[Evangelium] 2010-05-02

[Evangelium minden nap]

   2010. május 2. - Húsvét 5. vasárnapja

   Abban az időben: Amikor az áruló  Júdás kiment a teremből, Jézus  beszélni
   kezdett: "Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha
   Isten megdicsőül  benne,  Isten  is  megdicsőíti  őt  saját  magában,  sőt
   hamarosan megdicsőíti.  Fiaim, már  csak rövid  ideig vagyok  veletek.  Új
   parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek  titeket,
   úgy szeressétek ti is  egymást. Arról tudják  majd meg, hogy  tanítványaim
   vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."
   Jn 13,31-33a 34-35

   Elmélkedés:

   Szabadító szeretet
   Az elmúlt  napokban  érdekes  kis történetet  olvastam  egy  Indiában  élő
   papról, illetve szerzetesről.  Egy délután  az atya  a városszéli  ligetes
   erdőben sétált, amikor  az egyik  fa ágán észrevett  egy madarat.  Madarat
   persze látott már máskor  is, de ez a  kis állat itt furcsán  viselkedett.
   Mozdulatlanul ült az ágon, s  egész testében remegett. Vajon mi  okozhatja
   különös viselkedését?  -  kérdezte magában  az  atya, s  szemével  keresni
   kezdte a magyarázatot.  Hamar megtalálta.  Néhány méterrel  lejjebb, a  fa
   lábánál egy kígyó  ágaskodott a  magasba, egyenesen a  madárka felé,  akit
   szemmel  láthatóan  zsákmánynak  tekintett.   A  kígyó  egyre   magasabbra
   próbálkozott nyújtózni, hogy elkaphassa a madarat, de ez nem sikerülhetett
   neki. S bár a  madárka biztonságos magasságban volt,  oly magasan, hogy  a
   kígyó nem érhette  el, mégis megdermesztette  a félelem. Emberek  esetében
   halálfélelemnek mondanánk, amit a madár érezhetett ezekben a percekben.  A
   pap egy  ideig csendben  szemlélte a  két állat  különös tekintetét,  majd
   sétabotjával ütögetni kezdte az  egyik fa törzsét.  A kígyó felfigyelt  az
   erős zajra, s amikor  megpillantotta a nála  nagyobb és erősebb  élőlényt,
   leendő zsákmányáról lemondva leereszkedett és  elkúszott a fűben. A  madár
   félelme erre megszűnt, talán most értette meg, hogy a kígyó valójában  nem
   is árthatott  volna neki  ebben a  helyzetben, s  a következő  pillanatban
   szárnyait kiterjesztve boldogan felröppent a magasba. Bár ezt korábban  is
   megtehette  volna,  mégis  megbénította,  tehetetlenné  tette  a   félelem
   korábban.

   Az utolsó  vacsorán az  apostolokat is  ehhez hasonlóan  béníthatta meg  a
   félelem, amikor Jézus arról beszélt, hogy valaki közülük el fogja  árulni.
   S néhány órával később tehetetlenséget  és félelmet érezve menekülnek  el,
   amikor az Olajfák-hegyére Júdás vezetésével megérkező katonák elfogják  és
   elvezetik mesterüket.  A következő  napok Jézus  szörnyű  kereszthalálától
   egészen a húsvéti feltámadásig, illetve a feltámadt Jézus megjelenéséig és
   a  vele  való  találkozásokig  szintén  a  félelem  jegyében  telnek.   Az
   evangéliumok beszámolnak arról, hogy félelmükben bezárkóznak.  Félelmükből
   annak megtapasztalása mozdítja ki őket, hogy Krisztus él. Ekkor értik meg,
   hogy Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, s feltámadásában
   a mennyei Atya Jézus iránti szeretete nyilvánult meg. A Feltámadottal való
   találkozás békességgel és  szabadsággal tölti el  az apostolokat, s  olyan
   örömmel,  olyan  felszabadultsággal  indulnak  el  a  tanúságtétel  és  az
   igehirdetés új útján, ahogyan  a szabadságát felfedező  madár száll fel  a
   szabad égbe.

   A félelem és az aggódás sokszor bennünket is megbénít, tehetetlenné  tesz.
   Úgy gondoljuk, hogy  nincs biztonságban  az életünk.  Ebből az  állapotból
   azonban ki tud  billenteni minket,  ha a megváltó  Jézusra, a  szeretettel
   felénk forduló  Istenre gondolunk.  A  gonosz állandóan  leselkedik  ránk,
   szüntelenül próbálkozik,  hogy  ártson  nekünk,  a  vesztünket  akarja  és
   zsákmánynak tekint  minket,  mint a  kígyó  a madarat.  Mi  pedig,  amikor
   észrevesszük a  veszélyt,  reszketünk  a  félelemtől,  bénultan  szegezzük
   tekintetünket annak  forrására  és  elfeledkezünk  arról,  hogy  könnyedén
   elmenekülhetnénk. Ekkor érkezik meg  hozzánk a megváltó, szabadító  Jézus,
   és újra felfedezzük szabadságunk, életünk,  örömünk terét. Fedezzük fel  a
   szeretet terét,  a szeretet  légkörét,  amelyet Isten  biztosít  számunkra
   élettérként! E  felismerés indítson  bennünket embertársaink  szeretetére,
   hogy úgy szeressünk mindenkit, ahogyan a megváltást és a szabadságot  hozó
   Krisztus szeret minket.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Urunk, Jézus,  te  úgy szerettél  bennünket,  hogy egykor  életedet  adtad
   értünk, s úgy  szeretsz minket, hogy  most is nekünk  adod magad. A  veled
   való élet  biztosítja  számunkra azt  a  szabadságot, amely  megteremti  a
   szeretet légkörét, hogy szabadon  szerethessük Istent és  embertársainkat.
   Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda  életedet,
   hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket
   arra, hogy mi is szabadon és  nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten  és
   az emberek szolgálatára!