[Evangelium] 2011-12-04

[Evangelium minden nap]

   2011. december 4. – Advent 2. vasárnapja

   Jézus Krisztus,  az  Isten  Fia  evangéliumának  kezdete.  Izajás  próféta
   megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A
   pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek  egyenessé
   ösvényeit.” János ezért  a pusztában  hirdette a  bűnbánat keresztségét  a
   bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem  minden
   lakója. Megvallották  bűneiket,  ő  pedig  megkeresztelte  őket  a  Jordán
   folyóban. János  teveszőrből készült  ruhát viselt,  csípőjét bőröv  vette
   körül;  sáskát  és  vadmézet  evett.   Ezt  hirdette:  „Aki  utánam   jön,
   hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok  méltó, hogy lehajoljak és megoldjam  a
   saruszíját.  Én  vízzel  keresztellek   titeket,  ő  pedig   Szentlélekkel
   keresztel majd meg benneteket!”
   Mk 1,1-8

   Elmélkedés:

   Bűnbánat és megbocsátás
   Egy héttel ezelőtt, Advent 1.  vasárnapján arról elmélkedtünk, hogy  Isten
   mennyire értékes ajándékot  ad nekünk  azáltal, hogy  emberré lesz.  Jézus
   emberként, gyermekként jön a világba, azaz Isten magára veszi egész emberi
   természetünket a  bűn kivételével.  Fontos hangsúlyoznunk,  hogy Jézus  az
   emberi élet minden velejáróját megtapasztalja a születéstől a halálig,  de
   a bűn nem tartozik ebbe, mert a bűn nem fér össze Isten szentségével.

   Ma  pedig,  a  második  adventi  vasárnapon  ezt  a  gondolatot  folytatva
   elmélkedjünk arról, hogy  az adventi  időszak arra  döbbent rá  bennünket,
   hogy Isten  felé tartó  életutunkon tulajdonképpen  tőlünk, emberektől  is
   tejesen idegen a bűn.  A gyerekeknek azt tanítjuk,  hogy a bűn  elszakadás
   Istentől,  szembefordulás   Isten   akaratával,   Isten   szeretetének   a
   megtagadása. És a gyerekek ösztönösen  megérzik, hogy ez nem jó  számukra.
   Nem jó  elszakadni Istentől,  nem  jó Isten  szeretetének  megtapasztalása
   nélkül élni. A bűnös ember számára van kiút, amelyet maga Isten kínál  fel
   számunkra, és ezt bűnbánatnak nevezzük. A karácsonyi előkészületi  időszak
   bűnbánati idő, amely ahhoz segít bennünket, hogy visszataláljunk Istenhez,
   visszataláljunk  az  ő  szeretetéhez,  amely  oly  csodálatos  módon,  egy
   Gyermek, a betlehemi kis Jézus személyében mosolyog ránk.

   Mi indíthat bennünket a bűnbánatra?  Jézus korában Keresztelő János  kapta
   azt a  küldetést,  hogy előkészítse  a  Megváltó érkezését  és  bűnbánatra
   szólítsa fel  az  embereket. Erről  hallottunk  a mai  evangéliumban.  Ezt
   megelőzően Isten újra és  újra elküldte embereit,  a próféták, akiknek  az
   volt a  feladata,  hogy  figyelmeztessék a  választott  népet  arra,  hogy
   letértek Isten  útjáról, Isten  törvényeinek útjáról  és saját  érdekükben
   érjenek  vissza.  Ehhez  hasonló  küldetést  kap  János  is,  aki  szavait
   különleges jellel erősíti meg: a bűnbánat keresztségében részesíti azokat,
   akik komolyan veszik  szavát és bűnbánatot  tartanak. Mondhatjuk, hogy  az
   ószövetségi próféták és  Keresztelő János  küldetésének folytatásaként  az
   évszázadok során az Egyház által hangzik el újból és újból a bűnbánatra és
   a  megtérésre  hívó  isteni  üzenet.  De  ez  a  külső,  kívülről   érkező
   figyelmeztetés még nem  elegendő ahhoz, hogy  valóban mindenki  bűnbánatot
   tartson. Egyesek  meghallják az  üzenetet  és megérzik,  hogy  személyesen
   nekik szól, mások viszont könnyelműen elengedik fülük mellett.

   A kérdést tehát  újra felteszem.  Mi indíthat bennünket  a bűnbánatra?  Mi
   indíthat minket  a  belülről  fakadó, a  szívünkből  kiinduló  bűnbánatra?
   Szándékosan a két végletet mondom: az  Istentől való félelem és az  isteni
   szeretet megtapasztalása,  és  e kettő  között  még széles  a  lehetőségek
   skálája, de  úgy tűnik,  hogy tulajdonképpen  minden e  kettőre  vezethető
   vissza. Be  kell  látnunk, hogy  Istennel  egyszer találkoznunk  kell,  és
   amikor megállunk  előtte,  akkor  félelem tölthet  el  minket,  ugyanakkor
   szeretetét is érezni  fogjuk, ami viszontszeretetre  indít minket. Ezt  az
   erős belső  ellentmondást, azaz  a félelem  és a  szeretet kettős  érzését
   nehéz feloldanunk.  Talán  a  bűnbánatnak és  a  megbocsátásnak  a  tudata
   segíthet ebben. Bűnbánat a mi részünkről és megbocsátás az Isten részéről.
   Használjuk ki az adventi bűnbánati időd, hogy örömmel találkozhassunk majd
   a betlehemi Gyermekben megjelenő isteni szeretettel.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus! Bűnbánatra  hívó szavad már  nem külső figyelmeztetésként  ér
   engem, hanem szívem mélyéből szólal meg,  s én követni akarom azt.  Indíts
   engem irántad való  szeretetből igaz  bűnbánatra! Vezess  engem az  advent
   során a megtérés útján, hogy rátaláljak a hozzád vezető útra!