[Evangelium] 2010-04-01

[Evangelium minden nap]

   2010. április 1. - Nagycsütörtök

   Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus  tudta, hogy elérkezett az óra,  amikor
   ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
   a világban voltak, még egy  végső jelét adta szeretetének. Vacsora  közben
   történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon  fiának
   szívében a  gondolatot, hogy  árulja  el őt.  Jézus  tudta, hogy  az  Atya
   mindent a  kezébe adott,  s hogy  Istentől jött  és Istenhez  tér  vissza.
   Fölkelt  hát  a  vacsora  mellől,   letette  felső  ruháját,  fogott   egy
   vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
   mosni kezdte tanítványainak a lábát,  majd a derekára kötött kendővel  meg
   is törölte. Amikor  Simon Péterhez  ért, az  így szólt:  "Uram, te  akarod
   megmosni az  én lábamat?"  Jézus  így felelt:  "Most  még nem  érted,  mit
   teszek, de később  majd megérted".  De Péter tiltakozott:  "Az én  lábamat
   ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz
   semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat,
   hanem a  fejemet  és  a  kezemet is!"  Jézus  azonban  kijelentette:  "Aki
   megmosdott, annak csak a lábát kell  megmosni, és egészen tiszta lesz.  Ti
   tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
   azért mondta: "Nem vagytok  mindnyájan tiszták." Miután megmosta  lábukat,
   fölvette felső  ruháját,  újra  asztalhoz  ült,  és  így  szólt  hozzájuk:
   "Megértettétek-e, hogy mit  tettem veletek? Ti  Mesternek és Úrnak  hívtok
   engem, és jól  teszitek, mert  az vagyok.  Ha tehát  én, az  Úr és  Mester
   megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát
   adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
   Jn 13,1-15

   Elmélkedés:

   Őt küldi az ég
   Bibliai kenyér. Nem gondoltam  volna régebben, hogy  ilyen is létezik,  de
   néhány esztendeje találkoztam vele.  Az történt, hogy amikor  bevásároltam
   magamnak ennivalót a húsvéti  ünnepnapokra, elfelejtettem kenyeret  venni.
   Kibírtam volna valahogy azt a néhány napot kenyér nélkül is, de a jó Isten
   gondoskodott róla, hogy ne maradjak  a mindennapi nélkül. A  nagycsütörtök
   esti szentmise  után az  egyik fiatal  lány, aki  olvasásra volt  beosztva
   aznap, s akit egyébként Eszternek hívtak, adott egy kis csomagot, amelyben
   egy fél kilós  "bibliai kenyér"  volt. Ezt  a fantázianevet  találta ki  a
   kenyér gyártója a termék számára. A címke szerint csak olyan alapanyagokat
   tartalmazott e  különlegesnek  hirdetett kenyér,  amelyek  a  szentírásban
   szerepelnek. Ettől persze nem különleges egy kenyér, hiszen ez az alapvető
   táplálék  évszázados,  sőt  talán   évezredes  hagyomány  szerint   készül
   napjainkban is. Eszter a szüleivel volt bevásárolni, amikor megpillantotta
   e kenyeret, s  rögtön arra  gondolt, hogy nagycsütörtökön  este, amikor  a
   Jézus által adott kenyeret  ünnepeljük, megajándékoz egy ilyen  kenyérrel.
   "Ezt küldi  az  ég"  -  olvastam a  bibliai  kenyér  feliratát  vacsorához
   készülve, s éreztem, hogy bizony ez szó szerint így van, mert az ég küldte
   egy jólelkű leány által nekem, a feledékeny papnak e bibliai kenyeret.

   Ma, nagycsütörtök  este  Jézus  utolsó  vacsorájára  emlékezünk,  arra  az
   eseményre, amikor különleges kenyeret  adott apostolainak. Ennek  leírását
   idéztük fel  az  imént  a  szentmise  szentleckéjében  Szent  Pál  apostol
   korintusiakhoz írt  leveléből. Az  Úr először  a kenyeret  nyújtja  nekik:
   "Vegyétek és egyétek, ez az  én testem!", majd pedig  a bort adja nekik  e
   szavakkal: "Ez az én vérem. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én
   emlékezetemre!" Minden szentmisében  az utolsó  vacsora termében  találjuk
   magunkat, hiszen Jézus parancsa szerint  a miséző pap pontosan ezt  mondja
   és teszi, megjelenítve Krisztus áldozatát. Nyilvános működésének idején, a
   kenyerek  csodálatos  megszaporításakor  Jézus   már  tett  néhány   olyan
   titokzatos kijelentést, amelyek előrevetítették, hogy különleges  kenyeret
   fog adni, de ekkor  még nem volt sejthető,  hogy milyen formában  történik
   ez, s az sem, hogy e kenyér az Ő teste lesz.

   Fontos kiemelnünk, hogy  a szentmise  nem egyszerűen  csak emlékezés,  még
   csak nem is hittel  teli emlékezés Jézus nagy  áldozatára, hanem ennek  az
   áldozatnak jelenvalóvá tétele  szentségi módon. A  szentmisében tehát  nem
   csupán   emlékezünk   Jézus    megváltó   tettére,   azaz    szenvedésére,
   kereszthalálára és feltámadására, hanem oly  módon éled újjá mindez,  hogy
   mi magunk  is  bekapcsolódhassunk, illetve  életünket  is  bekapcsolhassuk
   Krisztus  egyszeri,  megismételhetetlen,   de  mégis  állandóan   megújuló
   áldozatába. E  nélkül nem  beszélhetnénk Jézus  valóságos jelenlétéről  az
   Oltáriszentségben,  s  nem  jöhetne  létre  a  hívők  találkozása  az  élő
   kenyérrel, Krisztussal a szentáldozásban.

   A régebbi időkben, amikor még kézzel gyúrták a kenyeret, a pékek között az
   a mondás  járta, hogy  három dolog  szükséges ahhoz,  hogy a  lisztből  jó
   kenyér legyen: élesztő, szív és lélek.  Tehát nem csak jó alapanyag  kell,
   hanem az  is,  hogy szívvel,  lélekkel,  becsületes munkával  készüljön  a
   kenyér. A  mai  időkben,  amikor nagyüzemekben  készülnek  a  kenyerek  és
   mindenféle pékáruk,  már  ritkábban  érezzük  az  igazi,  szívvel-lélekkel
   készült  kenyér   ízét.  De   az  Oltáriszentség   különleges   kenyérében
   megérezhetjük az  odaadottságot,  Krisztus  odaadottságát,  az  áldozatot,
   Krisztus áldozatát  és az  önfelajánlást, Krisztus  önfelajánlását.  Igen,
   ebből a kenyérből nem hiányzik semmi, hiszen benne van a mi Urunk szíve és
   lelke, benne  van  Jézus  szeretete,  maga Krisztus  van  jelen  benne.  E
   kenyérből -  jelképesen  szólva -  nem  hiányzik az  élesztő  sem,  hiszen
   hitünket élesztő, életre keltő erő rejlik benne.

   Befejezésül még  egyetlen  gondolat, amelyet  a  Papság éve  miatt  tartok
   fontosnak megemlíteni:  ma, nagycsütörtök  este, az  utolsó vacsorára,  az
   Oltáriszentség  alapításának  pillanatára  emlékezünk,  amely  egyúttal  a
   papság alapításának is a pillanata. A kettő, tehát az Oltáriszentség és  a
   papság elválaszthatatlan  egymástól.  Minden  pap  életének  és  személyes
   Isten-kapcsolatának forrása  a  szentmise bemutatása  és  az  Eucharisztia
   vétele. Mi, papok ebből, tehát a Krisztussal való bensőséges  kapcsolatból
   és Krisztus testével  való táplálkozásból merítjük  az erőt  lelkipásztori
   munkánkhoz és életünkhöz. Papi szolgálatunk által pedig, amikor bemutatjuk
   a szentmisét, éppen azt tesszük lehetővé a hívek számára, hogy az ő életük
   forrása is az Oltáriszentség legyen,  s Krisztus teste a mindennapi  lelki
   és élő kenyerük  legyen. Krisztus van  jelen az Oltáriszentség  csodálatos
   kenyerében.  Őt  küldi  az  ég.  Mindannyiunknak,  papoknak  és   híveknek
   egyaránt, Őt küldi az ég.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod  és
   önmagad iránt.  Táplálj minket  az igazság  tanításával és  éltess  minket
   önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld  testünket
   és lelkünket! Szavad  és szent  tested nélkül  nincs élet  bennünk és  nem
   juthatunk el az örök életre sem. Te vagy számunkra az élő Kenyér, te  vagy
   az áldozat Kenyere,  te vagy  a szeretet  Kenyere, te  vagy a  gondoskodás
   Kenyere, te vagy  hálaadás Kenyere.  Te önmagadat osztod  és adod  nekünk.
   Taníts meg minket arra,  hogy önmagunkat adjuk embertársainknak,  utánozva
   ezzel a  te  példádat, a  te  áldozatodat, a  te  felajánlásodat és  a  te
   szeretetedet.