[Evangelium] 2012-01-15

[Evangelium minden nap]

   2012. január 15. – Évközi 2. vasárnap

   Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és  mihelyt
   meglátta  Jézust,  amint  közeledett,  így  szólt:  „Nézzétek,  az   Isten
   Báránya!” Két tanítványa  hallotta, hogy  (János) ezt  mondta, és  követni
   kezdte  Jézust.   Amikor  Jézus   megfordult,  s   látta,  hogy   követik,
   megkérdezte: „Mit  kívántok?”  Azok  ezt felelték:  „Rabbi  –  ami  annyit
   jelent, hogy  Mester –  hol  laksz?” „Jöjjetek,  nézzétek meg!”  –  mondta
   nekik. Elmentek  tehát vele,  megnézték,  hogy hol  lakik, és  aznap  nála
   maradtak. Ez a tizedik óra körül  volt. A kettő közül, akik hallották  ezt
   Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
   Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a
   Messiást, vagy  más  szóval  a  Fölkentet”,  és  elvitte  Jézushoz.  Jézus
   rátekintett, és így szólt hozzá: „Te  Simon vagy, János fia, de  Kéfásnak,
   azaz Péternek fognak hívni.”
   Jn 1,35-42

   Elmélkedés:

   Észrevette őket
   Évekkel ezelőtt,  talán még  első lelkipásztori  állomáshelyemen  történt,
   hogy egy alkalommal  a hittanórák  után az iskolából  hazafelé indultam  a
   plébániára. Az épület mellett elhaladva úgy hallottam, mintha valaki jönne
   mögöttem. Megálltam,  hátrafordultam, de  csak a  sarkon visszahúzódó  két
   iskolatáskát láttam már. Továbbhaladva  hamarosan ismét úgy éreztem,  hogy
   valaki jön  utánam.  Váratlanul  megfordultam  és  láttam,  hogy  két  kis
   tanítványom, két minisztráns fiú, akik közül egyiket sem hívták Eszternek,
   gyorsan elbújnak  egy  fa mögé.  Mosolyogva  hívtam őket,  s  a  bátorítás
   hatására gyorsan odaszaladtak hozzám. Mit szeretnétek? – kérdeztem  tőlük,
   s egyikük  bátran ezt  felelte: „Szeretnénk  megnézni, hogy  hol lakik  az
   atya.” Gyertek nyugodtan – mondtam nekik, s a hátralévő utat együtt tettük
   meg.  A   plébánián  játszottunk   egy  bibliai   társasjátékkal,   közben
   beszélgettünk, s csak  estefelé indultak  haza. Később  aztán többször  is
   utánam szaladtak az iskolából, de már nem voltak olyan bátortalanok,  mint
   első alkalommal.

   Ezt a  kis  élményemet, amely  nagyon  hasonlít az  evangéliumban  hallott
   történethez, nem  azzal a  szándékkal mondtam  el, hogy  magamat  Jézushoz
   hasonlítsam, mert erre méltatlan vagyok,  hanem azért, hogy a két  gyermek
   viselkedését hasonlítsuk a két tanítvány viselkedéséhez, s így  könnyebben
   magunk elé tudjuk képzelni ezt a két tanítványt, akik nagyon  határozottan
   indulnak el  Keresztelő János  tanúságtételének hatására  Jézus  nyomában.
   Követik őt, de  kis idő után  mintha elbizonytalanodnának és  tétováznának
   kissé, s nem merik  megszólítani Jézust. Sok  kérdés foroghat a  fejükben,
   amit szeretnének  feltenni annak,  akit  a Keresztelő  „Isten  Bárányának”
   nevezett. Elszántak és biztosak a dolgokban, megteszik az első  lépéseket,
   közelednek Jézushoz. És  mennyire csodálatos dolog  történik ekkor!  Jézus
   észreveszi és megszólítja őket.  Észreveszi közeledésüket és az  esetleges
   bátortalanságukat is. Meglátja jó  szándékukat és rögtön észreveszi,  hogy
   ezek az  emberek készek  mindenben követni  őt. Jézus  megsejti, hogy  azt
   szeretnék, hogy ő legyen a mesterük. Mennyire figyelmes Jézus! Nem  csupán
   azt  veszi  észre,  hogy  közelednek  hozzá,  hanem  észreveszi  a  szívük
   közeledési szándékát  is! És  mennyire érdekes  az is,  hogy a  két  ember
   mindjárt  ezen   első   alkalommal  Mesternek   szólítja   Jézust.   Ennél
   egyértelműbben nem  is  tudnák  kifejezni  azon  szándékukat,  hogy  Jézus
   tanítványai akarnak lenni. Jézus pedig elvezeti őket a házhoz, ahol  lakik
   és aznap ott is maradnak. Vegyük észre,  hogy itt nem arról van szó,  hogy
   Jézus körbevezeti  őket  a házban,  ahol  lakik, megmutatja  a  szobát,  a
   konyhát, meg az udvart, hanem az evangélium egyszerű kifejezései mögött az
   áll, hogy Jézus megosztja  életét ezekkel az  emberekkel, s ezzel  mintegy
   tanítványaivá   fogadja   őket.   És   itt   érkezünk   el   a    történet
   mondanivalójához: ha Jézus  nyomába indulunk  és kifejezzük  szándékunkat,
   hogy tanítványai akarunk lenni,  akkor ő szívesen fogadja  közeledésünket,
   elfogad minket és megosztja velünk életét.

   Az évközi idő kezdetén  nem véletlenül olvassuk  éppen ezt az  evangéliumi
   részt. Jézus nyilvános működése, fellépése  a nép körében azzal  kezdődik,
   hogy tanítványok  gyűlnek köré,  akik őt  választják mesterüknek.  Ezek  a
   tanítványok elsősorban  nem elméleti  tanítást szeretnének  tőle  hallani,
   hanem életmódját akarják elsajátítani. Ezt  jelenti ugyanis a mester és  a
   tanítványok  kapcsolata.  Mindig  elcsodálkozom,  amikor  olyan  szülőkkel
   találkozom, akik úgy gondolják, hogy gyermekük tanuljon valamit Jézusról a
   hittanórán, aztán legyen elsőáldozó és bérmálkozó, mert ettől már vallásos
   ember.  Milyen  messze  áll  ez   a  kereszténységtől!  Az  ilyen   szülők
   valószínűleg semmit sem  értettek meg  abból, hogy  keresztény hitünk  nem
   elméleti tudást  vagy Istenről  szóló ismereteket  jelent, hanem  Krisztus
   követését! Meg kell  ismerkednünk Jézussal, hogy  megszeressük őt, és  úgy
   akarjunk élni, ahogyan ő élt. Mindez nagy változást jelent az  életünkben,
   de érdemes elindulni  ezen az  úton. Érdemes  elindulnunk Jézus  nyomában!
   Érdemes Jézus tanítványának lenni!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus, kereső emberként fordulunk hozzád. Keressük életünk
   alapjait, az  életünk boldogságát  megadó értékeket.  Keressük az  igazság
   tanítását. Keressük  az örök  élet felé  vezető utat.  Keressük a  hiteles
   tanúságtételt.  Keressük  szívünk  békéjét.  Keressük  az   irgalmasságot.
   Keressük hivatásunkat és életcélunkat. Urunk, mindent benned találunk meg,
   mert te vagy az embert kereső és az embert szerető Isten!