[Evangelium] 2010-06-09

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Jún. 9., Sze, 00:09:22 CEST


   2010. június 9. - Szerda

   Jézus a hegyi  beszédben ezt mondta  tanítványainak: Ne gondoljátok,  hogy
   azért jöttem,  hogy  megszüntessem  a  törvényt  vagy  a  prófétákat.  Nem
   megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek,  amíg
   az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy "í" betű sem, sőt
   egy vessző sem,  amíg minden be  nem teljesedik. Aki  tehát csak egyet  is
   eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az  embereket,
   azt nagyon  kicsinek fogják  hívni a  mennyek országában.  És mindaz,  aki
   megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
   Mt 5,17-19

   Elmélkedés:

   A hegyi beszéd következő részében Jézus a törvények megtartásáról  beszél.
   Saját szavai  szerint  ő  nem  megszünteti a  régi  törvényeket,  hanem  a
   korábbiakat tökéletessé téve ad új törvényt. Máté evangéliumában ez a rész
   az egyik legellentmondásosabb  szakasz. A  probléma abban áll,  hogy ha  a
   szavak köznapi  értelmében Jézus  megerősíti az  ószövetségi  törvényeket,
   akkor a  keresztény  egyházak miért  nem  tartják meg  ezeket?  Miért  nem
   tartjuk meg az  összes ószövetségi törvényt?  A szentírástudósok ez  idáig
   nem tudtak  megegyezni  a  kérdésben, egyesek  teljesen  újraértelmezik  a
   mondást, mások tagadják hitelességét. Úgy  tűnik, hogy ez az  újszövetségi
   tanítás nem a szertartásokra  és a vallási  élet külső formáira  vonatkozó
   ószövetségi törvényre  vonatkozhat, hanem  inkább az  erkölcsi  törvényre,
   amelynek foglalata  a  tízparancsolat,  valamint az  Isten  és  felebaráti
   szeretet, melyeket  minden  keresztény  egyház  megtart.  Istennek  ezt  a
   szívünkbe  írt  törvényét  kell  megvalósítani  életünkben  és  erre  kell
   tanítanunk másokat.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Úr Jézus,  aki Palesztina  útjain vándorolva  kiválasztottad és  meghívtad
   apostolaidat, majd rájuk bíztad az igehirdetést, a hívek táplálását és  az
   istentisztelet rendjét!  Add,  hogy  Egyházad  ma  se  szűkölködjék  szent
   papokban,  akik   minden  embernek   elviszik  halálod   és   feltámadásod
   gyümölcseit.
   II. János Pál pápa

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik  az elmúlt héten az  e-vangélium
   terjesztésén  fáradoztak.  Közülük   a  következő  4   személy  kapja   az
   ajándékkönyveket, illetve CD  lemezeket: László  Istvánné, Molnár  Renáta,
   Szétag Jenőné és Török Zsolt.
   István atya

   Szeretettel  ajánlom  mindenki  figyelmébe  a   jubileumi  Ez  az  a   nap
   fesztivált.
   Információ: http://www.ezazanap.hu


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról