[Evangelium] 2011-06-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jún. 19., V, 01:00:04 CEST


   2011. június 19. – Szentháromság vasárnapja

   Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a
   világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el
   ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a
   világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
   Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már
   ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
   Jn 3,16-18


   Elmélkedés:
   Közösségben és egységben
   Néhány napja egykori minisztránsom látogatott meg családjával. A
   környéken kirándultak és úgy gondolták, hogy estefelé bejönnek hozzám.
   Szívesen láttam őket, s miközben a fiatal édesapával és feleségével
   beszélgettem, kislányuk, az óvodás Eszter egy fehér papírlapra
   rajzolgatott mellettünk. Amikor már betelt a lap, az édesanyja
   megkérdezte tőle, mit rajzolt. Eszter egyszerűen azt válaszolta, hogy
   mindent lerajzolt, ami aznap történt vele, s mindjárt odahozta nekem a
   rajzot, hogy nézzem meg. Bevallom őszintén, hogy nem igazodtam ki a
   rajzon, amely több részből is állt. Kissé olyan irka-firkának tűnt, de
   hát mit várhatunk egy alig ötéves gyermektől? A szülők rögtön látták
   zavarodottságomat és segítségemre siettek. Az egyik vonalcsomóra
   mutatva mindjárt mondták, hogy itt a kisvasúton utaznak. A vonalakat
   jobban megnézve megállapítottam, hogy igen, ez tulajdonképpen a vonaton
   kívül semmi másra nem hasonlít. Egy másik részletre mutatva az anyuka
   kérdezte: Itt éppen fagyizunk, igaz? És Eszter lelkesen bólogatott. Az
   apuka folytatta a következő részlettel: Itt éppen csónakázunk! Eszter
   pedig helyeselt, mert az részlet valóban a közös csónakázás volt.
   Később elgondolkoztam azon, hogy a szülők miért ismertek fel a rajzon
   mindent és nekem miért nem sikerült? A válasz egyszerű: ők az egész nap
   folyamán együtt voltak kislányukkal, minden élményük közös volt,
   mindenre emlékeztek, és néhány egyszerű vonalból is mindent ki tudtak
   találni. Én nem voltam velük egész nap, azért számomra minden teljesen
   ismeretlen volt. Ha én is részt vettem volna az eseményekben, bizonyára
   én is könnyedén kitaláltam volna, hogy mit rajzolt le a kislány.
   Miért is mondom el ezt a kis történetet? Ma, a Szentháromság
   vasárnapján, a három isteni személyt, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket
   ünnepeljük. A Szentháromság titok, hittitok, amit emberi értelmükkel
   teljes egészében felfogni, megérteni képtelenek vagyunk. A
   Szentháromság titkához való közeledésünk olyan, mint amikor egy
   irka-firkának vélt gyermekrajzot nézünk. Sok ember számára
   kiismerhetetlen, felismerhetetlen ez a rajz. Összevisszaságnak
   gondolják vagy vonalak rendezetlen kuszaságának. Az Isten
   megközelíthetetlen – hangoztatják. Ennek oka nagyon egyszerűen az
   lehet, hogy nincsenek kapcsolatban a Szentháromsággal, nincsenek élő
   kapcsolatban a Szentháromság személyeivel.
   Velük ellentétben más emberek számára megfejthetőek ezek a vonalak,
   amelyek értelmes képpé állnak össze előttük. Nekik van Isten-élményük.
   Van kapcsolatuk az Istennel. Ők mindennap megszólítják imádságaikban az
   Atyát. Odafigyelnek arra, hogy a Fiúnak, Krisztusnak a követői. És ők
   odafigyelnek a Szentlélek indításaira. Ha napi kapcsolatban vagyunk
   Istennel, akkor nem veszünk el az Ő titkainak világában. Természetesen
   sosem gondolhatjuk, hogy mindent tudunk róla, de igenis megismerhetjük,
   és ez annak köszönhető, hogy Isten megmutatja magát nekünk, feltárja
   előttünk életét, és közösségre hív bennünket.
   Jézus szavai segítenek bennünket a leginkább abban, hogy helyes kép
   rajzolódjon ki számunkra az egyetlen Istenről, aki három személy. Ő új
   oldaláról mutatta meg számunkra a világ teremtő és gondviselő Urát,
   amikor arra bátorított minket, hogy Atyának, Atyánknak szólítsuk
   Istent. Jézus ugyanakkor önmagát Fiúnak nevezi, s földi élete vége felé
   megígéri, hogy elküldi a világba a Szentlelket. A mai ünnep segítsen
   minket törekvésünkben, hogy közösségben legyünk és egységben maradjunk
   az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenem! Neked szentelem egész életem. Állandóan törekszem
   megismerésedre és akaratod teljesítésére. A te szeretetedet akarom
   viszonozni és sugározni embertársaim felé. Segíts engem méltó
   keresztény életet élni, hogy mindig az Atya gyermekének, a Fiú
   testvérének és a Lélek templomának érezhessem magam!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról