[Evangelium] 2012-04-15

[Evangelium minden nap]

   2012. április 15. – Húsvét 2. vasárnapja

   Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent  a
   tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
   zárva tartották  az  ajtót. Belépett,  és  így szólt  hozzájuk:  „Békesség
   nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az  Úr
   láttára öröm töltötte  el a tanítványokat.  Jézus megismételte:  „Békesség
   nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak
   után rájuk  lehelt,  és így  folytatta:  „Vegyétek a  Szentlelket!  Akinek
   megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer,  s akinek nem bocsátjátok  meg,
   az nem nyer bocsánatot.”
   A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük,
   amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk
   az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha  nem
   érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel  oldalát,
   én nem hiszem!”
   Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük.
   Ekkor  újra  megjelent  Jézus,  bár  az  ajtó  zárva  volt.  Belépett   és
   köszöntötte őket: „Békesség nektek!”  Tamásnak pedig ezt mondta:  „Nyújtsd
   ide az ujjadat  és nézd a  kezemet! Nyújtsd  ki a kezedet  és érintsd  meg
   oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem  hívő!” Tamás így válaszolt: „Én  Uram,
   én Istenem!” Jézus ezt mondta neki:  „Most már hiszel, Tamás, mert  láttál
   engem. Boldogok, akik  nem láttak, és  mégis hisznek!” Jézus  még sok  más
   csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek  megírva
   ebben a  könyvben.  Ezeket  viszont  megírták,  hogy  higgyétek:  Jézus  a
   Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
   Jn 20,19-31

   Elmélkedés:

   Szívünket megérintő sebek
   A  húsvét   előtti   napokban  templomunk   nagykeresztjének   felújításán
   festőművészek dolgoztak.  Nagyméretű,  életnagyságú  keresztről  van  szó,
   amelynek szállítása  bonyolult  lett volna,  ezért  az épületen  belül,  a
   templom egyik sarkában folyt a munka.  Én is figyelemmel kísértem a  munka
   haladását, de délutánonként érdeklődő gyerekek is rendszeresen benéztek  a
   templomba,  hogy  megnézzék  a  kereszt  megszépülését.  Nem  volt   nehéz
   észrevennem, hogy  a gyerekek  nem csak  nézni akarták  Krisztus  alakját,
   hanem többen meg akarták érinteni  az oldalán lévő sebhelyet. Mintha  csak
   mágnesként  vonzotta  volna   a  sebhely   a  gyermekek   ujjait.  A   mai
   evangéliumban szereplő Tamás apostol jutott eszembe róluk, akinek nem volt
   elég apostoltársainak tanúságtétele  arról, hogy  találkoztak a  feltámadt
   Krisztussal, hanem  bizonyosságként  saját kezével  akarta  megérinteni  a
   szegek és  a lándzsa  okozta sebeket.  Nem gondolom,  hogy Tamás  apostolt
   valamiféle gyerekes kíváncsiság vezette, és talán az itteni gyerekeket sem
   csupán a  kíváncsiskodás irányítja,  hanem  titka van  Krisztus  sebeinek.
   Valójában talán a sebek érintenek meg minket, a sebek látványa érinti  meg
   szívünket, kelti fel bennünk a szeretet érzését és a hitet. Érdekes,  hogy
   Jézus kezén, lábán és oldalán a sebek a feltámadás után, az ő  megdicsőült
   testén továbbra is látszanak. Az Úr szenvedésének és halálának ezen nyomai
   akár el is tűnhettek volna a feltámadás által, de megmaradtak, továbbra is
   láthatóak,  nem  hegedtek  be.  E  sebek  bizonyítják,  hogy  a  keresztre
   feszített Jézus az, aki az apostolok és a tanítványok előtt áll.

   Tamás apostol története Jézus figyelmességére  is rámutat, aki nem  hagyja
   bizonytalanságban, kételkedésben apostolát,  hanem teljesíti mindazt,  ami
   számára  hitének  erősödéséhez  szükséges.  Újabb  megjelenésekor  azonnal
   Tamáshoz  fordul  és  felajánlja  számára   a  bizonyítékot,  hogy  ő   is
   személyesen győződhessen meg  arról, hogy  valóban él, valóban  ő az,  aki
   megjelenik övéinek.  Jézus ugyanígy  törődik minden  emberrel, velünk  is.
   Hitünket növelni,  erősíteni akarja,  azért  mutatja meg  nekünk  önmagát,
   láthatjuk  sebhelyeit,   találkozhatunk   vele.  Jézus   szeretne   minden
   kételkedőt meggyőzni, mindenki számára felajánlja a hit ajándékát, aki ezt
   nem fogadja el, az saját maga tehet hitetlenségéről.

   A történet pozitívan zárul. Tamás  eljut a kételkedéstől a  Feltámadottban
   való hitre, és ezt a hitét szavaival így fejezi ki: „Én Uram, én Istenem!”
   (Jn 20,28).  Tamás  apostol  szavaiban személyes  válaszán  túl  meg  kell
   látnunk az  Egyház hitvallását.  Mindazok,  akik találkoznak  a  feltámadt
   Krisztussal és hisznek benne, életük  Urának és Istenüknek ismerik el  őt.
   És Jézus válasza sem csupán  Tamás apostolnak szólnak, hanem  mindazoknak,
   akiknek szívében  felébred  a  kételkedés vagy  a  hitetlenség  gondolata:
   „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” (Jn 20,29).

   A húsvéti időszak vasárnapi evangéliumai elindítanak bennünk a hit  útján.
   Ebben segít minket Tamás apostol esete. Látni szeretnénk Krisztus  sebeit?
   Az Úr megengedi  ezt nekünk.  Szeretnénk megérinteni a  sebhelyeket? A  mi
   Urunk ezt is megengedi számunkra.  Mindent megtesz, hogy megingott  hitünk
   újra szilárd alapot  találjon. De  vajon mi is  mindent megteszünk  azért,
   hogy  hitünk  erősödjön?   Engedjük,  hogy   Krisztus  sebei   megérintsék
   szívünket!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Te  vagy  az irgalmasság  kimeríthetetlen  forrása
   minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor:
   „Boldogok az irgalmasok, mert nekik  is irgalmaznak!” Taníts minket  arra,
   hogy irgalmasok  legyünk  embertársainkkal,  miként az  Atya  is  irgalmas
   hozzánk! Tégy  bennünket az  irgalmasság evangéliumának  hirdetőivé,  hogy
   minden ember megismerje  és megtapasztalja az  irgalmas Isten  szeretetét!
   Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!