[Evangelium] 2010-03-16

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 16., K, 04:55:02 CET


   2010. március 16. - Kedd

   A húsvéti  ünnepekre Jézus  fölment  Jeruzsálembe. Volt  Jeruzsálemben  az
   úgynevezett  Juh-kapu  mellett  egy  fürdő,  amelyet  héberül  Beteszdának
   neveztek. Öt oszlopcsarnoka  volt, ahol  nagyon sok  beteg feküdt:  vakok,
   sánták és  bénák. Volt  ott egy  harmincnyolc éve  beteg ember  is.  Jézus
   látta,  ahogy   ott  feküdt,   és  megtudta,   hogy  már   régóta   beteg.
   Megszólította: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg azt felelte: "Uram!  Nincs
   emberem, aki  levinne  a fürdőbe,  amikor  mozgásba  jön a  víz.  Mire  én
   odaérek, már más lép be előttem."  Jézus erre azt mondta neki: "Kelj  föl,
   vedd ágyadat, és járj!" Az  ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát,  és
   járni kezdett.  Aznap  éppen szombat  volt.  A zsidók  ezért  rászóltak  a
   meggyógyított emberre:  "Szombat van;  nem szabad  az ágyadat  vinned."  Ő
   azonban így válaszolt  nekik: "Aki meggyógyított,  azt mondta nekem:  Vedd
   ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Kicsoda az az ember, aki azt mondta
   neked, hogy vedd ágyadat, és járj?" A meggyógyult ember azonban nem tudta,
   hogy ki volt az. Jézus ugyanis  továbbment, amikor tömeg verődött össze  a
   helyszínen.  Később  Jézus  a   templomban  találkozott  a   meggyógyított
   emberrel, és  ezt  mondta  neki:  "Látod,  most  meggyógyultál.  Többé  ne
   vétkezzél, hogy  valami  nagyobb bajod  ne  essék!" Az  ember  elment,  és
   elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A  zsidók
   üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
   Jn 5,1-16

   Elmélkedés:

   Jézus gyógyító csodái az isteni irgalmasság megnyilvánulásai. Jót tesz  az
   emberekkel, hogy az isteni jóság látható legyen rajtuk és életükön, s ne a
   gonosz befolyásolja őket. A  gyógyulásokhoz több alkalommal kapcsolódik  a
   bűnök megbocsátása is. Így történt ez annak az évtizedek óta béna emberrel
   is, akin senki ember nem segített. Hiába várta a csodát, s hiába várta  az
   emberi könyörületet, senkitől  sem kapta meg.  Most viszont Jézus  érkezik
   hozzá,  meghozva  számára  a  gyógyulás  ajándékát  és  a  bűnöktől   való
   megszabadulás lehetőségét. A  nagyböjti időben az  irgalmas Jézus  hozzánk
   érkezésére kell figyelnünk, aki a  mi számunkra közvetíti Isten  irgalmát,
   bűneink bocsánatát.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, kérünk téged,  áldással
   fogadjuk  azt  számára  ítélet!  Mindazokat,  akik  részesülnek  a   szent
   misztériumot; ne legyen senki e szent misztériumból, tedd méltóvá Krisztus
   testére és vérére, Mindenható Úr, Istenünk!
   (III. századi ókeresztény ima)


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról