[Evangelium] 2011-05-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Május. 1., V, 01:00:03 CEST


   2011. május 1. – Húsvét 2. vasárnapja, Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

   Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent
   a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való
   félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk:
   „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az
   oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus
   megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy
   küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
   „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
   nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
   A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt
   velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták
   neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a
   szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem
   tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
   Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt
   velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és
   köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta:
   „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és
   érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így
   válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már
   hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis
   hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme
   láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont
   megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit
   által életetek legyen benne.
   Jn 20,19-31


   Elmélkedés:
   26 év 5 hónap 17 nap
   2005. április 8-án személyesen is ott lehettem Rómában, a Szent Péter
   téren II. János Pál pápa temetési szertartásán. A hatalmas kivetítőkön
   gyakran mutatták, amint az elhunyt pápa koporsójára helyezett
   evangéliumos könyvet lapozza a szél. Talán a friss, római, tavaszi szél
   vagy a Szentlélek olykor titokzatosan, máskor egészen nyilvánvalóan
   működő szele, mígnem egy hevesebb fuvallat becsukta az evangéliumos
   könyvet, amely ennek köszönhetően éppen úgy feküdt a pápa szíve felett,
   ahogyan sok szentet is ábrázolni szoktak evangéliummal a szíve felett.
   Sokan talán csak a szél játékának tartották ezt, de minden bizonnyal a
   Szentlélek csodálatos, előre mutató jele lehetett: aki itt nyugszik
   valóban szent életet élt. Sok ember meggyőződése volt ez már akkoriban,
   s nem túlzás azt állítani, hogy a lengyel származású pápa az
   életszentség hírében hunyt el. A halála felé közeledő pápáról, látván
   az ő tevékenységét és a szenvedések türelmes elviselését, időnként
   elhangzottak ilyen jellegű megnyilvánulások, a temetési szertartás
   során pedig fiatalok csoportjai hatalmas, „Santo subito!”, azaz
   „Azonnal szent!” feliratú transzparenseken fejezték ki, hogy miként
   gondolkoznak pápájukról, miközben több ezres tömeg kiáltotta hangosan
   ugyanezt, mintegy kérve II. János Pál boldoggá avatását.
   Ez a kérés teljesül a mai napon az egész Egyház és mindannyiunk
   örömére. Ma, 2011. május 1-jén, az általa bevezetett Isteni Irgalmasság
   ünnepén Rómában boldoggá avatják II. János Pál pápát, amely esemény
   jelentős állomás a szentté avatás felé vezető úton. Egy vasárnapi
   prédikáció keretében aligha lehetne összefoglalni a 26 év 5 hónap és 17
   napig tartó pápasága és 85 esztendeig tartó élete eseményeit, de arra
   sem volna elég az idő, hogy tanításának legfontosabb elemeit legalább
   címszavakban felsoroljuk. Néhány dolgot említsünk meg mégis! Karol
   Wojtyla a lengyelországi Wadowice-ben született 1920. május 18-án.
   1946-ban szentelték pappá, majd 1958-ban püspökké. 1964-ben krakkói
   érsek lett. 1978. október 16-án választották meg pápának, s ekkor vette
   fel a II. János Pál nevet. 104 lelkipásztori útja során a világ 129
   országában 617 helyen járt, Olaszországon belül pedig 146 apostoli
   látogatást tett. 1991-ben és 1996-ban Magyarországon is járt, s ekkor
   sokan személyesen is részt vehettünk szentmiséjén. Fáradhatatlanul
   járta a világot, hogy legfőbb pásztori küldetését teljesítve
   megerősítse az embereket a hitben, s ezen munkájában csupán rövid időre
   törhette meg az 1981. május 13-án ellene elkövetett merénylet. Szólt a
   fiatalokhoz és az idősekhez, kiállt a gyermekek és a családok, valamint
   az élet védelmében. Bátorította hivatásuk teljesítésében a püspököket,
   a papokat és szerzeteseket. Őszinte és hiteles hangon szólt a
   betegekhez és a szenvedőkhöz, mint aki korának előrehaladtával maga is
   egyre jobban érezte vállára nehezedni a betegség keresztjét.
   Tanításából vagy inkább lelkületéből mindössze két dolgot szeretnék
   megemlíteni éppen mai aktualitásuk miatt. Ma, május első vasárnapján az
   édesanyákat köszönjük, s valamennyien kifejezzük szeretetünket
   édesanyánk felé. II. János Pál pápa különös szeretetet tanúsított Jézus
   édesanyja, Szűz Mária felé, s arra tanított minket, hogy benne égi
   Édesanyánkat tiszteljük. A fatimai jelenések évfordulóján ellene
   elkövetett merényletet után többször megemlítette, hogy Mária térítette
   el a lövedéket, hogy az ne legyen számára halálos, s felépülését
   követően a pápa Fatimába zarándokolt, hogy kifejezze háláját,
   köszönetét a Szent Szűz iránt. Pápai jelmondata: Totus tuus, azaz
   „Egészen a Tiéd” is azt fejezte ki, hogy Máriának ajánlja életét.
   Ma, az Isteni Irgalmasság ünnepén, amelyet az ő kezdeményezésére
   tartunk meg a húsvétot követő vasárnapon, szintén érdemes megemlíteni,
   hogy meggyőzően hirdette a bocsánatot. Tudott bocsánatot kérni. A
   vétkesek helyett is bocsánatot kért például a nők ellen elkövetett
   igazságtalanságokért, egyes keresztények hallgatásáért a zsidóüldözések
   idején, a kereszténység szétszakadásához vezető bűnökért, a
   hitterjesztés során elkövetett türelmetlenségekért és helytelen
   módszerekért, az Egyház és az egyházi személyek által elkövetett
   igazságtalanságokért. És tudott megbocsátani is, amelynek egyik
   legszebb példája az volt, amikor a börtönben meglátogatta merénylőjét
   és megbocsátott neki. Ő, aki tehát egyaránt tudott bocsánatot kérni és
   megbocsátani, hitelesen bátorított minket, hogy forduljunk bizalommal
   az irgalomban gazdag Isten felé, aki mindenkor kész megbocsátani
   nekünk.
   II. János Pál pápa boldoggá avatása azt jelenti, hogy az Egyház
   ünnepélyes formában hivatalosan is elismeri az ő életszentségét,
   engedélyezi nyilvános tiszteletét és példaképként állítja őt elénk.
   Életszentségének titkát sok mindenben kereshetjük. Én az imádkozásában
   vélem felfedezni. Képen villannak fel előttem, ahogyan elmélyülten
   imádkozik vagy a keresztúti imádság során elmélkedik. Istenre figyelt.
   Az imádságban is és bizonyára minden más cselekedetében is. Tanuljuk
   meg tőle az Istenre figyelést!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenünk, te Boldog II. János Pál pápát meghívtad követésedre, és ő
   egész életét neked ajánlotta. Téged szolgált papként, püspökként és az
   Egyház legfőbb pásztoraként. Hivatásának tekintette, hogy Krisztushoz
   vezessen minket, erősítsen minket a keresztény hitben, és hirdesse
   számunkra és minden ember számára az evangéliumot. Istenünk, hálát
   adunk neked II. János Pál pápáért és kérünk, hogy segíts minket az
   életszentség útján haladni!

   ________________________________
   \
   Aktuális:
   Kedves Barátaim!
   Ma indul a gyerekek számára az Élő Kenyér internetes játék. Hetente
   lesznek nyeremények. Kérlek benneteket, hogy a vallásos szülőket
   értesítsétek!
   www.elokenyer.hu
   Szeretettel: István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról