[Evangelium] 2010-04-18

[Evangelium minden nap]

   2010. április 18. - Húsvét 3. vasárnapja

   Feltámadása után  Jézus egy  alkalommal így  jelent meg  tanítványainak  a
   Tibériás-tó partján:
   Együtt voltak  Simon  Péter  és Tamás,  melléknevén  Didimusz,  továbbá  a
   galileai Kávából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik  tanítvány.
   Simon Péter így szólt hozzájuk: "Megyek halászni." "Mi is veled megyünk" -
   felelték. Kimentek és  bárkába szálltak.  De azon az  éjszakán nem  fogtak
   semmit.
   Amikor megvirradt,  Jézus ott  állt a  parton. A  tanítványok azonban  nem
   ismerték fel,  hogy  Jézus az.  Jézus  megszólította őket:  "Fiaim,  nincs
   valami ennivalótok?" "Nincs" - felelték. Erre azt mondta nekik:  "Vessétek
   ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok." Kivetették a hálót, s
   alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus
   szeretett, így szólt Péterhez: "Az Úr az!" Amint Simon Péter  meghallotta,
   hogy az Úr az,  magára öltötte köntösét  - mert neki  volt vetkőzve -,  és
   beugrott a vízbe.  A többi  tanítvány követte  a bárkával.  A hallal  teli
   hálót is maguk  után húzták.  Nem voltak  messze a  parttól, csak  mintegy
   kétszáz könyöknyire.
   Amikor partot értek,  izzó parazsat  láttak, s rajta  halat, mellette  meg
   kenyeret. Jézus  szólt nekik:  "Hozzatok a  halból, amit  most  fogtatok."
   Péter visszament, és partra  vonta a hálót, amely  tele volt nagy  hallal,
   szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi  volt benne, nem szakadt el  a
   háló.
   Jézus hívta őket: "Gyertek, egyetek!" A tanítványok közül senki sem  merte
   megkérdezni: "Ki vagy?"  - hiszen  tudták, hogy az  Úr az.  Jézus fogta  a
   kenyeret, és adott  nekik, ugyanígy halból  is. Ez volt  a harmadik  eset,
   hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
   Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: "Simon, János fia,  jobban
   szeretsz-e engem, mint ezek?" Péter így szólt: "Igen, Uram, te tudod, hogy
   szeretlek." Erre Jézus azt mondta neki: "Legeltesd bárányaimat!"
   Aztán újra megkérdezte tőle: "Simon, János fia, szeretsz te engem?" Ő  azt
   felelte: "Igen,  Uram,  tudod,  hogy szeretlek!"  Erre  azt  mondta  neki:
   "Legeltesd juhaimat!"
   Majd harmadszor is megkérdezte tőle:  "Simon, János fia, szeretsz  engem?"
   Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: "Szeretsz engem?", és
   ezt válaszolta: "Uram, te  mindent tudsz, azt  is tudod, hogy  szeretlek!"
   Jézus pedig ismét ezt mondta: "Legeltesd juhaimat!
   Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted  magad,
   és oda  mentél,  ahova  akartál.  De  ha  majd  megöregszel,  kiterjeszted
   karjaidat. Más fog felövezni  téged, és oda visz,  ahova nem akarod."  Azt
   jelezte e szavakkal,  hogy (Péter)  milyen halállal dicsőíti  majd meg  az
   Istent. Azután hozzátette: "Kövess engem!"
   Jn 21,1-19

   Elmélkedés:

   Megerősítem szeretetem az Úr iránt
   Abban az időben, amikor a főiskolás Eszter szociális munkásnak tanult,  az
   egyik nyáron egy gyermekotthonba  osztották be szakmai gyakorlatra.  Hamar
   megbarátkozott a gyerekekkel, s kedvessége még a legdurvábbakat is könnyen
   megszelídítette. Persze nem volt könnyű  a fiatal lány számára  szeretetet
   adni olyanoknak, akik család híján keveset  kaptak a szeretetből, s ezt  a
   keveset is néha  bizalmatlanul fogadták.  Az egyik  reggel, amikor  Eszter
   beért  az   otthonba,   a   nevelői  szobában   az   asztalán   egy   kis,
   összehajtogatott papírlapot  talált. Más  helyeken talán  nem neveznék  az
   ilyen cédulát levélnek,  de egy  család nélküli  gyermekeknek otthont  adó
   intézetben ez bizony  levélnek számít. Széthajtotta  a lapocskát,  amelyen
   egy egyszerű kis virág mellett  nagy, ákombákom betűkkel a következő  volt
   írva: "Azt akarom  neked mondani, hogy  örülök, hogy itt  vagy. És azt  is
   akarom mondani, hogy legyél  a barátom! És nagyon  szeretlek. Ugye, te  is
   szeretsz engem? És  ugye jobban,  mint a  többieket?" Vajon  ki írhatta  e
   levélkét? - tette fel magának az ilyen helyzetben szokásos kérdést, de nem
   kellett sokáig gondolkoznia, mert a nyitott ajtóban már meg is jelent  egy
   kilencéves  kislány  egy  nagy  macival  a  kezében.  "Hát  persze,   hogy
   szeretlek" - ölelte magához macistól a kislányt Eszter.

   Vajon szeret-e engem  az általam szeretett  személy? Vajon viszonozza-e  a
   szeretetemet? Mindennapi  kérdések.  Gyerekek,  fiatal  szerelmesek,  ifjú
   házasok által  naponta feltett  kérdések. Erős,  szinte rendkívüli  érzés,
   érzelem húzódik e kérdések hátterében.  S erős, szinte rendkívüli vágy,  a
   szeretet utáni vágy húzódik e kérdések mögött.

   A mai  vasárnap  evangéliumában hasonló  kérdések  hangzottak el.  De  más
   húzódik a háttérben.  Jézus teszi fel  e kérdéseket Péternek,  de nem  úgy
   hangzanak e  kérdések,  mint  általában az  emberek  között.  Egészen  más
   szándék rejtőzik a  háromszori kérdezés  mögött. Jézus  meg akar  győződni
   Péter apostol szeretetéről, de  nem azért, mert neki  szüksége van erre  a
   szeretetre, hanem azért,  mert Péternek  van szüksége  e szeretetre,  hogy
   Jézus nagy feladatot és küldetést bízhasson rá. S e küldetés nem más, mint
   a krisztusi közösség,  az Egyház  vezetése. Érdemes  felfigyelnünk arra  a
   mozzanatra,  hogy  Jézus  nem  arra  kíváncsi,  hogy  Péter  szereti-e  az
   embereket, mindazokat, akiket Jézus  rá fog bízni. A  mi Urunk azt  akarja
   tudni, hogy  Péter őt,  azaz  Jézust szereti-e.  Mert egyedül  a  Krisztus
   iránti szeretet teszi az  apostolt képessé a  rábízottak vezetésére és  az
   irántuk való szeretetre. Talán még az is benne van Jézus kérdésében,  hogy
   a közösség, a nyáj nem mindig  lesz szeretetreméltó vagy nem mindig  fogja
   viszonozni a pásztor szeretetét. Péternek, a pásztornak viszont elsősorban
   az ő Mesterét és megbízóját kell szeretnie, s ahogyan Jézus odaadta életét
   az  emberekért,  ugyanilyen  önfeláldozó  szeretettel  kell  Péternek   is
   végeznie szolgálatát a közösség javára.

   Azért hozom  elő a  mai  evangélium kapcsán  ezeket  a dolgokat,  s  azért
   világítok rá az érzelmeket meghaladó szeretetre, hogy a most zajló  Papság
   évében mindannyian  megértsük,  hogy  milyen szeretet  vezeti  a  papokat,
   miközben a hívek  körében végzik  lelkipásztori munkájukat.  Természetesen
   mindez rám is  vonatkozik. Nekünk,  papoknak Krisztus  ugyanazt a  kérdést
   tette fel, mint egykor Péternek, az apostolok között az elsőnek. S  amikor
   elfogadtuk a meghívást, akkor a  Krisztus iránti szeretetre köteleztük  el
   magunkat, s ez a Krisztus iránti szeretet az alapja küldetésünknek,  egész
   papi életünknek és minden papi  munkánknak, amit a hívek körében  végzünk.
   Nagyon helyes, ha a plébános és a plébánia hívei között idővel kialakul  a
   kölcsönös  tisztelet  és  szeretet,  de  ez  egyik  oldalról  sem   válhat
   valamiféle érzelgős  szeretetté. Meggyőződésem,  hogy  egy pap  akkor  tud
   helyes kapcsolatot  kialakítani  a  hívekkel, beleértve  a  gyerekeket,  a
   fiatalokat, a családokat és az időseket, s a pap akkor tudja testvéreiként
   szeretni és a hitben megerősíteni a rábízottakat, s a hívek számára  akkor
   válik lelkiekben gyümölcsözővé a pap szolgálata, ha valamennyien Krisztust
   szeretik, s erre a Krisztus iránti szeretetre épül minden kapcsolat a  pap
   és az emberek között. Mert az Egyház és az Egyház élete plébániai  szinten
   is és  világegyházi viszonylatban  is nem  emberi erőn  vagy  bölcsességen
   nyugszik, hanem a Krisztus  iránti szereteten. Bízom  benne, hogy a  papok
   Krisztus  iránti  elkötelezettsége,  s  naponként  megújuló  szeretete  jó
   például szolgál mindazoknak,  akiknek vezetését  és hitbeli  megerősítését
   Krisztus ránk bízta.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, Jézus,  ma  és minden  nap  megerősítem irántad  való  szeretetemet.
   Segíts, hogy  életem  minden  napján megújuljon  bennem  az  irántad  való
   szeretet. Nem  múló, érzelmi  fellángolást kérsz  tőlem, hanem  azt,  hogy
   elkötelezzem magam  melletted, s  elkötelezzem magam  a te  szeretetedben.
   Jézusom, te  megmutattad  irántam  való végtelen  szeretetedet,  amikor  a
   kereszten kitártad  karodat,  s  meghaltál  értem.  Taníts  meg  engem  az
   önfeláldozásra, s az igazi szeretetre! Taníts meg engem arra, hogy irántad
   való szeretetből kész legyek mindent, egész életemet odaadni neked!