[Evangelium] 2011-12-30

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Dec. 30., P, 01:00:00 CET


   2011. december 30. – Péntek, A Szent Család: Jézus, Mária és József

   Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai,  szülei
   felvitték Jézust  Jeruzsálembe,  hogy bemutassák  az  Úrnak, amint  az  Úr
   törvénye előírja: „Minden  elsőszülött fiú az  Úr szent tulajdona.”  Ekkor
   kellett Máriának, ugyancsak az Úr  törvénye szerint, „egy pár gerlét  vagy
   két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
   És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon  nevű férfiú, egy igaz és  istenfélő
   ember, aki  Izrael  vigaszára  várt,  és  a  Szentlélek  lakott  benne.  A
   Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg  nem
   látja az Úr Fölkentjét. A Lélek  arra indította, hogy menjen a  templomba,
   amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
   cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta  Istent:
   „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
   szemeim   meglátták   szabadításodat,   melyet   minden   nemzet   számára
   készítettél, hogy világosság  legyen: kinyilatkoztatás  a pogányoknak,  és
   dicsőség népednek, Izraelnek.”
   Jézus atyja  és  anyja ámulva  hallgatták  mindazt, amit  Simeon  mondott.
   Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám,
   e  Gyermek  által  sokan  elbuknak  és  sokan  feltámadnak  Izraelben!  Az
   ellentmondás jele lesz  ő –  még a  te lelkedet is  tőr járja  át –,  hogy
   napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
   Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel  leánya Áser törzséből. Idős volt  már,
   napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd  özvegyen
   érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve
   és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament,
   dicsőítette Istent, és beszélt  a gyermekről mindazoknak, akik  Jeruzsálem
   megváltására vártak.  Miután az  Úr törvénye  szerint elvégeztek  mindent,
   visszatértek városukba, a galileai  Názáretbe. A gyermek pedig  növekedett
   és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
   Lk 2,22-40

   Elmélkedés:

   Legyetek szentek!
   Középkorú édesanya  hosszas panaszkodását  hallgattam végig  türelmesen  a
   közelmúltban a tizenéves gyerekek küzdelmes neveléséről és a nagyszülőkkel
   való kapcsolat nehézségeiről, amelyhez  még az édesapa hosszas  távollétei
   is hozzájöttek. Idillikusnak  egyáltalán nem volt  nevezhető az a  családi
   légkör,  amit  felvázolt.  Sok  mindenért  hibáztatta  az  önmagukat   már
   felnőttek képzelő középiskolás gyermekeit, akik a lázadás és engedetlenség
   példaképei lehetnének  véleménye  szerint.  Megértettem  panaszkodását  és
   igazat adtam  neki. Aztán  elmondta  még, hogy  a  férje is  sok  probléma
   forrása, mert a munkájára hivatkozva keveset  van együtt a családdal és  a
   gyereknevelésben nem áll mindenben mellette.  Ebben is igazat adtam  neki.
   Aztán a nagyszülők  hibáit is elsorolta,  s nekem nem  volt okom rá,  hogy
   kételkedjem szavainak  igazságában.  De  őszintének  tűnő  helyzetelemzése
   ezzel sajnos véget ért. Elégedetlenség azért maradt bennem, mert  ugyanezt
   a történetet már  hallottam az  egyik gyerek  részéről is,  aki szintén  a
   család többi tagjait hibáztatta a sokasodó problémákért, és a nagymama  is
   előadta már a saját verzióját. Egyébként nekik is igazat adtam. Szóval,  a
   gond  ott  volt,  hogy  mindegyikük  a  többieket  hibáztatta  a   családi
   kapcsolatok megromlásáért,  de  sem  az  anyuka, sem  a  gyerekek,  sem  a
   nagyszülők nem  gondoltak arra,  hogy ők  maguk is  felelősek a  kialakult
   helyzetért,  ők  maguk  is  hibásak,  s  ebből  kifolyólag  nekik  is  van
   tennivalójuk a helyzet javítása érdekében.

   Szinte minden családban vannak gondok. Egyes családok a karácsonyi ünnepre
   ugyan  félreteszik  nézeteltéréseiket,  mintegy  puskaporos  hordón   ülve
   fogyasztják el az ünnepi  vacsorát szentestén, aztán karácsony  másnapján,
   amikor sem iskolába  nem kell mennie  a gyerekeknek, sem  a szülőknek  nem
   kell munkába indulniuk, s emiatt össze vannak zárva egy házba, felrobban a
   hordó és véget ér a látszat békesség. Mások pedig talán még az ünnep miatt
   sem türtőztetik  magukat, és  kihasználják az  alkalmat, hogy  a  szeretet
   ünnepén kíméletlenül  szemére  vessék családtagjaiknak,  hogy  nem  kapnak
   tőlük elegendő  szeretetet.  Mindannyian  egyetérthetünk  abban,  hogy  ha
   mindenki csak a másikban keresi a hibát és találja meg a gondok  forrását,
   akkor   abból    nem   lesz    kibékülés.    Javaslom,   hogy    a    napi
   lelkiismeretvizsgálatban különösen  is  szerepeljen az  a  szempont,  hogy
   miként viselkedtünk családtagjainkkal szemben!

   Idén, a Család évében különösen is imáinkba foglaltuk azokat a fiatalokat,
   akik házasságra  készülnek.  Itt sem  mondható  rózsásnak a  helyzet.  Egy
   jegyespár például  a következőképpen  jelentette be  házassági  szándékát:
   „Úgy gondoljuk, hogy megpróbálunk együtt élni, és ha sikerül, akkor együtt
   maradunk.” Dicsértem jószándékukat,  de azért  igyekeztem értésükre  adni,
   hogy a házasság  nem próbálkozás, kísérlet  vagy szerencsejáték, ami  vagy
   sikerül vagy  nem, hanem  teljesen és  visszavonhatatlanul kell  egymásnak
   adni  magukat,  mert  csak   ez  nevezhető  szeretetnek.  Ha   kiskapuként
   meghagyják a válás lehetőségét, akkor ez annak a jele, hogy valójában  nem
   akarják  önmagukat  teljesen  és  visszavonhatatlanul  elkötelezni  egymás
   mellett.

   A Szent  Család  mai ünnepén  befejezésként  még egy  dolgot  szeretnék  a
   házasságra készülők  és  a  házastársak figyelmébe  ajánlani,  mégpedig  a
   hűséget. Maradjanak hűségesek  a kezdeti  szerelemhez! Legyenek  hűségesek
   egymás iránt!  Legyenek hűségesek  a  szeretethez! És  legyenek  hűségesek
   Istenhez, minden szeretet forrásához!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Istenünk!  Te  azt  akartad, hogy  a  férfi  és a  nő  teljesen  és
   visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a
   másikat szeretetben. Segítsd  a házastársakat a  helyes élet  szabályainak
   elsajátításában és  gyakorlásában, hogy  hűségben keressék  és  szolgálják
   egymás javát!  Érezzék minden  nap,  hogy te  vagy életük  középpontja  és
   szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy  szentté
   legyenek!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról