[Evangelium] 2011-06-12

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jún. 12., V, 01:00:02 CEST


   2011. június 12. – Pünkösdvasárnap

   Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent
   a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való
   félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:
   „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az
   oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus
   megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy
   küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
   „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
   nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
   Jn 20,19-23


   Elmélkedés:
   Éltető Lélek
   Ötven nappal Jézus feltámadásának húsvéti ünnepe után a mai napon,
   Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A feltámadt Jézus
   mielőtt a mennybe ment ebből a világból, ezt mondta tanítványainak:
   „Kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, amíg el nem
   tölt az erő benneteket a magasságból” (Lk 24,49), valamint „ A rátok
   lejövő Szentlélek erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot
   tegyetek rólam” (ApCsel 1,8). Ez az ígéret teljesedik be pünkösd
   napján, amelynek eseményeit Szent Lukács evangélista írja le az
   Apostolok Cselekedeteiben. Nézzük most sorra az eseményeket ezen
   szentírási könyv alapján! Jézus mennybemenetelét követően az apostolok
   visszatérnek Jeruzsálembe és együtt vannak, közösen imádkoznak Jézus
   édesanyjával, Máriával. Péter javaslatára az áruló Júdás helyébe
   megválasztják Mátyást, hogy az apostolok tizenkettes testülete ismét
   teljes legyen. Így a Mátyással kiegészült apostoli testület Máriával
   együtt várja a Lélek eljövetelét, aki aztán heves szélzúgás kíséretében
   lángnyelvek alakjában ereszkedik le mindannyiukra. A Szentlélek
   csodálatos működését azonnal megtapasztalják, amely egyrészt abban
   nyilvánul meg, hogy megkapják a nyelveken való beszéd adományát,
   másrészt mintegy háromezer ember keresztelkedik meg és csatlakozik a
   jézusi közösséghez. Igen, a Szentlélek indítja Péter apostolt a
   beszédre, amelynek hatására az emberek megtérnek.
   De ne siessünk még ennyire előre a Szentlélek csodálatos működésének és
   az általa vezetett küldetésnek a megismerésével! Inkább figyeljünk fel
   arra, hogy Szent Lukács evangélista mennyire tudatosan szerkeszti meg
   evangéliumát, illetve másik írását, az Apostolok Cselekedeteit. A
   Lukács szerinti evangélium az angyali üdvözlettel, Jézus születésének
   hírüladásával kezdődik. Az angyal ezt mondja Máriának, a názáreti
   lánynak: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz
   téged” (Lk 1,35). Jézus megtestesülésénél, az ő világra jötténél,
   születésénél jelen van a Szentlélek. A mi Urunk születése a Szentlélek
   közreműködésének köszönhető. Ezzel párhuzamosan szintén a Szentlélek
   leszállásáról és a magasból lejövő különleges erőről olvashatunk az
   Apostolok Cselekedetei könyv kezdetén, és ezt azért fontos kiemelnünk,
   mert tulajdonképpen itt is születésről van szó, az Egyház születéséről,
   amely szintén a Szentlélek működésének köszönhető. A két Lukácstól
   származó szentírási könyv tehát párhuzamba állítja a két születést,
   Jézusnak, illetve az Egyháznak a születését.
   A Szentlélek az Egyház Lelke, Ő az Egyházat éltető Lélek. Vajon létezne
   az Egyház a Szentlélek nélkül? Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy
   igen. Minden bizonnyal fennmaradt volna egy Jézus tanait követő és
   hirdető közösség. Létezne egy közösség, amely a szeretet
   jócselekedeteinek gyakorolná. S talán létezne egy szervezet is,
   amelynek tevékenysége tetten érhető volna az évszázadok során. De mégis
   azt kell mondanom, hogy a Szentlélek nélkül mégsem létezne az Egyház,
   vagy legalábbis nem nevezném Egyháznak azt a közösséget, amely nem a
   Lélek szerint él, amelyet nem a Szentlélek éltet és amely közösség nem
   a Szentlélek indításait, sugallatait, jó tanácsait követi. Az Egyháznak
   nevezett közösség véleményem szerint csakis a Szentlélekkel együtt
   tudja teljesíteni azt a küldetést, amelyet Jézus bízott rá,, hogy
   tudniillik az egész világra elmenvén Jézus tanítványává tegye az
   embereket. Ha az Egyház tagjaiként valamennyien, papok és hívek
   egyaránt, azt tesszük, amire a Szentlélek indít, akkor éppen ettől a
   közös küldetéstől válunk közösséggé, azaz Egyházzá. A Lélek működése
   ebben az egységben, ebben a közös küldetésben tapasztalható meg.
   Befejezésül térjünk vissza egyetlen gondolattal arra, hogy a
   születésnél jelen van a Szentlélek. Az első pünkösdkor háromezer ember
   megkeresztelkedik, és ez a lelki újjászületést jelenti számukra. A
   pünkösdi Szentlélek adja meg nekünk is lelki újjászületést, hogy
   elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden
   időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúságtevői
   legyünk a világban!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Szentlélek Isten! Te csodálatosan működsz a világban, az Egyházban és
   bennünk. Legyél számomra az újjászületés forrása, az új élet forrása!
   Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel, az Egyházzal és az
   emberekkel. Add, hogy az igehirdetés által újjászülessek a hitben, a
   szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom, és a szeretet
   gyakorlásában teljesítsem küldetésemet!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról