[Evangelium] 2010-04-03

[Evangelium minden nap]

   2010. április 3. - Nagyszombat, Húsvét vigíliája

   A hét első napján kora hajnalban  az asszonyok kimentek Jézus sírjához,  s
   magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt  hengerítve
   a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
   Még  fel  sem  ocsúdtak  meglepetésükből,  amikor  két  férfi  jelent  meg
   mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De
   azok így szóltak  hozzájuk: "Miért  keresitek az élőt  a halottak  között?
   Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor  még
   Galileában  járt:  Az   Emberfiának  a  bűnösök   kezébe  kell   kerülnie,
   fölfeszítik, de  harmadnapra  feltámad."  Erre  eszükbe  jutottak  ezek  a
   szavak.
   A sírtól visszatérve mindezt  hírül adták a  tizenegynek és a  többieknek.
   Mária Magdolna, Johanna  és Jakab anyja,  Mária s néhány  más, velük  lévő
   asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek  tartották,
   és nem hittek  nekik. Péter  azonban menten  a sírhoz  futott. Benézett  a
   sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és
   hazament.
   Lk 24,1-12

   Elmélkedés:

   Hiszek Krisztus feltámadásában!
   A legnagyobb magyarnak nevezett, gróf  Széchenyi István életét bemutató  A
   Hídember  című  filmben  a  döbling-i  szanatóriumban  házkutatást   tartó
   főnyomozó a következő kérdést teszi fel: "Árulja el nekem, gróf úr,  miben
   bízik ennyire?" "A feltámadásban!" -  feleli Széchenyi. A nyomozó  kérdése
   persze nem Széchenyi hitére  irányult, hanem csak  azt akarta tudni,  hogy
   miért ír és  jelentet meg kritikus  hangvételű könyveket a  gróf, s  miért
   akar beleszólni  a nagypolitikába,  Ausztria és  Magyarország  viszonyába.
   Széchenyi István azonban  nem erre  a kérdésre válaszol,  hanem egy  ennél
   sokkal jelentősebbre. Miben  bízik az  ember? Miben hisz  az ember?  Olyan
   kérdések ezek, amelyeket talán nekünk is feltesznek időnként, és amelyekre
   nekünk is válaszolnunk  kell. És  a mi  válaszunk is  a legnagyobb  magyar
   feleletéhez hasonlóan  hangzik  életünk legfontosabb  kérdésére:  Bízok  a
   feltámadásban és hiszek Krisztus feltámadásában!

   Karl Rahner,  a XX.  század egyik  legnagyobb teológusa,  számos  írásában
   foglalkozott a feltámadás megértésével és jelentőségével. Az egyikben  ezt
   olvashatjuk: "A feltámadás nem azt jelenti, hogy a keresztre feszített  és
   meghalt Jézus visszatér a földi világunkba és történelmünkbe. A feltámadás
   sokkal inkább azt jelenti,  hogy Jézus belép  egy egészen új  dimenzióba".
   Igen, a feltámadás azt jelenti, hogy Jézus belép az örök életbe. Jézus  az
   az ember, akit az Atya először ajándékoz meg az örök élettel.

   Ezt  a  gondolatot  magunkra  alkalmazva  elmondhatjuk  azt  is,  hogy   a
   feltámadás a  mi számunkra  is  új lehetőségeket  nyit meg.  A  feltámadás
   válaszol azokra  az  alapvető  kérdéseinkre,  hogy  "Honnét  jövünk?  Hová
   megyünk?  És  miért   élünk  a  világon?"   Keresztény  hitünk  és   annak
   legfontosabb eleme,  a feltámadás  hite segít  megértenünk, hogy  Istentől
   kaptuk életünket, s  őhozzá kell visszatérnünk.  Isten azért  ajándékozott
   meg bennünket  az élettel,  hogy őt  keressük és  szeressük, és  eljussunk
   hozzá életünk végén. Isten az, aki megajándékoz minket a feltámadással, és
   nekünk adja az örök életet.

   Krisztus örök  világosságát,  örök  győzelmét  a  halál  felett  és  a  mi
   feltámadásunkat  is   jelképezi   a  húsvéti   gyertya   lángja,   amelyet
   meggyújtottunk ezen az estén, és amely láng nem aludhat ki sohasem. Ezt  a
   lángot, a  feltámadás  lángját  vigyük  magunkkal  haza,  hogy  világítson
   családi otthonainkban. A történelem folyamán soha nem aludt ki ez a  láng,
   a feltámadás hitének  és reményének  fénye, mert Isten  nem engedte,  hogy
   kialudjék a szívünkben.  És nem  aludt ki  azért sem,  mert minden  korban
   voltak  olyan   bátor   keresztény  emberek,   akik   hirdették   Krisztus
   feltámadását, és  ezzel továbbadták  az örök  élet lángját.  Nem aludt  ki
   történelmünk sötét  korszakaiban sem,  a háborúk  vagy az  egyházüldözések
   idején, és  nem alszik  ki  ma sem.  Világít  mindenütt, ahol  az  emberek
   elnyomást szenvednek, vagy  ahol üldözik  őket hitükért.  Világít a  világ
   minden országában, Kínában és Pakisztánban, a háború sújtotta  országokban
   és  az  évek   óta  robbantásoktól  hangos   Szentföldön,  de  világít   a
   merényletek, a szerencsétlenséget  és a  természeti katasztrófák  ártatlan
   áldozatainak lelki üdvösségért is.

   A feltámadási szentmise evangéliuma az  első húsvéti élményt tárja  elénk:
   az asszonyok  üresen  találják  az  a  sziklasírt,  amelybe  Jézus  testét
   elhelyezték. Először  értetlenül  állnak  a  tény  előtt:  Krisztus  teste
   eltűnt. De rögtön  megtudják ezen eltűnés  okát, hiszen angyalok  jelennek
   meg neki, akik közlik a hírt: Jézus teste azért nincs itt, mert feltámadt!
   Amikor az asszonyok ezt hallják, hisznek az angyaloknak, hittel elfogadják
   a hihetetlent:  Krisztus feltámadt.  Hisznek, s  a bennük  megszülető  hit
   indítja el őket, hogy megvigyék a feltámadás hírét az apostoloknak,  Jézus
   legközelebbi barátainak.  Érdekes,  hogy  az  apostolok  már  nem  hisznek
   azonnal, s  csak  asszonyi fecsegésnek  tartják  a hallottakat.  Bennük  a
   feltámadt Krisztussal  való személyes  találkozáskor születik  meg a  hit.
   Vajon mi hiszünk-e a feltámadás tanúinak?

   Krisztus  feltámadása  egykor  elindított   egy  olyan  folyamatot,   amit
   kiengesztelődésnek,  megbékélésnek,   megbocsátásnak  és   irgalomnak   is
   nevezhetünk, és ez a folyamat, ez az út tart ma is, és tartani fog egészen
   a világ végéig. Krisztus  feltámadása arra figyelmeztet minden  katolikust
   és más felekezethez tartozót, minden keresztényt és más vallásút,  hívőket
   és nem hívőket egyaránt, hogy el  kell indulnunk ezen az úton, az  irgalom
   és a kiengesztelődés útján. Egyedül ez az út vezet az Istenhez!  Induljunk
   el ezen az úton  és hirdessük, hogy Krisztus  legyőzte a halált,  Krisztus
   valóban feltámadt!
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Urunk, Jézusunk! Kereszthalálod harmadnapján élőként mutattad meg  magadat
   az asszonyoknak, az apostoloknak  és tanítványoknak. Feltámadásod  kezdet,
   egy új  élet, új  létmód  kezdete számodra.  S  feltámadásod egy  új  élet
   kezdete  számomra   is,   aki  hittel   vallom   feltámadásodat.   Húsvéti
   megdicsőülésed, húsvéti győzelmed, húsvéti feltámadásod magában hordozza a
   mi megdicsőülésünket, győzelmünket  a rossz felett,  s feltámadásunkat  az
   örök életre.  Tégy minket  feltámadásod tanúivá!  Tégy engem  feltámadásod
   hirdetőjévé!