyógyítson,
   felemeljen.

   Amikor hazaértem a gyógyszertárból  – bizonyára a  nyári kánikula miatt  –
   kissé fájni kezdett a fejem. Most menjek vissza gyógyszerért? Dehogy!  Van
   más  módszer,  amit  még  édesanyámtól  tanultam  nagyon  régen.  A   házi
   patikámból elővettem a  levendulát. Leültem, megtámasztottam  a hátam,  és
   mélyen lélegeztem a levendulából. E természetes gyógymód nálam bevált. Más
   fájdalmaimra, szenvedéseimre pedig természetfeletti módszert keresek.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Te  az alázatos,  bizakodó,  gyermeki  lelkületet
   állítod  elénk  példaként,  s  ezzel  megmutatod  számunkra  az  utat,   a
   lehetőséget, amely  az üdvösségre  vezet.  Nem másokhoz  akarjuk  magunkat
   hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az  ő
   akarata szerint éljünk. Az Atya  által számunkra kijelölt úton  szeretnénk
   járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten  dicsőségét
   szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel  és egész életünkkel.  Taníts
   bennünket a  gyermeki  bizalomra! Taníts  minket  keresztünk  hordozására!
   Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!