[Evangelium] 2012-03-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Már. 9., P, 01:00:01 CET
2012. március 9. - Péntek
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt
telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és
őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott.
Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a
termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket
összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más
szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak.
Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!”
Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz:
„Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is
ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert
ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták:
„Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik
idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az
építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek,
és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és
a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk
beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának
tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
Elmélkedés:
Keresztény közösségünket hasonlíthatjuk egy szőlőskerthez, amilyenről a
mai evangéliumban olvasunk. Krisztus tanítványai az Úr szőlőjében
dolgoznak, miként a szőlőmunkások. Az egyház mindaddig békében fejlődhet,
amíg tagjai az Istentől rájuk bízott feladatokat végzik, és nem akarnak
túlnőni szerepükön. Ha azonban fellázadnak és a maguk kezébe akarják venni
az irányítást, megsérül az Úr és a szolgák közti kapcsolat. A történetből
láthatjuk, hogy a lázadást az ember teszi. Jézus eljövetele és megváltó
halála azt mutatja, hogy Isten irgalmasan segítségére siet az engedetlen
emberiségnek, hogy ne kerüljünk a kárhozatra, hanem Krisztus
engedelmességének köszönhetően üdvözüljünk. Engedem-e, hogy Isten irgalma
engem is megérintsen?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a
szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb Szíve oltalmaz. Az Ő
keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad
mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról