[Evangelium] 2010-05-04

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Május. 4., K, 04:55:01 CEST


   2010. május 4. - Kedd

   Az utolsó  vacsorán mondott  beszédében  Jézus így  szólt  tanítványaihoz:
   "Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a
   világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék  szívetek, és ne csüggedjen!  Hiszen
   hallottátok, hogy  azt  mondtam:  Elmegyek, de  visszajövök  hozzátok.  Ha
   szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy  az Atyához megyek, mert az  Atya
   nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd
   bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a  világ
   fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy
   szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem."
   Jn 14,27-31a

   Elmélkedés:

   A Krisztus által elhozott  béke egészen különbözik  a világ békéjétől.  Az
   utóbbi sokszor csak az egyik fél által a másikra kényszerített béke, amely
   újabb viszályok, sőt  háborúk forrása  lehet. A  Jézus áldozatából  fakadó
   békesség más  természetű. Már  nem is  Jézus jelenlétéhez  kötődik,  hanem
   inkább az ő  győzelméhez a halál  és a bűn  felett, amely győzelem  minket
   reménnyel és békével tölt  el. Nem kell már  attól félnünk, hogy a  gonosz
   örökre  győzedelmeskedik  felettünk,  nem   kell  attól  tartanunk,   hogy
   feltétlenül a kárhozatra jutunk, mert Jézus győzött a rossz felett, s vele
   együtt mi  is  győzedelmeskedhetünk.  A béke  a  megváltó  Jézus  ajándéka
   számunkra, ezért a megváltott ember a békesség állapotában él.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Ima Szűz Máriához

   Ha valami fáj, Neked panaszkodom,
   kinek mondhatnám,
   hallgass meg édes Szűz Anyám.
   Nehéz óráimban adj nekem erőt,
   hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt.

   Nálad minden bűnös oltalmat talál,
   a benned bízóknak nem fáj a halál.
   Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,
   akik arra kérnek: Mária segíts...

   Hozzád imádkozók árvák anyja vagy,
   akinek jósága véghetetlen nagy.
   Téged dicsérni nem szűnik a szám,
   emelj magadhoz édes Szűz Anyám.

   ________________________________

   Aktuális:
   Hinni és  hirdetni az  evangéliumot címmel  tartok lelkigyakorlatot  2010.
   május 19-22-ig  Gödöllő-Máriabesnyőn a  Mater Salvatoris  Lelkigyakorlatos
   házban. Jelentkezés  Nagyné Pádár  Évánál,  a ház  gazdasági  vezetőjénél.
   Telefon: 28/420-176, fax: 28/510-742, E-mail: matersal at invitel.hu.

   Szívünkben  mély  nyomot  hagyott  című  könyvem  három  év  vasárnapi  és
   ünnepnapi elmélkedéseivel megjelent. 1 kötet  ára 1900, de a három  egyben
   csak 3800 Ft,  tehát 1 kötet  ingyen van. Aki  kéri, ezen áron  és 700  Ft
   postaköltséggel (külföldre  több) el  tudom  küldeni, akár  névre  szólóan
   dedikálva is.
   Megrendelhető  tőlem  a  his at katolikus.hu  címen  a  név  és  a   postacím
   elküldésével.
   Horváth István Sándor

   Házasságra  készülő  fiataloknak  lesz  jegyes-tábor  Szombathelyen  2010.
   július 18-24-ig, amelyet a Családakadémia Egyesület szervez.
   Jelentkezés és bővebb információ: Kuslits Károly és Panka
   Telefon: 06-20/223-2208
   E-mail cím: jegyestabor2010 at gmail.com


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról