[Evangelium] 2010-03-17

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 17., Sze, 04:55:02 CET


   2010. március 17. - Szerda

   Egy alkalommal  Jézus ezt  mondta a  zsidóknak: "Az  én Atyám  szüntelenül
   munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is." E szavak hallatára a zsidók  még
   inkább az életére törtek,  mert nemcsak a  szombati nyugalmat szegte  meg,
   hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus
   azonban tovább hirdette: "Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit  sem
   tehet önmagától. Csak  azt teheti, amit  az Atyánál lát.  Amit ugyanis  az
   Atya cselekszik,  azt cselekszi  a Fiú  is.  Az Atya  szereti a  Fiút,  és
   mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is  mutat
   majd neki, hogy  csodálkozzatok rajta.  Amint ugyanis  az Atya  halottakat
   támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
   Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra  bízta,
   hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a  Fiút
   nem tiszteli, az  nem tiszteli az  Atyát sem, aki  a Fiút küldte.  Bizony,
   bizony, mondom nektek: aki hallgat az  én tanításomra, és hisz abban,  aki
   engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert  már
   átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra -
   sőt már itt is van -, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
   Meghallják, és  életre  támadnak.  Amint  ugyanis  az  Atyának  élete  van
   önmagában, a  Fiúnak is  megadta, hogy  élete legyen  önmagában. A  Fiúnak
   hatalmat adott arra  is, hogy  ítéletet tartson,  mert ő  az Emberfia.  Ne
   csodálkozzatok ezen! Eljön az óra,  amikor a halottak meghallják az  Isten
   Fiának szavát, és előjönnek  sírjukból. Akik jót cselekedtek,  feltámadnak
   az életre; akik  rosszat tettek, feltámadnak  a kárhozatra. Én  önmagamtól
   semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem
   igazságos, mert nem a  magam akaratát keresem,  hanem annak akaratát,  aki
   küldött engem."
   Jn 5,17-30

   Elmélkedés:

   Az evangéliumok  beszámolói csak  ritkán engednek  bepillantást  számunkra
   abba a  titokzatos kapcsolatba,  amely  a mennyei  Atya  és a  Fiú,  Jézus
   Krisztus között fennáll. Főként János evangélista írja le azokat a  jézusi
   beszédeket, amelyek Isten benső életét tárják elénk, ugyanakkor  meghívást
   is kapunk  arra, hogy  mi is  bekapcsolódjunk az  isteni életbe.  A Fiú  e
   világra jövetele nem jelentett elszakadást  az Atyától, hanem személye  és
   jövetele által  jelenik meg  a  legtökéletesebb formában  Isten  szeretete
   köztünk.  E  szeretet  elfogadása  Istenhez  kapcsol  minket.  E  szeretet
   elutasítása pedig a bűnben, személyes bűneinkben ölt testet. A bűnbevallás
   ismét Isten szeretetéhez közelít bennünket.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Uram, eljöttem házadba; hogy meghalljam, mit mondasz nekem Te,  Atyaisten,
   Teremtőm, s Te, Úr Jézus,  Megváltóm, Te, jóságos Szentlélek,  Vigasztalóm
   életben  és  halálban.   Nyisd  meg  szívemet   Szentlelked  által   Jézus
   Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben  és
   halálban hinni Jézus Krisztusban, s  minden nap jobbá lenni szent  életben
   és életmódban. Halld meg és hallgasd meg, Istenem, Jézus Krisztus által.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról