[Evangelium] 2010-03-15

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2010. Már. 15., H, 04:55:02 CET


   2010. március 15. - Hétfő

   Egy alkalommal  Jézus Szamariából  Galileába ment.  Jóllehet maga  mondta,
   hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn  Galileába
   érkezett, az  ottaniak szívesen  fogadták.  Látták ugyanis  mindazt,  amit
   Jézus az  ünnepek alkalmából  Jeruzsálemben cselekedett,  mert ők  is  ott
   voltak az ünnepeken. Így  jutott el Jézus újra  a galileai Kánába, ahol  a
   vizet borrá változtatta.
   Élt Kafarnaumban  egy királyi  tisztviselő,  akinek a  fia  megbetegedett.
   Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment  hozzá,
   és kérte: jöjjön  és gyógyítsa  meg a fiát.  A gyermek  már halálán  volt.
   Jézus ezt mondta: "Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek."  A
   királyi tisztviselő azonban  így szólt:  "Uram, jöjj,  mielőtt meghalna  a
   fiam!" Jézus erre azt felelte: "Menj  csak! Fiad él." Hitt az ember  Jézus
   szavának, és  elment.  Még  útban volt  hazafelé,  amikor  eléje  futottak
   szolgái, és  kijelentették,  hogy a  fia  él. Megkérdezte  tőlük:  "Melyik
   órában lett jobban?" Ezt mondták: "Tegnap  déltájban hagyta el a láz."  Az
   apa visszaemlékezett, hogy abban az  órában mondta neki Jézus: "Fiad  él."
   Erre hitt ő maga, és vele  egész házanépe. Ez volt Jézus második  csodája,
   amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
   Jn 4,43-54

   Elmélkedés:

   A nagyböjt folyamán olvasott  evangéliumi történetek fokozatosan  vezetnek
   minket a hit  útján, a  feltámadásba vetett  hit útján.  Jézus csodái  azt
   jelzik az embereknek, hogy rendkívüli hatalommal, természetfeletti  erővel
   rendelkezik. Képes gyógyítani,  képes megszüntetni  mind a  lelki, mind  a
   testi bajokat.  Jézus  képes  arra, hogy  halálos  betegégben  szenvedőket
   meggyógyítson, ahogyan erről a  mai örömhír beszámol.  A tisztviselő és  a
   családja  azt  gondolja,  hogy  fia  hamarosan  meghal,  de  Jézus   azzal
   bátorítja, hogy  él  a fiú.  S  valóban,  abban az  órában  fordul  jobbra
   állapota. Később majd Jézus halottakat  támaszt fel, amely csodák  szintén
   előre jelzik a feltámadás titkát, s erősítik a hitet. Jézus  cselekedeteit
   tekintsük olyan jeleknek, amelyek a mi hitünket erősítik.
   (c) Horváth István Sándor



   Imádság:

   Legyen előttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami
   örökké tartó.  Legyen  unalmas  az  öröm,  mely  Kívüled  vár,  semmit  ne
   kívánjak, ami  Nélküled van.  Teljék örömöm  a munkában,  mely Érted  van,
   legyen unalmas minden pihenés, mely Nélküled van. Add, Uram, hogy szívemet
   Hozzád  irányítsam,  és  ha  lankadnék   és  botlanék,  a  javulás   szent
   föltételével állandóan tápláljam.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról