[Evangelium] 2010-05-12

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Május. 12., Sze, 04:55:01 CEST


   2010. május 12. - Szerda

   Búcsúbeszédében Jézus  így  szólt tanítványaihoz:  "Még  sok  mondanivalóm
   volna nektek, de nem  vagytok hozzá elég erősek.  Amikor azonban eljön  az
   Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától  fog
   beszélni, hanem azt  mondja el, amit  hall, és a  jövendőt fogja  hirdetni
   nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
   Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi,  amit
   majd hirdet nektek."
   Jn 16,12-15

   Elmélkedés:

   A mai  evangéliumban  Jézusnak  azon  kijelentéseit  olvassuk,  amelyekkel
   búcsúbeszédében tanítványait készíti fel a távozása utáni időkre. Távozása
   ugyanis  tanítványaiban  a   magukra  maradottság   érzését  és   félelmét
   kelthetné. Jézus  megnyugtatja övéit,  hogy a  Szentlélek által  állandóan
   velük marad és jelen lesz a világban. A Szentlélek folytatja majd a  Jézus
   által megkezdett munkát és nevelést az emberek lelkében. Miként Jézus  sem
   magától beszélt, hanem azt  hirdette, amit az Atya  bízott rá, ugyanígy  a
   harmadik isteni  személy is  a mennyei  Atya igazságát  fogja hirdetni  az
   embereknek. Ez a tanítás pedig igazság, az örök üdvösségre vezető  igazság
   számunkra.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Lelkem és egész bensőm, ébredj rá,  mivel tartozik egész lényem az  Úrnak.
   Valóban, Uram, azért,  mert teremtettél és  szeretetedért teljesen  adósod
   vagyok. Mert  megváltottál, teljesen  neked  tartozom. Mert  olyan  nagyot
   ígérsz  nekem,   teljesen  adósod   vagyok.  Annál   is  többel   tartozom
   szeretetedért, amennyivel  több vagy  nálam, akiért  feláldoztad s  akinek
   ígéred magadat.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról