[Evangelium] 2010-04-21
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Ápr. 21., Sze, 04:55:01 CEST
2010. április 21. - Szerda
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: "Én vagyok az élet kenyere.
Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.
Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya
nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért
jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak
akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy
semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az
utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz
benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon."
Jn 6,35-40
Elmélkedés:
Az élet kenyeréről szóló beszéd következő részében Jézus arról tanít, hogy
ő az élet kenyere. Az örök élethez nem elegendő Jézus megismerése, hanem
szükséges az is, hogy vele éljünk, belőle táplálkozzunk. Az üdvösség
azoknak lesz osztályrésze, aki hiszi, hogy Krisztus valóban az Isten fia
és küldötte, s hiszi, hogy az oltáriszentségben valóságosan jelen van,
továbbá él a nagyszerű lehetőséggel, hogy az Úr testével táplálja lelkét.
Valahányszor magunkhoz vesszük az ő szent testét, kifejezzük vele való
egységünket, ugyanakkor jelenvaló válik az Egyházzal való egységünk is, és
közösségünk mindazokkal, akik Krisztus testével táplálkoznak.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Legédesebb, legjóságosabb Jézusom, őrizz meg attól, hogy bárkit - még ha
gyűlöl és üldöz is engem -, megvessek, kevésre becsüljek, haszontalannak
tartsak, lenézzek vagy elforduljak tőle.
Ne engedd, hogy valaha is gyűlölet vagy akár csak keserűség támadjon
bennem iránta, és engedd, hogy amíg csak él, ne kételkedjem a
megjavulásában!
Szigmaringeni Szent Fidél
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról