[Evangelium] 2010-05-10

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Május. 10., H, 04:55:01 CEST


   2010. május 10. - Hétfő

   Jézus az utolsó vacsorán  így szólt apostolaihoz:  Ha eljön a  Vigasztaló,
   akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
   tanúságot tesz rólam.  Tegyetek ti  is tanúságot  rólam, hiszen  kezdettől
   fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
   Ki fognak  zárni benneteket  a  zsinagógákból. Sőt  eljön az  óra,  amikor
   mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek,  így
   tesznek majd veletek,  mert nem ismerik  sem az Atyát,  sem engem.  Ezeket
   azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson,  hogy
   előre megmondtam nektek.
   Jn 15,26 - 16,4a

   Elmélkedés:

   A keresztényekre  váró  üldözésekről  beszél Jézus  a  mai  evangéliumban.
   Bizonyára nem egy meghatározott időre gondolhatott, hiszen tudhatta,  hogy
   ez a jövőben  bármely korban előfordulhat.  Aki nem a  hite szerint él,  s
   vallásosságának semmilyen külső jele sincs, annak nem kell attól tartania,
   hogy bárki is megtudja róla, hogy keresztény, s emiatt üldözné.
   Azokat az embereket érheti üldözés  a világ részéről, akik nem  szégyellik
   Krisztushoz tartozásukat, keresztényként  élnek a világban,  s ez  látható
   is.   A   tanúságtevő   keresztényeket   érhetik   tehát   elsősorban    a
   megpróbáltatások. Az Úr mindenekelőtt azt kéri tőlünk, követőitől, hogy az
   Ő szeretetéről  és  megbocsátó  irgalmáról tegyünk  tanúságot  az  emberek
   előtt.  Jézus  figyelmeztetése  azonban  ennél  tovább  megy,  hiszen  azt
   olvashatjuk ki belőle, hogy az  üldözések és megpróbáltatások ellenére  is
   hűségesen ki kell tartanunk mellette,  és folytatni kell a  tanúságtételt.
   Ebben a tanúskodásban azonban soha nem hagy magunkra Isten, hiszen az Atya
   lelki megerősítésünkre Szentlelkét adja nekünk, aki maga is tanúságot tesz
   Isten Fiáról.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Imádság szeretetért
   Uram Jézus Krisztus, esengek: olvasszon föl magába
   Szerelmed lángoló, édes mézzel-folyó nagy hatalma!
   Hogy szerelmed szerelmébe haljak bele;
   mert szerető szereteted értem kínhalált szenvedett.
   Assisi Szent Ferenc


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról