[Evangelium] 2010-03-29

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 29., H, 04:55:01 CEST


   2010. március 29. - Nagyhétfő

   Hat nappal húsvét előtt  Jézus Betániába ment. Itt  élt Lázár, akit  Jézus
   feltámasztott a  halálból. Vacsorát  rendeztek Jézus  tiszteletére.  Márta
   felszolgált, Lázár pedig ott ült  Jézussal a vendégek között. Mária  pedig
   vett egy font  illatos, drága  nárduszolajat, megkente  vele Jézus  lábát,
   majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
   közül az  egyik, aki  elárulni készült  őt, a  karióti Júdás,  megszólalt:
   "Miért nem  adtuk  el ezt  a  kenetet  háromszáz dénárért,  és  miért  nem
   osztottuk szét a szegények között?"  Ezt azonban nem azért mondta,  mintha
   gondja lett  volna a  szegényekre, hanem  mert tolvaj  volt: ő  kezelte  a
   pénzt, és az adományokat ellopkodta.  Jézus azt mondta neki: "Hagyd  békén
   őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
   én azonban nem  leszek mindig  veletek." A zsidók  közül sokan  megtudták,
   hogy Jézus Betániában van,  és odamentek nemcsak  Jézus miatt, hanem  hogy
   lássák  Lázárt,   akit  feltámasztott   a   halálból.  Ekkor   a   főpapok
   elhatározták, hogy Lázárt is  megölik, mivel miatta  a zsidók közül  sokan
   hittek Jézusban.
   Jn 12,1-11

   Elmélkedés:

   Mária a szeretet jelét mutatja  Jézus iránt, amikor drága olajjal  megkeni
   lábát.  Júdás,  aki  már  ekkor  készült  arra,  hogy  elárulja  mesterét,
   rosszallását fejezi ki.  Állítsa szerint  ő inkább a  szegényeknek adná  a
   pénzt, ami  szintén a  szeretet jele  volna irányukba.  Valójában  azonban
   egészen  más  a  szándéka,  s  nem  törődik  sem  a  szegényekkel,  sem  a
   szeretettel. Júdás árulása a szeretet megtagadása. De miért tehette ezt? Ő
   is tanítvány volt, ő is megismerte az isteni szeretetet, ő is azt kapta  a
   Mestertől, mint a többi tanítvány. Miért dönt mégis az árulás mellett?  Az
   evangélista  a  pénzszerzés  vágyát  jelöli  meg  az  árulás  okaként.  Az
   anyagiasság régen is és ma is szembefordít Istennel.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Istenünk, irgalmas  Atyánk, aki  szeretetedet Fiadban,  Jézus  Krisztusban
   nyilatkoztattad   ki,   és   kiárasztottad   ránk   a   Szentlélekben,   a
   Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát.
   Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk
   minden  rosszat,   add,  hogy   a   Föld  minden   lakója   megtapasztalja
   irgalmasságodat, hogy  benned, a  Szentháromság egy  Istenben  megtalálják
   mindig a remény forrását.
   Örök Atya,  Fiad  keserves kínszenvedéséért  és  föltámadásáért  irgalmazz
   nekünk és az egész világnak! Ámen.
   II. János Pál pápa


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról