[Evangelium] 2010-03-28

[Evangelium minden nap]

   2010. március 28. - Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja

   Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage  és
   Betánia közelében ahhoz  a hegyhez ért,  amelyet Olajfák hegyének  hívnak,
   előreküldte két  tanítványát.  Ezt  mondta nekik:  "Menjetek  a  szemközti
   faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen  ember
   nem ült  még soha.  Oldjátok el,  és vezessétek  ide! Ha  valaki  kérdezné
   tőletek, hogy  miért oldjátok  el, mondjátok  azt, hogy  az Úrnak  van  rá
   szüksége."
   A küldöttek elmentek, és úgy  találtak mindent, ahogy ő megmondta.  Amikor
   eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: "Miért oldjátok
   el a szamarat?" Azt  felelték: "Szüksége van rá  az Úrnak", és  elvezették
   Jézushoz.
   Ott köntöseiket  rávetették a  szamárcsikóra,  és felültették  rá  Jézust.
   Amint haladt, ruháikat  az útra  terítették előtte.  Amikor közeledett  az
   Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan
   áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: "Áldott a király, aki
   jön az Úr  nevében! Békesség  a mennyben,  és dicsőség  a magasságban!"  A
   tömegből  néhány   farizeus   azt   mondta   neki:   "Mester,   intsd   le
   tanítványaidat!" Jézus azt felelte: "Mondom nektek: ha ezek  elhallgatnak,
   a kövek fognak megszólalni!"
   Lk 19,28-40

   Elmélkedés:

   Utolsó felvonás
   Viszonylag ritkán  járok  színházba. Emlékezetem  szerint  legutóbb  Márai
   Sándor: A  gyertyák  csonkig  égek  című  regényének  színpadi  változatát
   tekintettem meg. Bár ismertem,  korábban olvastam már  a regényt, mégis  a
   legjobban az utolsó felvonást, a  történet befejezését vártam. Amikor  azt
   várnánk, hogy végre minden kiderül, s minden felmerült kérdésünkre választ
   kapunk, akkor nem derül ki mégsem semmi, a kérdések nyitottak maradnak,  s
   az író meghagyja szabadságunkat, s gondolatban magunk próbáljuk megfejteni
   a rejtélyeket.

   A jeruzsálemi bevonulással  Jézus életének utolsó  felvonása kezdődik  el.
   Ezt az eseményt hallottuk  a virágvasárnapi körmenet evangéliumában  Szent
   Lukács elbeszéléséből.  Jézus  élete korábban  is  mozgalmas volt,  de  az
   igazán fontos  események  csak  most, az  utolsó  felvonásban  játszódnak.
   Gondoljunk csak  a  mi  Urunk nyilvános  működésének  három  esztendejére!
   Minden azzal kezdődött, hogy megkeresztelkedik a Jordán folyóban Jánosnál,
   majd pedig tanítványokat gyűjt maga köré, s velük indul el, hogy bejárja a
   városokat és falvakat.  Útja során  nem csak  tanítványait tanítja,  hanem
   egyre nagyobb tömegekkel találkozik, akik kíváncsiak szavára, amelyből oly
   erő árad, amilyet másnál még sosem tapasztaltak. Persze nem csak a tanítás
   miatt jönnek  hozzá.  Hamar  elterjed  annak  híre,  hogy  hatalma  van  a
   betegségek fölött, s képes visszaadni a vakok látását, a süketek hallását,
   s a  némáknak a  beszéd képességét.  Szavára a  gonosz lelkek  távoznak  a
   megszállottakból, a  leprások megtisztulnak,  a s  bénák járni  tudnak,  s
   mindezek mellett legkülönlegesebb csodái  azok, amikor halottakat  támaszt
   fel, s  hoz vissza  az  életbe. Az  egyszerű emberek  szívesen  hallgatják
   példázatait,  amelyek  szereplőiben  önmagukra  ismerhetnek.  Az   igazság
   tanítására  éhezőket  olykor  csodálatos  módon  megszaporított  kenyérrel
   lakatja  jól.  Miközben  egyre  többen   hisznek  benne,  s  ismerik   fel
   személyében a Messiást,  a zsidó vallási  vezetők szembefordulnak vele,  s
   azt tervezik, hogy megölik.

   Mindezek után  érkezünk  el az  utolsó  felvonáshoz, amely  a  jeruzsálemi
   bevonulással kezdődik. A lelkesedés a  tetőfokára hág. Az emberek  örömmel
   fogadják, s köszöntik a  szamárháton érkező messiás-királyt.  Pálmaágakkal
   integetnek, s egyesek még a ruháikat is leterítik elé az út porába. Néhány
   nap múlva azonban  ellenkezőjére fordul  a hangulat.  A Messiást  köszöntő
   ének durva kiabálássá  változik, s  a királynak  kijáró tisztelet  helyébe
   gyilkos szándék lép.  A ruháikat  az útra terítő  emberek tétlenül  nézik,
   amint a ruháitól  megfosztott Jézus az  út porába roskad  a kereszt  terhe
   alatt.  Akik  korábban   mellette  álltak,   mostanra  elmenekültek   vagy
   szembefordultak vele. S hirtelen észrevesszük, hogy nem a nézőtéren ülünk,
   hanem magunk is szereplők vagyunk,  nem egy színházi előadást  szemlélünk,
   hanem valóság mindaz, ami körülöttünk történik. Most talán mi is pálmaágat
   ragadunk kezünkbe,  s később  talán öklünket  rázzuk ellene.  Igen, én  is
   elindulok az úton. Jézus útja az én utam is. S ez az út a Golgotára vezet,
   ahol Jézus meghal értem, s vele együtt én is meghalok. A feltámadáshoz nem
   vezet más út.  Az egyetlen  biztató jel az  számomra, hogy  az út  felfelé
   vezet.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, Jézus! Földi életed  során mindig tudtad,  merre visznek lépteid,  s
   hová  vezet   az  út,   amelyen  elindultál.   Szavaiddal,   tanításoddal,
   igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az  Istenhez
   vezető utat. A te  életutad végső soron mindig  felfelé vitt, Atyád  felé,
   aki örökre magához  ölelt a  Golgota magaslatán  álló kereszten.  Jézusom,
   társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!