[Evangelium] 2011-11-13

[Evangelium minden nap]

   2011. november 13. – Évközi 33. vasárnap

   Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
   ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk  bízta
   vagyonát.  Az  egyiknek  öt  talentumot   adott,  a  másiknak  kettőt,   a
   harmadiknak pedig  egyet, kinek-kinek  rátermettsége szerint,  aztán  útra
   kelt. Hosszú idő elteltével  megjött a szolgák  ura, és számadást  tartott
   velük. Jött az,  aki öt talentumot  kapott: hozott másik  ötöt is, és  így
   szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem  rajta.”
   Az úr így válaszolt: „Jól van, te  derék és hűséges szolga! A kevésben  hű
   voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
   Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot
   adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt:  „Jól
   van, te derék és  hűséges szolga! A kevésben  hű voltál, sokat bízok  rád:
   Menj be urad örömébe!”
   Végül jött  az is,  aki  csak egy  talentumot  kapott, így  szólt:  „Uram!
   Tudtam, hogy kemény  ember vagy,  ott is  aratsz, ahová  nem vetettél,  és
   onnan is  szüretelsz,  ahová nem  ültettél.  Félelmemben elmentem  hát  és
   elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
   Válaszul az úr  ezt mondta neki:  „Te gonosz és  lusta szolga! Ha  tudtad,
   hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová  nem
   ültettem,  ezüstjeimet  a  pénzváltóknak  kellett  volna  adnod,  hogy  ha
   megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot  és
   adjátok oda annak, akinek  tíz talentuma van! Mert  akinek van, annak  még
   adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
   van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső  sötétségre!
   Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
   Mt 25,14-30

   Elmélkedés:

   Jutalmazás és büntetés
   A napokban  egy  fiatal  egyetemista mesélte,  hogy  ellátogatott  korábbi
   iskolájába. Az igazat megvallva nem  az iskolára volt kíváncsi, hanem  egy
   rendezvényre ment, de ha már ott  volt nézelődött egy kicsit a  folyosókon
   és a tantermekben, ahol nyolc évet töltött. Sokat nem változott az  iskola
   az elmúlt években, legfeljebb a bútorzat kopott meg egy kissé, de  örömmel
   fedezett fel  egy  újdonságot.  Az intézmény  nagy  csarnokában,  ahol  az
   ünnepségek  szoktak  lenni,  elhelyeztek  egy  nagy  táblát,  egy  amolyan
   dicsőségtáblát.  „Akikre  büszkék  vagyunk”  felirat  díszelgett  a  tábla
   tetején, rajta pedig azoknak a tanulóknak  arcképe és neve, akik az  előző
   évben kitűnő bizonyítványt szereztek vagy sikeresen szerepeltek valamilyen
   tanulmányi versenyen. Sok iskolában találhatók ilyen táblák, és  hasznosak
   is, mert bizonyára  többeket ösztönöznek a  szorgalmas tanulásra.  Eszter,
   mert így  hívják  az egyetemistát,  mosolyogva  gondolt arra,  hogy  az  ő
   idejében még nem volt ilyen dicsőségtábla a jó tanulók számára, amelyre  ő
   is  felkerült  volna,  mert  sorra   nyerte  minden  évben  a   matematika
   versenyeket. Aztán  körülnézett, hogy  nincs-e véletlenül  a közelben  egy
   szégyentábla, ahová pedig a  rossz tanuló fényképét  teszik fel, de  ilyet
   nem talált. Nem is szoktak ilyet állítani az iskolákban, mert nem  akarnak
   senkit sem megszégyeníteni. Az  oktatási intézmények dicsőségtáblái azt  a
   célt  szolgálják,   hogy  ilyen   módon  is   elismerjék  a   jó   tanulók
   teljesítményét, és őket  követendő példaként  állítsák a  többiek elé.  Az
   elismerésnek  és  a  jutalmazásnak  nem   csak  az  iskolákban,  hanem   a
   munkahelyeket és az élet más területein megvannak a megfelelő módjai,  sőt
   még az elmarasztalásnak és a büntetésnek is, gondoljunk csak például a nem
   fizető személyek vagy cégek feketelistáira.

   A mai evangéliumban a jól és a rosszul teljesítő szolgákról hallottunk egy
   példabeszédet.  Az  volt  a   feladatuk,  hogy  uruk  távollétében   annak
   vagyonával  gazdálkodjanak.   Akiknek  sikerült,   örömmel  számoltak   be
   munkájukról, s  akár felkerülhettek  volna egy  dicsőségtáblára, de  mivel
   ilyen nem volt, ezért a  gazdájuktól kaptak szóbeli elismerést: „Jól  van,
   te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be
   urad örömébe!”.  Ugyanennek a  példabeszédnek a  Szent Lukács  evangélista
   szerinti változatában a szóbeli dicséret mellett még városok  kormányzását
   is megkapták a  jól gazdálkodó  szolgák (vö.:  Lk 19,11-17).  Az a  szolga
   viszont, aki nem teljesítette a rábízott feladatot, azaz nem  gazdálkodott
   a vagyonnal,  az ugyan  nem került  fel egy  szégyentáblára, de  megfelelő
   büntetést kapott gazdájától. A jutalmazás és a büntetés rendszere az  élet
   bármely területén akkor hasznos és működőképes, ha igazságos.

   Bevallom, hogy  az igazságosság  elvét  manapság nem  mindig  tapasztalom.
   Isten mindig igazságos, az igazságosság az ő egyik tulajdonsága. Az  ember
   viszont sokszor  nem  igazságos.  Érdekes  interjút  láttam  a  minap  egy
   világhírű amerikai közgazdásszal, aki elmondta, hogy az általa  irányított
   pénzintézet a gazdasági világválság miatt óriási veszteséget könyvelhetett
   volna el, de az állam nem támogatta volna őket néhány milliárd  dollárral.
   Elismerte, hogy bizony rosszul gazdálkodtak a rájuk bízott vagyonnal, majd
   pedig a riporter kérdésére elárulta, hogy 12 millió dollár jutalmat kapott
   munkájáért. Zárójel: nem ő volt az egyetlen. Aztán még szemrebbenés nélkül
   hozzátette, hogy  szerinte  is jó  volna  az alapvető  erkölcsi  törvények
   betartása a  pénzvilágban.  Valószínűleg  nem önmagára  gondolt,  mert  ha
   szemernyi erkölcsi érzék és tisztesség  lett volna benne, akkor nem  vette
   volna fel a  hatalmas összegű jutalmat.  Az evangéliumban szereplő  utolsó
   szolga legalább az egy talentumot vissza  tudta adni és pazarolta el  azt,
   de még  így is  büntetést kapott.  Vajon mit  érdemelnek napjaink  rosszul
   gazdálkodó pénzügyi  szakemberei? Azt  üzenjük  nekik, hogy  ne  örüljenek
   túlzottan a jutalomnak! Mert lehet, hogy az emberek között nem  érvényesül
   mindig az igazságosság elve,  de Istennél igen.  Egyszer hazajön a  gazda,
   hazatér az  Úr vagy  ők kerülnek  Isten  elé, és  akkor igazságos  lesz  a
   számonkérés,  a   jutalmazásban  és   a   büntetésben  érvényre   jut   az
   igazságosság.

   Az egyházi év vége felé közeledvén a vasárnapi evangéliumok a végső időkre
   és az  isteni  számonkérésre  irányítják figyelmünket.  Ezt  teszi  a  mai
   példabeszéd is. Isten nem anyagi  javakat bíz ránk, hanem képességeket  ad
   nekünk, hogy ezekkel szolgáljuk,  segítsük embertársainkat. És Isten  időt
   ad nekünk, egyeseknek hosszabb, másoknak rövidebb földi életet, hogy ezzel
   az idővel gazdálkodjunk. Talán erre  is utalhat a példabeszédben  szereplő
   öt, kettő vagy egy talentum. Hogyan  használjuk fel az időt? Egyszer  majd
   mindannyiunknak számot kell  adnunk minderről  Istennek! A  mennyországban
   nem lesz szégyentábla és a pokolban  sincs dicsőségtábla. Mert a pokol,  a
   kárhozat maga a büntetés, a szégyen  helye, ahol ne lehet büszkének  lenni
   senkire. A  mennyország  pedig a  dicsőség  helye. Vajon  bekerülök-e?  Az
   ítéletkor Isten igazságossága mellett számíthatok irgalmasságára is.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Istenünk!  Csodálatos képességekkel  áldottad meg  az embereket  és
   bizalmad jeleként arra  kérsz bennünket,  hogy embertársaink  szolgálatára
   álljunk. Segíts  minket,  hogy  minden adottságunkkal  önmagunk  és  mások
   üdvösségét  segítsük,  s  ezáltal  dicsőséget  szerezzünk  neked.  Hűséges
   szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az  örök
   életre.