[Evangelium] 2012-12-14
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Dec. 14., P, 01:00:01 CET
2012. december 14. – Péntek
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a
nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják
pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem
zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá:
„Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a
falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten
bölcsességét azonban művei igazolták.”
Mt 11,16-19
Elmélkedés:
A szentírástudósok vélekedése szerint talán egy korabeli gyermekjáték
mondókáját idézhette Jézus ezekkel a szavakkal: „Furulyáztunk, de nem
táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok” (Mt 11,17). A talányos
kijelentés egyaránt vonatkozhat Keresztelő Szent Jánosra és Jézusra is,
illetve az ő küldetésük eredményére. Keresztelő Szent János a prófétákra
jellemző határozottsággal és keménységgel lépett fel. Feladata az volt,
hogy a Messiás előhírnökeként bűnbánatot hirdessen. Sokan hallgattak rá,
de akadtak olyanok is, akik szívük keménysége miatt nem ismerték fel
személyében az Isten emberét és nem fogadták el, hogy általa Isten
figyelmezteti őket. Mondhatjuk, hogy ők voltak azok, akiket nem lehetett
könnyekre, a bűnbánat könnyeire fakasztani.
Jézus is átélte a hasonló eredménytelenséget. Hajlamosak vagyunk rá, hogy
csak a tanítását szívesen hallgató tömegeket vegyük észre az evangéliumi
leírásokban, de valójában ezek a beszámolók nem hallgatnak arról sem, hogy
voltak olyanok is, akik elutasították Jézus személyét és nem fogadták el
tanítását.
Kortársait Jézus azokhoz a korábbi nemzedékekhez hasonlítja, akik
elutasították a prófétákat, és kételkedve fogadták mindazt, amit általuk
Isten üzent az ő népének. Az ő szava, beszédstílusa sokkal szelídebb volt
a próféták és Keresztelő János szavainál. Tanítása igazi örömhírként
hangzott, de mégsem fogadta el mindenki ezt a szabadságot hozó, a lelket
felemelő tanítást. Vajon a mi nemzedékünk hogyan fogadná őt? Vajon én
hogyan fogadnám őt? Az nem járható út, hogy semmi sem tetszik és semmit
nem tekintek életet irányító igazságnak. Az nem járható út, hogy semmilyen
isteni jelet nem fogadok el. Az nem járható út, hogy senkinek a
személyében nem ismerem fel az Isten küldöttét.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet
hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk,
akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy Te, Urunk, bennünk
növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért
élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk Neked, és
előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson
a Te országod.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20121214.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról